Budapest, 1981. (19. évfolyam)
7. szám július - Oszlay István: Új városrészközpont a régi Kispesten
ponti beruházásból, másrészt a vállalatok saját fejlesztési alapjából épülő boltokkal, valamint az átmenetileg fennmaradó üzlethálózattal szeretnék biztosítani. „Segítségükre siet" majd a négyszintes, 12 000 négyzetméter alapterületű Centrum Iparcikk Áruház. Gyakorlatilag ennek az 504 milliós létesítménynek az építésével kezdődik meg a városközpont építése 1982-ben. A nagy ijedtségre gyógyírként a főváros ötmillió forintot biztosított a piac korszerűsítésére. Valóban olyan nagy volt az ijedtség? S vajon mit tudtak az őket fenyegető veszélyről a piaci árusok? Volt-e idejük megijedni, hiszen a Határ út felől igen gyors iramban „közeledtek" a házak? Az emberemet kerestem, s megfogott egy cégtábla: „Marikánál vecsési káposzta állandóan kapható". Ő az, gondoltam, hiszen aki a nagy forgalmú piacon egyszerűen a Marika, az csak egy piaci habitüé lehet. Nem csalódtam. Marika, alias Németh Mihólyné, tősgyökeres kispesti lakos. A standon kezdett immár 41 éve, 1946 óta saját ipara van — és tanácsi fedél a feje fölött havi háromszázhetvennyolcért. Azaz, most már a férje nevén van az ipar, mert Marika — ugyan ki hinné el neki, hogy hatvan felé jár? — az idén februárban nyugdíjba ment. Papíron ő most a besegítő családtag, de — ugye, megbocsát, kedves Németh Mihály — valójában ő a főnök. Mert ha megkérdem a piac szélén valakitől, hogy ismeri-e Marikát, a káposztást. . . — Ó, nemcsak a piac szélén — vág közbe jókedvűen, s nincs a hangjában cseppnyi hivalkodás sem. — Kérdezheti akár a Határ útnál is. Mindjárt eligazítják, merre menjen, s hogy keresse a cserepessel szemben. (És csak úgy zárójelben: kell ennél jobb reklám annak a cserepesnek?) — Marika, hallott-e a piacot fenyegető veszélyről: arról, hogy esetleg lebontják? — Hót hogyne. Azt mindenki tudja, hogy ez nem marad így. De hót egyelőre nem lehet megszüntetni, mert az a sok ember hová megy vásárolni. — Mégis, ha történetesen megszüntetik a piacot, maguk mit csináltak volna? — Nyílt standon árusítottunk, kocsival vándoroltunk volna egyik piacról a másikra. Hogy hova? Von a Wekerle, a Templom téri, a Bajcsy-Zsilinszky . . . és talán itt is maradt volna egy nyílt piac . . . — És a vevőköre? Gondolom, elvesztett volna sok kuncsaftot. 6 — Kétségtelen. Nekünk vannak törzsvendégeink (tapasztalhattam, a kedvességet és a kiszolgálást illetően valóban vendég itt a vevő — O. I.), akik nem vásárolnak másutt. Visszajárnak például Újpestről, Erzsébetről, akkor Kőbányáról . . . visszajárnak a vevőink . . . Pénteken délelőtt — az ügyfélfogadás ellenére — csendes volt a tanácsháza. A Kossuth tér forgalma annál elevenebb: piaci nap van. Itt szólítottam meg egy szemüveges fiatalasszonyt, aki szatyrokkal teleaggatott sportkocsiban tolta hároméves forma gyermekét — nem volt nehéz kitalálni hova — hazafelé: a piaccal szomszédos új utca új lakóháza irányába. Keresve sem találhattam volna belevalóbb riportalanyt. Rövid beszélgetésünk alatt kiderült, hogy a fiatal házaspár egy lebontásra ítélt újpesti házból először Újpalotára költözött egy szoba két félszobás lakásba. Amikor megszületett harmadik gyermekük is, ugyancsak szűknek bizonyult a lakás. Ezután kaptak két és fél szobahallos tanácsi lakást itt Kispesten. Időközben a villanyszerelő férj raktárossá avanzsált, a közel nyolc évet gyesen töltő 32 éves asszony pedig búcsút mondott a rajzmásolásnak, s a közelben vállalt takarítói állást. Egy éve laknak már itt, és természetesen boldogok, elégedettek. Szemben az új bölcsőde, ahová a legkisebb, az új óvoda, ahová a középső és az új iskola, ahová az első osztályos gyermekük jár. S tetszik nekik a házuk tája, noha a terület még nincs parkosítva sem, és hepehupás út vezet a piacra. Apropó, piac! — Mondja, mindig ide jár vásárolni? Mit szólna ha megszüntetnék a piacot? — Hogyan? Ha megszüntetnék? Jaj, az nagyon borzasztó lenne! S legyen ez a piacügy summázata egyben, mégpedig a legilletékesebbtől: a vásárlótól. És bizonyára a környék új lakásaiban élő, több gyermekes munkáscsaládok számára sem közömbös, hogy van a közelben egy olcsó piac. Netán valaki költött alaknak vélné beszélgető partneremet, a XIX. kerület Eötvös utca 16-ban megtalálhatja Holló Lászlóékat. S ha már a véletlen így hozta, hadd éljek szójátékkal : a Hollóékhoz hasonló eset Kispesten sem számít fehér hollónak. Végh Istvánné tanácselnök megmutatta az idei kiutalási jegyzékre felvett „programkötelesek" névsorát. A listán szereplő 33, két- vagy több gyermekes család — zömmel fizikai dolgozók — közül 21 a „kinőtt" új lakásból költözik majd új lakásba. A lakásigénylők száma évről évre emelkedett a XIX. kerületben is, így hát meglepetést hozott az igénylők számának alakulása a kérelmek megújítása után. Az 1980 decemberében számon tartott 5385 igénylőből a kitűzött határidőig 2809-en adtak be lakáskérelmet, ráadásul ebből 517 új igénylő. Sokan kaptak lakást minta kiutalási listán szereplő „programkötelesek" és mint szanáltak. Sokan építkeztek, és talán többen el is költöztek, de hogy szinte máról holnapra hova tűntek a tanácsot jobb és nagyobb lakásért jogosan ostromló kispestiek — számomra talány. Hogy ma még a tanács számára is az? Meglehet. És azt sem merném nyugodt lelkiismerettel állítani, hogy talán rosszul vezették a túlságosan elgépiesített kimutatást — mert kisebb-nagyobb arányban hasonló meglepetésben volt részük más kerületek tanácsainak is. (Ismét csak zárójelben: érdemes volna kideríteni, mi is történt valójában. Miért kellene hallgatnunk arról, hogy — a csillapíthatatlan éhség ellenére — javult azért a lakáshelyzet. Másrészt, ha az igénylők számának fogyatkozásában netán negatív tényezők is közrejátszanak, kötelességünk megmondani és elemezni azokat — de ílegfőképp orvosolni.) Mintha jó helyen kapiskálnék, arra enged következtetni a kispesti tanácselnök válasza: — Kerületünkben sem volt rózsásnak mondható a lakáshelyzet. A nagyarányú bontás — hiszen a szanált területen épült fel az új városrész, mert nincs egy tenyérnyi szabad hely sem, és ezért van az, hogy mindössze 134 magánerős lakás építése szerepel a tervjavaslatban — okozott ugyan gondokat, de lakásproblémákat is, megoldott mert a szanáltakat — köztük sok igénylőt — automatikusan lakáshoz juttatta. — Mégis: hogyan vélekedik arról, hogy mintegy a felére csökkent a lakásigénylők száma? És főképp: milyen változást hozhat ez? — Feltéve, hogy a számok a tényleges helyzetet tükrözik, kellemes meglepetésnek tartom. Az új lakásokat fővárosi elosztásban kapjuk, abból gazdálkodunk. Ehhez jönnek még a minőségi cserékből visszomaradt lakások. Az igénylők közel harminc százaléka ugyanis minőségi cserét kér, mégpedig jobbára nagyobb lakást. Milyen változós várható? Ha marad vagy erősödik ez utóbbi tendencia, akkor lassan — hangsúlyozom, lassan — egyrészt áttérhetünk a mennyiségi elosztásról minőségi elosztásra, másrészt mind hamarabb nyílik lehetőségünk arra, hogy a visszamaradó kisebb lakásokból adjunk az egygyermekes vagy gyermektelen házaspároknak is, nem szólva a lista végén szereplő fiatalokról, akik közül eddig meglehetősen kevesen jutottak lakáshoz, jóllehet igényük jogos. Korántsem beszélhetünk, persze, a lakáshiány megszűnéséről, habár az V. ötéves tervben épült 4500, továbbá a VI. ötéves tervciklusban központi beruházásban felépülő 6000 lakás lényeges javulást hozott, illetve ígér. Leginkább a minőségi változás jelentős: a főváros kerületei közül csak Kispesten és Zuglóban közelítik meg a lakások a kétszobás átlagot. Az idén 1700 lakást adnak át a rekonstrukciós területen, de hogy ebből mennyit kap a kerület, még nem tudni, mert nem jött meg a fővárosi „kiutalás". Van tehát miért izgulnia a tanácsnak is. A Vörös Hadsereg útja bal oldalán ugyanis — a piaci oldal ez, erről esett szó eddig — építenek, ide jönnek az új lakók, az építkezéssel átellenben, a jobb oldalon pedig bontanak: családi házak, tanácsi lakások, villák lakói költöznek. A főúton — a Petőfi utcától kifelé — lehúzott redőnyök,