Budapest, 1982. (20. évfolyam)

1. szám január - Földes Emília: „...három angyalfejés virágkoszorúk...”

külön vonnak reá forrasztva." (A remekként készült kehely ma a szilvásvárad! református egyházközség tulajdona.) A mozgalmas vonalvezetésű kehely talpán hármas osztásban akantuszindák, szőlőfürtök és virágcsokrok között kiterjesztett karú, leplet tartó hermák, sasok, mókusok és szarvasok látszanak. A száron akantuszlevelek, a noduszon virágfüzérek felett angyalfejek, kupáján rózsafüzérek, szőlőlevelek és fürtök, puttók és oroszlánok. A kehely kihajló peremén látható címer a Keglevich családé, ugyanis gróf Keglevich Miklós adományozta a kelyhet a szilvásváradi templomnak. Díszítésében érezhető a francia ötvösművészet hatása. Bizonyára Bécsben találkozott Szentpéteri francia ötvösök munkáival, s a forgalomban levő mintalapokon is tanulmányozhatta őket. Önéletrajzában ezt írta: „A remekemet a mesterek a legnagyobb dicsérettel fogadták, amelyről mind a két városbeli (pesti és budai) ötvösök egymásközt beszélték, hogy még oIly remeket sohasem láttak." A remeklést követően Szentpéteri kivett egy műhelyt a Belvárosban. Raktári készlete nem volt, csak megrendelésre dolgozhatott, s így a boltba betérő vevők csalódottan távoztak. Jövedelem híján 1812-ben áttelepült Losoncra, ahol hat és fél évet dolgozott arany- és ezüstmívesként. Az itt készült munkái közül kiemelkedik a ßeniczky Anna részére készített kanna. Formálása, vonalvezetése rendkívül kiegyensúlyozott, arányaiban szép, amit csak hangsúlyosabbá tesz a talpon, illetve a kanna testén levő díszítősáv, amelyben poncolt alapon virágfüzérek, leveles, indás díszítmények láthatók, közöttük plasztikusan formált madarakkal, majmokkal (Magyar Nemzeti Múzeum). Ugyancsak Losoncon készült a 32-es házi gyalogezred tamburbotja, amely ma az Országos Hadtörténeti Múzeum tulajdona. A tárgy megmunkálása bravúros, de formaadása, a díszítmények elhelyezése kevésbé átgondolt, feltehetően azért, mert Szentpéteri ezt a munkáját hozott rajz alapján készítette, tehát kiképzésében sokkal határozottabban érvényesültek a megrendelő kívánságai. A tamburbotot a 32-es gyalogezred tisztikara a Napóleon elleni 1813-15-ös győztes háborúk emlékére készíttette. 1818-ban Szentpéteri visszatért Pestre, s a Brudern-házban, a Párisi utcában nyitotta meg műhelyét. Alkotói tevékenységének e periódusából (1818-1830) számos művét ismerjük, amelyek közül két készletet szeretnék kiemelni: a Kálvin téri református egyházközség tulajdonában levő keresztelőkészletet és az Iparművészeti Múzeumban örök letétként őrzött asztali kóvéskészletet. A kávéskészletet Szathmáry Király Pál és felesége, Koós Anna megbízásából készítette a család boldvai kastélyába. A készlet két kannából, egy cukortartóból és egy tálcából áll, amelyeknek már a méreteik is lenyűgözőek. Az áttört peremű tálcán álló kannák különböző nagyságúak, de formai kialakításuk és díszítésük azonos. A három oroszlánkaromban végződő, a testhez palmettalevéllel kapcsolódó lábon álló kanna teste nyújtott tojásidomú, kiöntőcsőre madárfejes, a fedél fogógombja plasztikusan kialakított hattyú. Az ívelt, magas fül ébenfából készült. A cukortartó kerek talpon áll, magasan felemelkedő pereme áttört, fülei szárnyukat kiterjesztett hattyúk, fedelének fogógombja virágcsokor. A kannák testén és a cukortartón széles díszítősáv fut körbe. Különösen figyelemre méltó a cukortartó fogógombját helyettesítő virágcsokor változatos megformálása és a cukortartó füleit képező hattyúk kialakítása. Kétségkívül ezen időszak fő művének tekinthető a kávéskészlet: megformálásával, díszítettségével versenyre kelhet Szentpéteri korának legnagyobb ötvöseivel. 