Budapest, 1981. (19. évfolyam)

3. szám március - Petneki Áron: Daliás idők — apróban

Emberfej nagyságú villanykörték Sárosi Béla és Sárosi György dr. Lidérctánc az újpesti kapu előtt A háború kitörése csak fokozta az érdeklődést a Szent István Kupa-küzdelmek iránt, a nemzetközi labdarúgó-mérkőzések száma ugyanis minimálisra csökkent. Elmaradt a Középeurópai Kupáért folytatott vetélkedés is. A KK — ahogyan népszerűen nevezték (s nevezik ma is), a két világháború közötti időszak legrangosabb nemzetközi kupajátékai közé számított. Birtoklásáért olyan, valóban világhírű együttesek vívtak felejthetetlen mérkőzéseket, mint a Ferencváros, az Újpest, a Hungária, a Slavia, a Sparta, az Austria, a Rapid, a Vienna, a Bologna, a Lazio és Juventus vagy a Beogradski. A fentiekből következik, hogy a Szent István Kupa-küzdelmek mezőnye 1941-től még inkább megerősödött. Bekapcsolódott a játékba a bajnok Ferencváros és a szellemes, technikás közép-európai futballt játszó Nagyváradi AC is. Kibővítették a pályát: 4500 férőhellyel megnőtt a befogadóképessége, a reflektorok fényerejét mintegy 25 százalékkal javították. Ez alkalommal a Ferencváros— Újpest mérkőzésen nézőcsúcs született — 17 ezer szurkoló volt jelen —, ahol a Nagyváradi AC-t is legyőző Ferencváros legemlékezetesebb játékai egyikét nyújtva, 7:1 -re verte nagynevű ellenfelét, méghozzá úgy, hogy az első félidő közepétől csak tíz emberrel játszott. Csikós —Szoyka dr.. Tátrai —Sárosi III., Polgár, Lázár — Lukács, Kiss, Finta, Sárosi dr., Gyetvay felállításban játszott a Fradi. Ez időben Sárosi doktort és Lázárt egyértelműen világklasszisnak minősítették, nevük napjainkig márka határainkon túl. Európa legjobbjai között emlegették posztjukon Sárosi Bélát és Gyetvayt is. A mérkőzések iránti hatalmas érdeklődést — sokan kívül rekedtek a kapukon — dokumentálja egy jóízű szurkolói „bemondás" is: Tátrai kiállítása után a nézőtér egyik túlzsúfolt részéből bekiabált valaki: Játékvezető úr (ellentétben a ma bekiabált titulusokkal, a játékvezetőt még úrnak nevezték), egy hely felszabadult a pályán! Engedjen be valakit, alig állok a szomszédom lábán. A Ferencváros 1941 után 1942-ben is megnyerte az értékes trófeát. Előbb az Elektromos (2:1), majd a Szolnok (3:1) voltak döntőbeli ellenfelei. Ekkor már 22 ezer néző ülte körül a Latorca utcai pályát. A sporttelep melletti Duna-parti vendéglő pedig a mérkőzések után sportembereknek, íróknak, művészeknek volt kedvenc találkozóhelye. A Ferencváros 1943-ban harmadszor is részvevője volt a döntőnek. Ha győzött volna, véglegesen a IX. kerületieké a díj. Ezúttal azonban az újpestiek győztek 2:1-re, ha nem is olyan imponáló fölénnyel, mint riválisuk két évvel azelőtt. És ez volt a villanyfényes Szent István Kupa-mérkőzések utolsó felvonása. 