Budapest, 1981. (19. évfolyam)

10. szám október - Bodri Ferenc: „Az angol király megüzente a százéves háborút"

BODRI FERENC „Az angol király megüzente a százéves háborút..." ,,A természet kényelmetlen..., hiszen ha kényelmes volna, az emberiség sohasem találta volna fel az építészetet..." (Oscar Wilde) ,,...a nagy lakótelepeken lötyög a Bőr..." (Pierre Dufau) Nos, az ügyetlen diák feleletéből kölcsönzött cím és a háborúskodás végleteit felvillantani hivatott két mottó egyaránt Bemard Oudin A város védelmében című elgondolkodtató tanulmányából való. A ,,bellum omnium contra omnes"-ban, vagyis a várostervezők és -lakók csatározásaiban még „harcálláspontokat" (amelyek tudvalevően változók) sem foglalhatunk. És nemcsak kényelemszerető gyávaságból vagy elborzasztóan hiányos ismereteink okán, hanem főként azért, mert úgy tűnik, nincs lobogó, amely a változóan bonyolult iliászi pörben megnyugtatóan jelölné az üdvösség bástyáit. És ha a latin idézet valóban Thomas Hobbes tolláról való, és valóban a társadalmak születése előtti ősállapotok jellemzésére szolgál, akkor kettősen helytálló lehet itt: hiszen az urbanisztikai irodalom számtalan eszmét teremt, téveszmét fogyaszt (ugyanígy tintát), az „elhagyott csatamezők" (tehát a felépült városok és -negyedek) milliók számára adnak a „komfort-élmény" mellett „lötyögő bőröket". És bár az előző is csak félig beváltott ígéret, de az utóbbi többnyire menetrendi pontossággal érkező bizonyosság. Csak már állnak és élnek a falak, az utcák (ha vannak) elevenek: a zaj és szennyezés, a magasház és magányfóbia, a közlekedési káosz, a néptömegek váratlan és szokatlan „ferde áramlásai" egyaránt és szinte elháríthatatlanul jelentkeznek. Amennyiben egy élelmes könyvtáros afféle „gyorsbibliográfiát" készítene az elmúlt évtized urbanisztikai könyveiről, tanulmányairól, cikkeiről és vitáiról, nemcsak hatalmas szolgálatot tenne minden további elmélkedőnek, a téma szakértőinek és botcsinálta, többnyire hívatlan hozzászólóinak (egyikük itt botladozik), de feltehetően meglepődnék az „anyag gazdagsága" fölött. Ugyanígy bonyolult szerteágazásain: hitem szerint még szépirodalmi műveket is kellene annotálnia. Ehhez a témához „mindenki ért", súlyát és terhét (a korábbi gyorsmegoldások gyötrelmeit) mindenki a tudatában (szívén?, lelkén?, vércukorszintjében?, génjeiben? stb.) hordozza tovább. A „gyakorlati urbanisztikában" nagyfogyasztók vagyunk, növekedésünk iránya, üteme a helyesen adagolt sók és savak, vitaminok arányaitól és mennyiségétől alakul. Az optimális arányok a jelen harmóniáit teremthetik, egyben a jövő alapjait, a „maradéktól" egyaránt nyerhetünk átkot vagy áldást. A nemzetköziek mellett vannak a témának korszerű hazai alapvetései, ezek a maguk elméleti módján irányt jelölhetnek a továbbiakra, itt pl. Bonta János, Perényi Imre, Major Máté, Erdei Ferenc és mások könyveire, tanulmányaira, akár teljes munkásságára gondolhatunk. Emellett a Városszociológia (1973), az Urbanisztika (1979) című gyűjteményekre, szakmai és kevésbé szakmai folyóiratszámokra, A szocialista városok és a szociológia (1971), a 3. Lakásépítési konferencia (1973) kötetben kiadott előadásaira. Az Architektúra című albumsorozat lapjain található életművek jeles haszonnal forgathatók. Ugyanígy pl. Bognár Botond a mai japán építészetet (1979), Kósa Zoltán a modern amerikai építészetet (1973), Anatole Kopp a húszas évek avantgarde szovjet építészetét (Ville et révolution, Párizs, 1969) elemző nagyszerű kötetei, legutóbb Perényi Imre Korunk urbanisztikája című monográfiája felső fokon idézi és értékeli az égető tudomány legújabb eredményeit (1979), Granasztói Pál sorjázó könyvei ugyanezt teszik, oldottabban. * A hatalmas termés gyorsuló növekedése nemcsak a „történelmi szükségszerűséggel" és az igények növekedésével magyarázható. Inkább annak szaktárgyi felismerésével, amiről már a századvég óta „szól az ének", és nem csupán képletesen, hiszen feltűnését („Minden Egész eltörött. ..") költők, művészek és filozófusok jelezték először, nálunk a legszívbemarkolóbban és feledhetetlenül Ady. A felgyorsult ipar-, következésképp városfejlődés olyan folyamatokat indított a környezetben és társadalomban, amelyek nemcsak „elszürküléshez" vezetnek, de napjainkban már orvosilag mérhető károkat okoznak. De a kezelésmód csupán tüneti és felületi, az okozatokat enyhítheti, az okokat magában nem szüntetheti meg. A „lakótelepi tudati károsodás" a „magasházfóbia", a „városöröm megszűnése" stb. jelenségeinek felismerése tehát korántsem új, és nem is visszafordíthatatlan folyamat. Paulhans Peters urbanisztikai gyógymódokat is ajánl (A város az emberért), Bemard Oudin említett megnyerő szellemű könyvében kétségbe vonja a „fóbiánusok" indítékait és állításait. Mintegy félbevágják a vészharang kötelét, fgy e kötél a korábbinál már jóval magasabbról lesz megragadható, harangkondításra csak 28