1824-ben készült a Kálvin téri keresztelőkészlet, mely kvalitását tekintve kizárólag a kávéskészletéhez mérhető, hozzá hasonlót hiába is keresnénk a pesti mesterek munkái között. A megrendelő -Losonci Gyürky Pál Nógrád vármegyei alispán - igényessége lehetőséget adott a mesternek, hogy a maga teljességében kibontakozhassék tudása, művészi képessége. Az ovális, mély öblű tál peremét széles díszítősáv övezi. Akantuszlevelek, virágos indák, dús szövevényében két zászlós bárány látható, valamint két medaillonban a Jó pásztor és a Magvető alakja. A három kihajló, oroszlánkaromban végződő, a testhez palmettalevéllel kapcsolódó lábon álló kanna körte idomú, hajlított fedelű és ívelt fülű. Fedelén plasztikus kiképzésű virágcsokor. A kannán - a tál peremén levőhöz hasonló - díszítősáv van, amelyben Krisztus keresztelését, illetve a Krisztus és a kisdedek jelenetét ábrázolja két medaillonban. A tál és a kanna formálásában a magyar ötvösség legjobb hagyományait követi Szentpéteri, míg a díszítő motívumokon kétségtelen francia hatás érződik. E két hatás egyéni, harmonikus ötvözetének eredménye ez a munka, amely nemcsak a magyar, hanem az európai ötvösművészetnek is egyik remeke. Horváth Henrik szerint a két készlet különös varázsa, hogy Szentpéteri a tárgyak egyszerű formaadása és a díszítettség rafináltsága között páratlan feszültséget teremtett. Szentpéteri becsvágyát nem elégítették ki ezek a nagyobb igényű munkái sem. ,,... akár meddig is élnék, már nékem reménységem nem lehet arra, hogy énnálam olyan munkát parancsol valaki, amelyen az én elmetehetségemet egészben kimutathatom, valami olyan munkát fogok késziteni, amelyet ha meg nem is fizetnek, de a jelenkor legalább el fogja ismerni, hogy az én szerencsétlen sorsomnak nem az ügyetlenség az oka." „Elmetehetségének" igazi próbatételeként, képességei igaz bizonyítékaként az ötvösmesterség legnehezebbjét, egy „kivert" munkát, vörösréz domborművet kezdett csinálni, amely Nagy Sándor átkelését ábrázolja a Granicuson. A dombormű meghozta Szentpéterinek az áhított hírnevet és megbecsülést. Az első lóverseny alkalmából Pesten tartózkodó előkelőségek egymásnak adták a műhely kilincsét, hogy megcsodálhassák a készülő remekművet. A mester elküldte munkáját az 1837-es bécsi kiállításra, ahol a domborművet I. Ferenc császár 2500 forintért megvásárolta. A reá jellemző elszántsággal még öt domborművet készített egymás után. 1837-ben elkészült az Arbelai ütközet; 1850-ben a Pórus király fogságba esése (amely első és egyetlen nagyméretű ezüst domborműve); 1852-ben fejezte be az 1741-es országgyűlést ábrázoló jelenetét; 1853-ban a ßuda visszafoglalását és végül a Kálvária-jelenetet. A domborműveket készítő Szentpéteri tevékenységében két korszakot különböztethetünk meg. Az első, amelyben a Nagy Sándor átkelése a Cranicuson, az Arbelai ütközet és a Pórus király fogságba esése készült, majd a másodikat, amelyben a magyar történelmi és az egyházi témaválasztású másik három dombormű készült. Az első három dombormű egy csoportba foglalását az is indokolja, hogy a mintául felhasznált metszetek a francia barokk művészet nagy egyéniségének, Charles le ßrunnek munkáiról készültek. Az Arbelai ütközet őrzési helye eddig ismeretlen volt, nemrégiben találták meg magyar művészettörténészek Jugoszláviában. A Pórus király fogságba esése hatalmas tömegeket mozgató barokkos kompozíció. A drámai esemény középpontját a művész formai eszközökkel hangsúlyozza, a kiemelt öt fatörzzsel, a csaknem szimmetrikusan elhelyezett lovasokkal. A háttérben levő miniatűr csatatér megmunkálása csodálatos. A témaválasztás barokkos megfogalmazása nem volt idegen Szentpéteri egyéniségétől, s a részletek egy-egy remekmívű „naturalisztikus" megoldásával is hasznosíthatta jártasságát a „természetelvű" ábrázolásban. E munkáival Szentpéteri átlépte a mesterség hagyományos gyakorlatának határait. Bár a dombormű-kalapálás feltételezi az ötvösmesterség minden titkának ismeretét, ezek a munkái már sokkal inkább kisplasztikái művekként értékelhetők, sem-Úrvacsoratányér, 1846. A túrkevei református egyházközség tulajdoniban A 32-es gyalogezred tamburbotja, 1815. Országos Hadtörténeti Múzeum 24