1944 nyarán szó sem lehetett már esti mérkőzésről. Amikor pedig ismét villanyfény gyúlhatott ki budapesti labdarúgópályán, 1959-ben, a színhely már nem az Elektromos pálya volt, hanem a Népstadion. PETNEKI ÁRON DALIÁS IDŐK -APRÓBAN Tonelli Sándor gazdasági szakíró és várostörténész majdnem négy évtizede megírt művében, a reformkori fővárost bemutató Nagyapáink Pest-Budája című könyvben panaszosan állapította meg, hogy a régi hírlapokban, folyóiratokban a vezércikktől a tárcáig mindent megvizsgáltak már, kivéve az utolsó oldalakon közzétett hirdetéseket. „Pedig egy-egy olvasottabb lap hirdetési rovata nagyon sokat elárul abból, hogy mi az, ami iránt a közönség érdeklődött, mi az, amit eladásra kínáltak és megvételre kerestek, mi jelentkezett ipari újdonság formájában, mivel foglalkoztak és mivel szórakoztak — egyszóval a hirdetés elválaszthatatlanul hozzátartozik egy-egy kornak gazdasági és kultúrtörténetéhez." Tonellinek kétségkívül igaza volt. A szabadságharc politikai és harctéri eseményeit is annyian feldolgozták már, hogy szinte napról napra ismerjük a dolgok menetét. Kicsit mindig hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az akkori emberek minden pillanatát a gigászi küzdelem töltötte ki. Pedig ha felütjük a kor legradikálisabb lapját, a Marczius Tizenötödikét, 1849 tavaszán — a legküzdelmesebb napokban —, a harctéri események, a kormányrendeletek, az éles hangú polémiák, a vidéki beszámolók után, a hátsó oldalon ott találjuk a hirdetéseket. 1849. április 24-én vagy ahogy az akkoriak kelteztek, Szent György napján felszabadult Pest és a budai külvárosok. Ez — bármennyire furcsán hangzik a mai fülnek — érződött a hirdetéseken is. Haslinger József, a szénapiacon (a mai Kálvin téren) álló „Két Pisztoly" bérlője „magát s fogadóját a tisztelt közönség pártfogásába ajánlja. Tudatván egyszersmind, hogy a Jellacsics féle huszártiszt elrejtése miatt bűnös két pistoli fogadós nem ő, hanem sz. GytPgy napján kiköltözött elődje volt." Az első napon egy iskolai hirdetmény is megjelent, amely tudtul adta, hogy Neumann Salamon és Konosi József, „egy négyosztályú magyar fitanoda tulajdonosai" intézetükben megkezdték a tanítást, ahol „a kereskedelmi tan minden ágaira külön osztályt nyitónak, mire valamint arra, hogy tanodájokban a magyar szellembeni nevelésre különös tekintettel vannak a t. cz. szüléket figyelmeztetni kötelességöknek tartják". A budai várban még az osztrák volt az úr, de úgy látszott, hogy Pesten az élet lassan visszatér a régi kerékvágásba. Április 29-től Pest és Vác, illetve Pest és Szolnok között ismét menetrendszerűen közlekedett a „Magyar középponti vasút". A menetrendhirdetést még egy kis fametszetes mozdonykép is díszítette. Az utazók pedig „kéretnek, szíveskedjenek legalább negyedórával az indulás előtt a pályaudvaron megjelenni". A látszólagos békességet megzavarták az osztrákok bosszúvágytól hajtott bombázásai: 1849. május 5-én. 9-én és 13-án a budai várból lőtték a békés túlparti várost. Hentzi bombái még hullottak Pestre, midőn már a ,,jégverés ellen kölcsönösen biztosító magyar egyesület" hívta fel magára a figyelmet, hiszen korábban is „sok tetemes jégverést károkat térített meg". A lövedékek komoly károkat okoztak; ennek nyomát is megtaláljuk a hirdetésekben. „Vidéki könyvárus- és könyvkötőkhöz. A budai várfokróli rémítő bombázás alkalmával e. f. évi május 9-én (saját!) Házamnak födele (az úri és gránátos utczában) a lángok martalékává tétetett. Azonban a 3-dik emeletü szállások, typographiám, könyveim s egyéb nyomtatványaim (Verlags-Werke) papirosaim, mellyeket földszinti raktárakban szoktam tartani, épségben maradtak; miről a velem könyvárus viszonyban álló illetőket ezennel értesíteni sietek. Tr. (azaz Trottner) Károlyi 37