Budapest, 1982. (20. évfolyam)

4. szám április - Weichinger Károly: Szobor keresi helyét, hely keresi szobrát

Szépen elhelyezett szobor — Székesfehérváron bámuljuk ezeknek a nagyságát, méreteit, pénzt dobálunk a Trevi-kút vizébe, de mélyreható lelki élményt számunkra már nem nyújtanak. Az újabb kor szobrai gyakran elszakadnak környezetüktől, netán a környezet „növi ki" őket. A New York-i Riverside Driveen felállított, ceglédi méretű Kossuth-szobor elvész a tizenöthúsz emeletnyi magas lakóházak között. Ám a gigantikus méretű Szabadság-szobor New York kikötője előtt még kevesebb művészi élményt ad. Hogy építészeti példát is mondjak, a lipcsei „Népek csatája" emlékmű éppen brutálisan túlzott mérete miatt bántó, a méretrekordnak számító dél-dakotai sziklába faragott néhány USA-elnök portréjáról nem is beszélve. Sajnos, sokan még napjainkban is gigantomániával akarják helyettesíteni a művészetet. Ha a szobor nem illik a környezetbe, óhatatlanul disszonáns hatást kelt. Győrben Szent István lovas szobrát a Rába-parti bástyafal tövében, az útvonalnál alacsonyabb nívón helyezték el. így az amúgy is kis léptékű szobor szinte törpe hatást kelt már azért is, mert a művészi alkotás és a közelben levő tíz méter magas, téglából épült bástyafal külön életet él. Annak idején az alkotó, Medgyessy Ferenc morcos arccal hárította el a kifogásokat, mondván: „Úgy mintáztam ezt a lovas szobrot, hogy a ló legyen olyan, mint egy mozdony, zömök, vaskos, erőt éreztető." Mire a bizottság egyik tagja csöndesen megjegyezte: „A szobor olyan legyen, mint egy lovas szobor, nem pedig, mint egy gőzmozdony." Ettől a lovas szobortól mintegy száz méterre, a műemlék jellegű épületekkel keretezett tér súlypontjában, közel a Karmelita templom főhomlokzatához állították fel Kisfaludy Károlynak, a természetes emberi méret kétszeresére mintázott szobrát. Fonák helyzet állt elő: az országalapító Szent István lovas szobra nem tudja azt a kiemelkedőélményt nyújtani, mint a költő monumentálisabbra mintázott szobra. Elrettentő példa arra, mit jelent, ha egy szobor helyének kiválasztásakor, léptékének meghatározásakor nem veszik figyelembe a környezetet. Hogy egészen kis méretű mű is képes megrendítő hatást kiváltani, arra példa Győrben a Magyar Ispita melletti templomnak és aggok házának árkádsoros, szűk udvarán felállított, kétarasznyi magasságú, fehér márvány talapzaton álló, ugyancsak fehér márványból faragott kis madár. Feje, csőre az ég felé tekint, fölrepülni vágyik, föl a magasba, a fák, tetők, tornyok fölé. Borsos Miklós ezzel a munkájával ajándékozta meg a múltat. Eszményi élmény! Nem kevésbé kényes feladat előtt állunk, ha egy szobrot parkban, fák alatt helyezünk el. Általában leszögezhetjük: nem a szobor teszi széppé a parkot, hanem fordítva, a park bokrai, fái adnak méltó keretet az alkotásnak, emelik meg azt. Megjegyzendő: a bronz idővel patinát kap, belesimul környezetébe, mimikrit játszik. Éppen ezért az ilyen elhelyezésű figurát általában világos kőből faragják, így távoli hatása először sziluettjével érvényesül, majd — közeledve hozzá — feltárulnak a részletek szépségei. Adott esetben tehát a szobrász rendszerint zárt tömbben formálja meg figuráját, lehetőleg kiugró végtagok nélkül, megfogadván Michelangelo tanácsát, aki azt mondta: egy szobor akkor jó, ha egy dombról legurítva nem csorbul ki, nem törik le a plasztika kiálló motívuma, karja, feje. A Kálvin térről az Engels térre hozták át a Danubius-kutat, ezt a figurákkal gazdagított szökőkutat. A monumentális mű nehezen érvényesül a környező facsoportok miatt, nagyobb rálátást igényelne, amit szépségével joggal ki is érdemel. Ujabb elhelyezését a Fővárosi Kertészettel együtt kellene megoldani — ez minden közparkban levő szoborra vonatkozik — úgy, hogy a hatalmas szökőkút erőteljesebben érzékeltesse a park súlypontját. Az igények körülhatároltabbak akkor, ha belső térben helyezzük el a szobrot. Itt a múzeumok nyújthatnak jó, avagy rossz példát. A Louvre-ban túl közel helyezték el egymáshoz a szobrokat, a következmény: az összhatás zavaros, a szemlélő idő előtt elfárad, ezt nevezi a német „Museumsmüdigkeit"nek, az egyes alkotások megközelítően sem nyújtják azt az élményt, amelyet eredeti elhelyezésük adott volna. Profán a példa, de talán találó: minő hatást váltana ki, ha valaki a zsúfolt villamosban kezdené szavalni Ady A túlméretezett talapzat tönkreteszi a szobrot (Mi van a nyakában? Szerk.) 30