Budapest, 1981. (19. évfolyam)

7. szám július - Oszlay István: Új városrészközpont a régi Kispesten

Űj városrészközpont a régi Kispesten Régen jártam Kispesten. Úgy is mondhatnám, a régi Kispesten, amely a bontások-építkezések nyomán ugyancsak megváltozott. S ahogy elnézem a tervrajzokat, amelyeken Végh Istvánná, a XIX. kerületi Tanács elnöke a jó idegenvezető biztonságával kalauzol, láthatom, hogy még inkább megváltozik az elkövetkező években. S a nagyszabású rekonstrukciónak jótékony hatása lesz a kerület Pestlőrinc és Pesterzsébet közé beékelődött családi házas jellegű kertvárosára meg a korszerűsödő, patinás Wekerle-telepre. E három településcsoportból áll ugyanis a XIX. kerület. Hallgatom a tanácselnök asszonyt, feljegyzek néhány adatot, mutatót, százalékot, áin ahogy leírtam, máris kételyeim támadnak: vajon fedik-e még holnap is a valóságot a számok e gyorsan változó környezetben? Hiszen hogyan is készülhetne naprakész statisztika, amikor például, ha beköltöznek egy-egy tizenkét szintes sávház 196 lakásába, nemcsak a lélekszám nő 800—900-zal, hanem ez kihat a bölcsődei, az óvodai, az iskolai férőhelyekre s minden ellátási-szolgáltatási mutatóra, amit különböző helyen és célból tartanak számon. Imponáló az építkezés mérete és az üteme is. Hajlok rá, hogy szuperlatívuszokat, ellentétpárokat, érdekességeket keressek, amivel találóan jellemezhetném a kerület fejlődését, az itt folyó munkát, az eredményeket — vagy éppen a hibákat. De itt nemigen akadnak /eg-ek. Hogy a 120 fős tanácsi apparátusban a nők száma hatszorosa a férfiakénak — erre azt feleli az elnök asszony, hogy ez is inkább általános, mint kirívó a közigazgatásban. Az ún. ellátottsági színvonal tekintetében — ebbe beleszámít a 100 szobára jutó lakók száma éppúgy, mint az 1000 lakosra jutó ruhatisztító üzleteké — a kerületi rangsorban a tizedik Kispest. Csak az egy körzeti orvosra jutó felnőtt lakosok tekintetében viszi el a pálmát — ha időközben meg nem változott ez is. A VI. ötéves terv feszes, ám megalapozott fejlesztési és középtávú tervének adatain kívül csak a kerület határa az, ami biztos és állandó. Nekem — és még sok másnak is — a Vörös Hadsereg útja 1. számnál kezdődik Kispest Azzal a jobboldalt húzódó, kétmegállónyi hosszú földszintes hazsorral, melynek végén ott magasodnak azok a szörnyű-lila és semmilyen-piros lakóházak. A dolog annak idején nemcsak szakmai körökben keltett megrökönyödést, akárcsak utóbb a Roosevelt téri spenótzöld irodaház. Az épületek harsány színezése nem tetszik a tanácselnöknek se. Előzetesen, persze, nem kérdezték meg tőle, mit szól hozzá. Mit tehetett volna utólag! Semmit. O már megszokta, s meg lehet szokni — mondja —, ha az ember naponta, olykor többször is arra jár. Meg ha sok van belőle. Mert — elhagyva a második megállót — az út bal oldalán is feltűnnek a semmilyen-piros házak, és versenyt futnak a villamossal egészen a Kossuth térig. Itt a piacnál aztán megtorpannak — mégpedig két okból. Először is, mert a lila és a piros házak korszaka véget ért: ezután szakzsüri dönt a lakóépületek színezéséről. Másodszor — s ez sokkal lényegesebb most —, mert a piac még jó ideig megmarad. A végszót ugyan a Fővárosi Tanács mondta ki, de a kerület lakossága számára kedvező döntést a tanács — és Végh Istvánné mint a tanács vezetője — a saját sikerének érzi. Amikor — első beszélgetésünk végén — azt kérdeztem, mit tart az utóbbi időkben legnagyobb személyes sikerének, ezt a példát említette. Nos, nem azért, mert ugyancsak népszerűtlen feladat lett volna lebontani a környező községek őstermelőinek „törzshelyét", a szomszédos kerületek lakóinak „bevásárlóközpotját", a nagy forgalmú, olcsó és bőséges választékot kínáló, nagy múltú, de korszerűtlen piacot. A Kossuth tér és környéke központja a régi Kispestnek. Itt, a Vörös Hadsereg útja két oldalán, egymás mellett sorakoztak az üzletek. A nagyarányú bontás következtében sok bolt megszűnt, s a közeljövőben még többet zárnak be a szanált területen. Pótlásukra épült ugyan három kisebb ABC. a piac mögött pedig egy mini üzletközpont, ám ez nem javította számottevően a kerületrész meglehetősen gyenge, zavarokkal és hiányokkal küszködő kereskedelmi és szolgáltató hálózatát. Ebben a szituációban átgondolatlan intézkedés lett volna lebontani a piacot, csak azért, mert a mellette épülő lakóháznak felvonulási terület kellett. A Kossuth tér az új városrésznek is központja lesz, tehát át kellett dolgozni a terveket. hogy az építkezés a piacot és a kétoldalt levő háztömböt „átugorva" tovább haladhasson. A lakosság érdekében folyt a „harc" mindkét oldalon — egyfelől a jobb ellátásért, másfelől a több lakásért. Hogy tisztán lássunk: itt a főváros építkezik — a VI. ötéves tervben mintegy 5,2 milliárd forintot fordít lakásépítésre, valamint a kapcsolódó és járulékos létesítményekre —, a kerület pedig „szállásadója" a lakóházaknak, bölcsődéknek, óvodáknak, iskoláknak, áruházaknak, kulturális és egészségügyi intézményeknek —, de hogy az ezzel járó „mellékmunkák" elvégzése-megoldása is milyen gondokkal és nehézségekkel jár, talán kevesen tudják a tanácsot bírálók közül. A kerületi tanács munkáját legutóbb 1979 szeptemberében értékelte a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az 1975-től 1979-ig terjedő időszakról szóló beszámoló jelentésében a tanácselnök asszony nem panaszkodott. Pedig éppen ebben az időszakban — 1974—76-ban — kezdődtek a földindulásszerű nagy bontási-építési munkák. Az 1979-es év végéig mintegy háromezer lakást szanáltak — túlnyomórészt egyszobás, illetve egy helyiségből álló, komfort nélküli, egészségtelen lakásokat elaggott házakban. Bármily keserves volt is, ez idő tájt másik kerületbe kellett költözniük a lebontott házak lakóinak, mert az új lakások még „nem léptek be". Az 1975-ös 62 000-ről 1978. január 1-re 56 000-re csökkent a lakosság száma. Ez volt a mélypont. (A VI. ötéves terv végére a XIX. kerület lakossága eléri a 80—85 ezret.) Nemigen volt kivétel: na a körülmények úgy hozták, más kerületben kapott lakást a tanácstag is. Hogy meg tudják tartani az embereket, a kerületi tanács kérte, hogy — arányban a bontásokkal —, több lakást kapjanak. A Fővárosi Tanács méltányolta ezt. Volt olyan esztendő, az 1978-as, amikor csaknem mindenki a kerületben maradhatott, aki akart. (Ez év első felében ismét a kerület elhagyására kényszerültek a lebontott házak lakói, mert az új lakásokat csak az év második felében adják át. Jogos a kérdés: csak az épitők hibáztathatok ezért?) A piac létjogosultsága mellett szólt, hogy a VI ötéves tervben nem épül meg a korábban tervezettfedett vásárcsarnok. Az iparcikk-kereskedelmi ellátást és az ipari szolgáltatást egyrészt a köz 5