Budapest, 1982. (20. évfolyam)

4. szám április - Weichinger Károly: Szobor keresi helyét, hely keresi szobrát

Medgyessy szobra a Kálvin téri korlátok között Ghmann Béla alkotása — arcával a Mátyás-kori kápolna homlokzata felé fordul, jelezve egymásrautaltságukat. Ugyancsak Székesfehérváron a 10-es huszárok emlékére állított lovas szobor — Pátzay Pál műve — kitűnően megtalálta helyét, arányait a mögötte levő tanácsháza homlokzatával, annak látképével. A szobor és az épület együtt él. A városligeti Anonymus-szobor is „szereti helyét" a majdnem terecskének nevezhető sétány-bővületben. Képzeljük el ezt a szobrot egy terpeszkedő, szabad téren vagy nagyobb távlatú parkban! Élménye azonnal csökkenne, a szobor elveszítené a névtelenséget oly művészien érzékeltető intimitását, amelyet az alkotó, Ligeti Miklós bronzba formált. Itt említem meg, hogy a Városliget északnyugati sarkán állt egy Arany János-emlékpad — Reményi József műve. Szélesen elhúzódó relief díszítette, és a játszadozó gyermekek számára egy alacsonyabb rész is tartozott hozzá. Az emlékmű a háború alatt tönkrement, nem állították helyre. Kár! Vannak azonban kedvezőtlenebbül elhelyezett szobrok Budapesten és másutt is. Kirívó balfogás, hogy Medgyessy Ferencnek talán legszebb alkotását, a táncoló nő szobrát a Kálvin téren, a református műemlék templom előtti kis, csökevényszerű zöld folton, egyetlen fa szomszédságában állították föl. A szobrot alkotója körüljárhatóan mintázta meg, ruházatának ringásával kívánta a tánc lendületes szépségét idézni. Több hiba történt. A tágas téren elvész az életnagyságú szobor. Eltűnését még inkább elősegítették azzal, hogy egy 50 centiméter magas fehér beton keretező korláton belül helyezték el, amely eltakarja. A figura élményét tovább csökkenti az egy méter magas, pirosra festett terelőkorlát, amely körülhatárolja. A Budapest hasábjain már szóvá tették ezt a balfogást, csak megismételhetem, a szépséges plasztika méltóbb elhelyezést követel! A Deák téren felállított fiatal lány figurális szobra — Csikász Imre készítette — emberközelben élvezhető, de a nagy térségben „lötyög", jelentéktelenné válik. Egyébként is, a tér nagyvonalú, túlméretezett, kétszínű kőburkolatával elnyomja a nagyon finom, vakolt architektúrájú templom főhomlokzatát, nem beszélve a főhomlokzathoz majdnem odaszorított metróüvegház tömegéről. A Várban, a Tárnok utcában állították fel Pátzay Pál kagyló formájú, női alakkal díszített csobogó kútját. A klasszikus hangulatú női figura gondolatát a szobrász ifjú korától — római ihlet nyomán — hordta magában. Ám a szobor mögötti csemegeüzlet portáljának nyílásait piszkos plakátokkal ragasztották le. Az összhatás kiábrándító. Annak idején felhívtam erre a szobrász figyelmét, aki ígéretet is kapott a fővárostól, hogy a bántó hátteret korrigálni fogják, érvényesülni fog a szobor klasszikus finomsága, meghittsége. Mind ez ideig azonban — tudtommal — semmi sem történt. A szobor léptéke, nagysága perdöntő. Ebben közrejátszik az alkotás célja, a szobrász intuíciója, tudatos vagy tudat alatti megérzése, de természetesen a környezet is. Más az igény, a lépték egy hatalmas házakkal körülvett téren, mint egy kisebb parkban, idilli parkmélyedésben. Megint más, ha az emberi méretet alig meghaladó, a vegetációval közel azonos valőrű figurát kell elhelyezni. Jól értették ezt a görögök, akik városaikkal, tereikkel együtt a szobraikat is úgy tervezték meg, hogy azok eleve a „helyükön" voltak, ha kellett, részt vettek az utca forgatagában, vagy ha az volt a cél: héroszként emelkedtek a nép fölé. Egészen másként viselkedtek a román és a gót korszakban emelt szobrok. A vallás ihlette mű befelé forduló lelket sejtető módon enteriőrökben találta FÓRUM meg helyét. A templomok belsejében a szentek szobrai alig érték el vagy haladták meg az ember természetes méreteit. A szobor mozdulata utal az egyéniségre is. Assisi Szent Ferenc jobb kezének madarakat etető figurája az Isten alkotta természetet szimbolizálja. Az alkotók tudták, hogy félreértés lenne ezeket a szobrokat nagyméretűre mintázni. Évtizedekkel ezelőtt elhozták Budapestre a híres Nürnbergi Madonnát, és bemutatták a Műcsarnokban. A szobor eredeti helye egy nem egyházi épület utcai homlokzatának a tetőcsúcsa, ahol széles áttekintést, távlatot kapott, ennek ellenére a kiállítás zárt terében is meggyőző élményt keltett. A középkorban, ha a szabadban helyezték el a szobrokat, rendszerint fal mellé állították őket, hogy a cizellált kéz, fej, a ruharedőzet kisebb léptéke az épülettel közösen érvényesüljön. Ha térre állították, vasráccsal vejtték körül, hogy hangsúlyosabbá tegyék tömegét. A reneszánsz korban újra kezdtek visszatérni a klasszikus táj-utca-tér-szobor összetartozásának a felismeréséhez, igyekeztek az együttesükből adódó élmény művészi megvalósítására. A barokk feszes, ünnepélyes, hatalmas méretű kompozíciókat alkotott, gyakran építészeti elemekkel, emberi figurákkal is gazdagított, monumentális talapzattal látta el őket. Ma meg-Széna tér: Mártírok emlékműve. Ha a fenyők megnőnek, enyhíthetik-e a kínos kontrasztot? 29