Budapest, 1981. (19. évfolyam)

7. szám július - Zolnay László: Gulyák, ménesek, kondák doktorai

Falucskát egy lóért Okleveles emlékeinkben sokszor bukkanunk a lovak megbecsülésének jeleire. 1281-ben a szertelen Kun László király jó katonájának, Forró Péter honti ispánnak a Turóc megyei Háj falut adományozta egyetlen pejlóért. László király, ha nem is országát adta egy lóért, de adott érte egy falucskát. Donch mester zólyomi ispán alól a Bazarád elleni hadjáratban kilőtték a lovat, s egyik katonája a magáét adta oda. Donch csak így menekülhetett meg, s ugyancsak egy faluval jutalmazta meg hívét, Szerafint, a Thuránszky család ősét. De nem csak pompás hadiméneket említenek a régi emlékekben. Beteg lovakról is szó esik. így a XIII. század elejei Váradi Regisztrumban — sok más jogeset mellett — leírják, hogy a Borsod megyei Susa faluba való Glatillus királyi szakács egy beteg lovat adott el a (Kazinc-) barcikai Diszcillónak. A mai állatorvosok elődeit a ménesek csikósai, a lovászok és a pásztorok soraiban kell keresnünk. Jeles élettani ismeretekkel rendelkező emberek akadtak a királyi vadászok között is. Például: Nagy Lajos király fősolymászmestere, Magyar Pál, nagy biológiai szakértelemmel rendelkezett. Ennek jele: olyan sólyomnevelési szakkönyvet írt, amelyet német földön is haszonnal forgattak. Ráolvasások lovak betegsége ellen A gulyák, ménesek, kondák gondozóira hárult a marhák és lovak tüzes vassal való megbélyegezése is. De a sok névtelen állatgyógyítón kívül akadtak javasemberek is, mégpedig nemegyszer a papi rendből. A XV. század végén Párkány (akkori nevén Kakat, mai nevén Sturovo, Csehszlovákia) papja holmi bájoló imádságokkal gyógyított embertállatot egyaránt. Ma már nehezen értjük: a földre szórt borókamagvakra mért kardcsapások s a hozzámormolt ráolvasás miképpen gyógyította meg bizonyos János „szemdögét". Az sem világos — legalábbis előttem — mekkora foganatja volt a két alábbi ráolvasásnak a ló fekélyének és marjulásának gyógyításában ? „A ló fekélyét ezzel a beszéddel távoztathatod: Az Úr szenvedéséért mondj el öt páternosztert, hét ave máriát, s mondd el e beszédet az Úr jegyében: Urunk Krisztus (amikor) a földön jár vala, egy úton megyen vala. Protomartir Szent Istvánt elől lelte vala (és e) szót mondta vala: ez út mellett láték egy veres pejlovat... az ő hasát fekély-var fogta. Veres pej ló megtisztuljon akképpen, mint Jordán vize Isten parancsolatjáért. . . (hiszem) Istennek, hogy ezt is jóvá teszi." „Marjulás elhagyja a lovak lábát: Urunk Krisztus szamár hátán Jeruzsálembe bement. (Az) ő szamara megsántult vala. Azt meghallotta Boldogasszony. (Es) e szót mondta vala: Fiam, Jézus Krisztus, nem megsántult lovad! Krisztus hallá (és e) szót mondta vala: Én édes szülém-anyám, megsántult, mert lába kimarjult. (Mire Boldogasszony így szóla): Én édes fiam, Jézus Krisztus, parancsolok a te szent híreddel (és) a te szent akaratoddal, hogy a te lovad megvigassék.'" (Meggyógyuljon!) (A magyar nyelvű ráolvasások 1488-ból maradtak fenn.) S a bűbájos ráolvasást a kakati plébános, Dénes esküdt, Egyed, Imre, továbbá Ambáros László látta el hitelesítő kézjegyzével s a következő záradékkal: „hűségetparancsolok Krisztus teste ünnepéig, negyven forint erejéig Thot György részére. Kelt Szent Zsófia napján, 1488-ban". Különös dolog, hogy Esztergomtól alig kőhajításnyira — ahol Regiomontanus, a térképrajzoló Lázár s a kor kitűnő tudósai dolgoztak — vígan élt ez a pogányos, paraliturgikus állatgyógyító bájolás ! De hát megszokhattuk már, hogy különféle művelődési szintek — amelyeket a fejlődésben néha évszázadok választanak el egymástól — időnként békésen élnek egymás tőszomszédságában. Nem volt ez másképpen 1488-ban Párkány (régi nevén Kakat) mezővároskában sem. Cukrászsütemény és rühkenőcs A kuruzslók, bűbájosok azonban csak elenyésző részét alkották azoknak, akik régente állatgyógyítással foglalkoztak. A XVI. század első éveiben — az akkor Budán élő Jagelló Zsigmond herceg itteni számadáskönyvei szerint — mind Budán, mind Pesten jeles állatorvosok éltek. Ezek már nem ráolvasással, hanem kikísérletezett kenőcsökkel gyógyították a marjult, sérült paripákat. A hercegi számadás feljegyzi: 1500. március 5-én a herceg sáfára Budán lóorvosságért egynegyed forintot fizetett ki, 1500. április 14-én ugyan e célra ugyanennyit. 1500. július 11-én pedig annak a poroszka-lónak részére vétet orvosságot a herceg, amelyet egyik embere, Jaroszló vásárolt Pest városában. Egy ízben meg a sáfár bizonyos Schober nemes úrtól vásároltat kenőcsöt — urguentumot. Megemlékeznek az írások a XVI. század elejei Buda két jeles cukrászművészéről, Engelhardt mesterről s az olasz Palamidészről, akik nem csupán ízes tortákat és más édességeket gyártottak, hanem sikerrel készítették vegykonyhájukban a lovak gyógyításához kellő rühkenőcsöket is. Sem a királyi fogyasztókat nem zavarta a rühkenőcs szomszédsága, sem a lovakat a királyi cukrászsütemények illata. Az állatok gyógyítóinak megbecsülése később sem csökkent! A XVI. század végén, 1599-ben az erdélyi Báthoryak méntelepeinek fő herélőmesterét, kasztrálóját, a derék és tudós Váraljai Istvánt Báthory András herceg-bíboros címeradománnyal jutalmazta. A csődör herélésének tárgyát és eszközét vaskos naturalizmussal pingálta meg az erdélyi címerfestő: műve gúnycímernek is beillenék! Váraljai Istvánnak, emez érdemes veterináriusnak — membrum equinummal ékes — címere honi heraldikánk nevezetes emléke: az első, legrégibb magyar állatorvoscimer. Váraljai István címere, 1599 36