Budapest, 1981. (19. évfolyam)

11. szám november - Petneki Áron: Művészet Magyarországon 1830—1870

gyarországon 1870 Weber Henrik: Dávid János hőstette az 1845-ös rákosi hadgyakorlaton, 1853. Olajfestmény William Tierney Clark: Lánchíd-terv, 1837. Színezett tus Canzi Ágost Elek: Fiatal nő ablakban ujján ülő papagájjal, 1856. Olajfestmény Érdekes, hogy Széchenyi jóval később, már döblingi magányában, egy másik budai emlékmű kapcsán még egyszer visszatért a Mátyás-szoborra. így ir az Önismeretben: ,,Henczi monumentuma, melyet a magyarnak kifogyhatatlan lelki vigasztalására épen azon helyre raktak, hová a még meg nem gyilkolt nemzet épen Corvin szobrát óhajtotta állítni, — Corvin szobrát, ki...zsarnok, de okos és jó szívű, a nemzethez hű zsarnok volt, — kérdem, Henczi monumentuma örökre meg fog-e állani mostani helyén és nem jön-e még idő, mikor az életnek megint visszaadott magyar, azt ugyan lerombolni soha nem fogja — mert ellenségében is tudja tisztelni az igazi hőst —, de legnagyobb kegyelettel — valami más nem oly szembelökő helyre viendi, mikép az ne bökdösse a magyar szivét szüntelen, mint egy távozni soha nem akaró >>szemrehányást kísérten — ily szövevényesb tárgyaknál a jóslás már csiklandósb munka..." Széchenyi jóslata csak részben, illetve egyáltalán nem vált be. A Hentzi-szobrot, amelyet 1850-ben a Dísz téren állítottak föl (egyik öntöttvas mellékalakját a mostani tárlaton láthatjuk), hoszszas huzavona s egy felrobbantási kísérlet után csak a század végén helyezték „nem oly szembelökő helyre". Az őszirózsás forradalom viszont egyáltalán nem tisztelte „az igazi hőst", s az emlékművet, melyben a Habsburg-elnyomás jelképét látta, lerombolta. A kor fővárosának képét és eseményeit a festészet és a grafika örökítette meg. A legmegrázóbb 48 előtti esemény az 1838-as nagy árvíz volt. Barabás Miklós