Budapest, 1981. (19. évfolyam)

6. szám június - Sebők Magda: A Duna-korzó

SEBŐK MAGDA MILYEN VOLT? MILYEN LESZ? A DUNA-KORZÓ Megszámlálni sem lehet, hányszor került a közérdeklődés fókuszába az elmúlt száz esztendő alatt a pesti Duna-partnak a Lánchíd és a Petőfi tér közti szakasza. Amióta „városszépészet" létezik, föl-fölbukkan a téma, mint a búvópatak. A magyar városépítészetnek ez a vitája szüntelenül ott rejtőzik a mélyben, s egyszercsak váratlanul ismét felszínre kerül. Első pillantásra nem is igen értjük, miért. Hiszen, ahogy növekedett a város területe, úgy zsugorodott a Duna-korzóé, ahogy súlyosbodtak Budapest gondjai, úgy vált közöttük egyre jelentéktelenebbé, egyre kilátástalanabbá e kicsiny, néhány száz méteres sáv sorsa. Ha alaposabban belegondolunk, rá kell jönnünk: a folytonos pénzügyi nehézségek egyre inkább az álmok világába száműzték a vég-Fábián Tiborné rajza leges megoldást, s olyan kompromisszumokhoz vezettek, amelyek elodázták a tájban rejlő lehetőségek teljes érvényre jutását. így konzerválódott a probléma. Széchenyi és József nádor korában, a Szépítő Bizottmány működése idején, egészen máshogy festett a pesti Duna-part. A korzó ősét Alsó-Dunasornak hívták. Az 1830-as években már állt az előkelő klasszicista házsor az Akadémia székháza és a Belvárosi-templom közt. Előtte jóval szélesebb volt a Duna-part, mint azóta bármikor. A gondozatlan, nagy szabad térségen, amely az akkori Redout falsíkjáig terjedt, vásárokat tartottak. Ez nagyfokú szemeteléssel, rendetlenséggel járt. Széchenyi már 1831-ben szorgalmazta Világ című munkájában: szabályozzák a partot, építsenek sétányt, fásítsák a területet. Valószínűleg abban is nagy szerepe volt, ahogyan a Szépítő Bizottmány mérnökei megtervezték és felépítették ezt a sokak véleménye szerint a leningrádi Néva-part klasszicista építészeti együttesének szépségével vetekedő elegáns palotasort. Az 1838-as nagy árvíztől kezdve — amely nem egy klasszicista ház pusztulását okozta az Alsó-Dunasoron is — egyre sürgetőbb feladat lett a Duna-partok szabályozása. A feltöltés, partfalépítés az 1850-es években kezdődött. A Dunagőzhajózási Társaság és Pest városa ún. „rakodópartot" építtetett a Lánchídtól le- és fölfelé, előbb száz-száz méter hosszúságban, majd 1866-ban a mai Petőfi térig, illetve a Margitsziget irányában ijp 1^,3 földalatti (metró-)állomás gyalogosutcák passzázsok gyalogosaluljárók A BELVÁROSI GYALOGOSRENDSZER FEJLESZTÉSE 5