Budapest, 1982. (20. évfolyam)

5. szám május - Zolnay László: Egészen a szűztalajig 6.

ZOLNAY LÁSZLÓ Egészen a szűztalajig 6. Kő- és képfaragók, festők, szövőmesterek remekei Elbeszélésem során igyekeztem megjeleníteni egykori fővárosunk megépülését. A mecénások királyok, főurak, polgárok felépíttetik a gótika és a reneszánsz jeles építőmestereivel azt a várost, amely a régi itáliai példaszó szerint egyike Európa három legszebb városának. („Európa összes városának három a gyöngyszeme: Velence a vizeken, Buda a hegyen s a síkságon Firenze"1

.) Megépülnek a paloták, a templomok, a városerőd falai, kapui, kaputornyai. A kőházakat is felöltöztetik, akárcsak a testüket: fiatornyok, szépen metszett kőplasztikák díszítik az épületeket. A templomokat s itt-ott a tereket szobrok ékesítik. A hideg teremfalakat freskók, szépen szőtt kárpitok melegítik. Építöpáholyok képfaragói A kampányszerű, nagy építkezések idején, egy-egy palota, nagytemplom emelésekor az Európa-szerte vándorló építőpáholyok hatalmas sereglettel jelennek meg. A vezető mesterek keze alatt tömegesen dolgoznak az épületplasztikák kőfaragói, de képfaragók, szobrászok is. A budai gótikus szoborcsoport 1974. évi feltárása után betekintést nyerhettünk a hajdani budai képfaragók műhelyeibe, műhelytitkaiba. Noha még ma is többet tudunk e hatalmas szoborcsoport pusztulásáról, mint keletkezéséről, látnivaló: ezeknek a remekműveknek megalkotásán — talán két, talán három vezető mester keze alatt — képfaragó legények egész hada dologzott. A kőanyag, a bányakő kiválasztásával, szállításával, nagyolásával kezdődött a munka. A budai gótikus galéria kőanyagát a Nagytétény—Buda-1 Ambros'i Calepini: Dictionarium. .. London, 1585. ,,.. .in tota Europa trés omnium pulcherrimum esse urbes, Venetias in aquis, Budám in monte, et Florentias in planitie. .") fok táji lágy mészkő — máig ismert kőfejtőiből hozták a Várba. Azonban nemcsak ezzel a fagyot nem tűrő, tehát kizárólag beiépítészeti felhasználásra alkalmas kővel dolgoztak. A gótikus és reneszánsz sírkövek, épületplasztikák arról tanúskodnak: keresett a Süttő—Tardos vidéki felső-dunai vörös mészkő, a magyar vörösmárvány. Kedvelték a tárnoki, haraszti kemény mészkövet is. Ezekből meg — ritkábban — szentendrei-piiisi amfiból-andezitből faragták a fagyálló épületplasztikákat. A köveket — a XV. századból írott nyoma van dunai naszádokon szállították Buda térségébe. Az épületek kényes, gyakran kiálló díszeit — például a fiatornyokat, fiálékat és a kváderköveket — mindig ólomágyba öntött vaskapcsokkal szilárdították meg. A kőfaragók a maguk munkáit a díjazásukhoz is szükséges — kőfaragójellel látták el. A szobrászok és festők általában a kollektív munka névtelenségébe burkolóztál: csak elvétve jelezték, szignálták alkotásaikat. (A budai gótikus szobrok ötven-hatvan alkotásra rúgó csoportján möndössze egyetlen — egyelőre fel nem oldott — vésetet találtunk: egy bizánci egyenlőszárú keresztet.) Más volt a királyi udvarok vándorló szobrászműhelyeinek szervezete, mint azoké a kőfaragóké, akik a városok céheibe tömörültek. Mivel a budai udvari számadáskönyvek nem maradtak fenn, a XV. századi udvari építészet szisztémáját Zsigmond király pozsonyi építkezési számadásaiból rekonstruálta Szűcs Jenő. A királyi udvarnak nemcsak helyi műhelyek dolgoztak, időnként külföldön is rendeltek szobrokat. Tudjuk, hogy Mátyás király 1489-ben VerocchiátíA egy márványkutat rendelt. (Meglehet, ennek darabja az a fehérmárvány, hollós-címeres kútkávatöredék, amelyet ma a Magyar Nemzeti Ábel királyi festő sírköve. Buda, XIV. század Kőfaragó jel az Északi kaputornyon. Vörös Emőke felvétele Szemenyei Tivadar felvétele 39