Budapest, 1981. (19. évfolyam)
11. szám november - Konszolidáció
mag raff DOLGOZÓK! TAH OC IS S 41O k I FOR RAM IMl m ív K ív - pi k i v zr hör »u\» r: „,4 kormány neme*ak «rra van dwinva, hog} minden erejével u rimáit 12 év vívmányait, hanem arra k hogy határozottan <uakílHon minden olvan hibával, amely az elmúlt években a azoeialLrmnft építéséi hátráltatta hazánkban" (A F, Ml «.til i W—W/W* K*rmJm? tMf> Szilárdítsuk a Magyar Népköztársaságot, a munkások és parasztok államát! mindennél fontosabb számunkra, napról napra növekszik a tömegek bizalma, s elszigetelődött politikailag is az ellenforradalom. A tömegek megnövekedett öntudatának értékes megnyilvánulása valóságos szavazás a néphatalom mellett, és a kormány erőfeszítéseinek aktív támogatása mutatkozik meg abban az örvendetes tényben, hogy ipari és mezőgazdasági termelésünk mind biztatóbban fejlődik. Az összes gazdasági feladatokat most úgy kell felfognunk, mint a politikai hatalom megerősítésének fontos kérdéseit és úgy kell kezelnünk, mint az elért gazdasági eredmények megvédésének, a dolgozók általános életszínvonala megvédésének feladatát. Mi, magyarok, ha soha, most október—novemberben a magunk tapasztalatain lemérhettük a szocialista tábor egységének jelentőségét, ezért talán mi, magyarok, tudjuk a legjobban, hogy a szocialista tábor nemcsak és nem is elsősorban katonai védelmi közösség, hanem a proletár internacionalizmus szellemétől áthatott új világ, amelynek éppen egységében, összeforrottságában, a közös gondok és örömök megosztásában, az egymás iránti testvéri szolidaritásban van lebírhatatlan ereje. Egyetértés van külpolitikánkat illetően is. A mi külpolitikánk, helyesen, imperialistaellenes, a szocializmus és a béke nemzetközi erőire támaszkodik. Arra törekszik, hogy erősítse a szocialista tábor országainak egységét és ezen belül a mi népünk és országunk szempontjából különleges fontosságú szovjet—magyar barátságot. Az országgyűlés többsége, megállapítható, ezzel is egyetért. Egyetértés van a külpolitika olyan vonását illetően is, hogy mi a békés egymás mellett élés hívei vagyunk. Ez a mi részünkről ugyancsak nem frázis. Számunkra az a megfelelő, ha normális államközi viszonyt teremtünk vagy tartunk fenn bármilyen társadalmi berendezkedésű állammal. Szeretnék itt egy gondolattal foglalkozni: a vezetők és a tömegek viszonyával. Azt hiszem, a vezetés csak abban az esetben töltheti be hivatását, ha sohasem hagyja figyelmen kívül a tömegek gondolkozását és akaratát. Mi szükséges ehhez? Először is ott kell lenni a tömegek között, meg kell kérdezni, mi foglalkoztatja az embereket, és válaszolni kell nekik. Enélkül azt sem tudjuk, mit kívánnak a tömegek. Nem lehet elbújni a tömegek kérdései elől. Mindig vannak kérdések, amelyek foglalkoztatják a tömeget, amelyekre választ vár, és valakitől választ kell kapnia. Ha mi nem válaszolunk, akkor az ellenség válaszol, az ő érdekeinek megfelelően. Ezért ott kell lenni a tömegek között. Nem kell megijedni a tömegektől, a kérdéseiktől sem! Ha álláspontunk igazságos, azt mindig nyugodtan megmondhatjuk a tömegeknek. Még most is vannak nagyon derék, jóindulatú barátaink és támogatóink, akik úgy félig rézsút állnak felénk. Helyeslik, amit csinálunk, de még várnak egy kicsit, amíg még tisztábbra mossuk a szennyest, és majd meg fognak jelenni a harc porondján, amikor az örök béke napja beköszönt. Vannak ilyenek. Mi ezekre az emberekre nem haragszunk. Meg vagyunk győződve, hogy segíteni fognak, ha lelkiismeretük és a nép iránti hűségük megmaradt. Nem sürgetjük őket, mert örömmel tapasztaljuk, hogy mióta a kormány fennáll, harcol és dolgozik, minden nap többen és többen támogatják, aktívan. Ennél nagyobb jutalom számunkra a munkáért nincsen, és mi azt szeretnők, hogy ennek a bizalomnak becsülettel meg tudjunk felelni. (Részletek Kádár János országgyűlési beszédéből és zárszavából. 1957. május 10—12.) 9
