Budapest, 1982. (20. évfolyam)

5. szám május - Zolnay László: Egészen a szűztalajig 6.

Az udvari festők különleges feladatai Amint az udvari csillagászoktól megkívánták uraik, hogy csinál­janak horoszkópokat, s jósoljanak nekik, a festőket is sokrétű fel­adatok elé állították. 1488-ban Mátyás király és Beatrix királyné a közelgő farsangi maszkabálok Galéria őriz. A mai Szenthárom­ság tér környékén került elő a múlt században. Egy ideig Fe­renczy István szobrászművész őrizgette Országház utca 14. szám alatti műteremházában.) Kassai István, a jeles kőfaragó is dolgo­zott Budán; alighanem ő alkotta a XV. század végén a budaszent­lőrinci pálos kolostor szentség­házát. (Töredékei ma a Buda­pesti Történeti Múzeumban ta­lálhatók.) A budai domonkos ko­lostor kőfaragói — úgy vélik sírkövek faragásában jeleskedtek. A XV. század végének egyik nagy budai mestere Dénes pálos­rendi kőfaragó volt. Ő faragta meg az 1480-as években a szent­lőrinci kolostor Remete Szent Pál tetemét magábafoglaló vörös­márvány sírládáját; ennek néhány pompás töredékét ugyancsak a Vármúzeumban őrizzük. 1416-os oklevél említi az óbu­dai Fehéregyháza temploma mel­lett állott Szent Anna-szobrot. A budai várpalota északi előudvarát a Hunyadiak — Mátyás emelte — alakos emlékműve ékesítette, ame­lyet a törökök Konstantinápolyba hurcoltak; bronz szoborcsoport lehetett. Festők, falfestők, „mennyezők" Nemcsak a fa-, hanem a kő­szobrokat is festették; gipszes alapra vitték fel a festéket.2 A XIII. századi Margit-legenda, Szent Margit szenttéavatási peré­nek jegyzőkönyve megemlékezik Szűz Mária és a szentek képeinek tiszteletéről. A táblaképek a temp­lomok oltárait díszítették. Budán készült vagy budai vonatkozású táblaképeink sorából kiemelkedik az a szárnyas oltár, amelyet 1427-ben Kolozsvári Tamás mester (ma­gister Thomas pictor de Colos-1 Az MTA Izotóp Intézetben megvizsgálták a budai gótikus szobrok egyes darabjait, ame­lyeken festésnek semmi látható nyoma nem volt. A nyomelemes vizsgálat bizonyította: hajdan ezek is festenek voltak war) készített a garamszentbe­nedeki apátság részére. (Ma az esztergomi Keresztény Múzeum­ban.) Budai vonatkozását az is bizonyítja, hogy mecénása, meg­rendelője Szentbenedeki Miklós, Petös fia Péternek a fia, a győri egyház olvasókanonoka s egyben a budai királyi házikápolna ének­lőkanonoka volt. A hatalmas szárnyas oltár képsorán megjele­nik a donátor, Szentbenedeki Miklós térdelő alakja, a Kereszt­refeszített körül pedig ott van, lóháton, Zsigmond király s a bu­dai udvar teljes statisztériája, a királytól a lukas harisnyájú hó­hérig. Gazdagon festették az épülete­ket. Kívül-belül. Az épületfala­kat vakolták, s erre a fehér vako­latra kváderkövek alakját imitáló vörös festéket hordtak fel. De fes­tették, freskálták az épületek bel­sejét is. Például Budaszentlőrin­cen (II., Budakeszi út 91.) az 1970-es évek elején sikerült feltár­nunk egy XIII. századi, egyenes szentélyzáródású kis plébánia­templom alapjait. Megállapítot­tuk, hogy e korai kis kápolnának még legalsó belső felületeit is be­festették. Középkori falfestéseink majd­nem teljesen megsemmisültek. A belvárosi templom egyik fres­kóján kívül, mindössze a Táncsics Mihály u. 24. polgárházában ma­radt meg egy — táncos párt s ud­vari bolondot ábrázoló — szép falfestés. A Mária Magdolna­egyház emeletén előkerült egy — Szent Kristófot ábrázoló — fres­kótöredék. Ez a szép, áhítatos áb­rázolás a hajdani magyarok plé­bániatemplomának kórusát ékesí­tette. Ha gondolatban felidézünk egy-egy középkori budai palotát, templomot, úgy látjuk, az utcá­kon, épületeken valósággal tob­zódott a szín! Szaktudósok ele­mezték a budai gótikus szobrok festékanyagait. Cinóber, korom, ólomvegyület, ólomfehér, azurit, arany, réz, ezüst, égetett okker, égetett siena, barna festékanya-Udvari festő műterme. Hans Burgmayer fametszete. 1510 körül Szemenyei Tivadar reprodukciója gok mutatkoztak a felületeken. 1495-ből írásos nyoma maradt annak, hogy a budai királyi udvar és Estei Hippolit esztergomi ér­sek a szükséges festékanyagot bi­zonyos Rasotte Bontempo Fioren­tino — firenzei eredetű —• budai kereskedőnél vásárolták. (1 font arany ára 3 forint volt, 1 font azúrkék 1 forint 50 dénár, 1 font cinóber ugyanannyi.) Ásatásaink során találkoztunk a középkori festészet tárgyi em­lékeivel. Hol kis kagylók alján leltünk megkeményedett festék­anyagokat, hol kis cserépedény­kékben. A Táncsics u. 9. szám alatt ásatva egy festéktörő kő is felszínre került. A Vár területén két festő-címeres, vakpajzsos sír­követ találtak. Áz egyik — az akkori Pénzügyminisztérium fa­lai alól került elő 1886-ban — az 1370—71-ben Budán elhalálozott Palotahomlokzat-terv Filarete-től, 1498 (Horváth Henrik: Budapest művészeti emlékei című könyvből) Molnár János felvétele János királyi festő tetemét takar­ta. A másik művészcímer alatt Abel királyi festő nyugodott. A XIV. század derekán halt meg, sírja a domonkos kolostor temp­lomában volt. Nagy Lajos piktora, Hertul fia Miklós volt a Képes Krónika mi­niatúráinak készítője. Mert festők készítették a kódexek miniatúrá­it s a királyok adományozta ne­mesi címereket. Egy-egy elszórt — véletlenül megmaradt —- kis adat nyújt bepillantást nemcsak a hajdani képírók művészetének műhelytitkaiba, hanem lelkük bugyraiba is. Ismeretes, hogy az egyik kó­dexíró, betűfestő a latin szöveg mellé magyarul beszúrta: — beh ihatnám! Az egyik —1419-ben Székely­derzsen dolgozó — vándorfestő, Pál mester, Ungi István fia ezt rója latinul szép falképére: „... ezt a feliratot írtam, s egy szép leánykára gondoltam...". A Szent László-freskóciklus áhítatát nem sértette ez az ábrán­dos felirat. 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom