Budapest, 1981. (19. évfolyam)

6. szám június - Bernáth László: A gramofon-karmestertől a Meseautóig

A Dohány utcai zsinagóga 1890 körül VÖRÖS KÁROLY „...és éltek együtt, és éltek egymásból" A Király utca története 3. A Király utca történetének sajátosságát nem csak funkcióváltásai, illetve azok egymáshoz való arányának, súlyának az előző két cikkben bemutatott változásai adják meg. Kétségtelenül ezeknek is megvan a maguk nagy jelentősége, hiszen nem függetlenek a város egészének növekedésével szorosan összefüggő területi munkamegosztás alakulásától. A kezdetben előkelő, a Városliget forgalmát lebonyolító utca történeti profiljának átalakulásában egyre inkább az itt és mellékutcáiban megtelepedett kétes szórakozóhelyek, a század végétől pedig az élénk forgalmú, de kevésbé színvonalas üzletek játsszák a döntő szerepet. A Király utca azonban bizonyos szempontból a főváros társadalmi térképen is sajátos helyzetre tett szert. Abból a szempontból tudniillik, mely a lakosságot vallási-felekezeti hovatartozás szerint vizsgálja. E térképen ugyanis kezdetben még csak a Király utcának, majd egyre inkább környékének is, az egész Terézvárosnak az arculatát nagy mértékben a pesti zsidóság határozza meg, amelynek száma gyorsan növekedett a XIX. században, és amely a Király utcába és környékére tömörült. Az első födél: az Orczy-ház A feudális társadalom a zsidókat évszázadokon át kirekesztette keretei közül, és a társadalmi munkamegosztásnak mások által el nem látott vagy el nem vállalt feladatai felé szorította: elsősorban a kereskedés (kivált a terménykereskedés) és a hitelügyletek, valamint általában a korábban ismeretlen, nem is igényelt gazdasági közvetítő tevékenység irányába. A gazdaságnak olyan területei ezek, amelyek Európában már részben tőkés viszonyok közt fejlődnek, s Magyarországon is egyre nagyobb szerephez jutnak. Érthető, hogy azok, akik ellátásukra vállalkoznak (kivált a XVIII. század végén induló gazdasági konjunktúra idején), egyre nélkülözhetetlenebbekké válnak. így jutnak Magyarországon is egyre nagyobb szerephez a zsidók, először a nagybirtok terményeinek értékesítésében, majd bizonyos állami szállítások és hitelműveletek lebonyolításában. Ennek révén végül is sikeresen feszítik szét azokat a korlátokat, melyeket már csak a feudális társadalom legmaradibb rétegei kísérelnek meg védelmezni. így nő meg a XIX. század első felére a zsidók száma Pesten is, nemcsak a hagyományos kereskedő polgárság, hanem a céhes kézműiparosság ellenállása ellenére. Az utóbbiak haragját kivált a kisszámú, valóban jómódú zsidóság nyomán ugyancsak a nagyváros felé tartó nagyszámú szegény, s ennek megfelelően igénytelen zsidó kézművesek váltják ki, a kézműipari termelést a feudális rendben monopolizáló — bár a mennyiségi igényeket kielégíteni már nem képes — céhes mesterek számára egyre veszélyesebb versenytársakként. Nem lehet csodálkozni azon, ha a nagyvárosban letelepedő zsidóság — és kivált szegény tömegei — a joggal ellenségesnek érzett közegben (gettókba zárkózott vagy zárt őseihez hasonlóan) Pesten is sokáig lehetőleg együtt igyekezett maradni. Minden bevándorlóra jellemző magatartás ez: így alakultak ki és alakulnak ki még ma is a nagy amerikai városok magyar, olasz vagy színes városnegyedei. A Pestre érkező zsidók a XIX. század 30—40-es éveiben a városnak azon a részén telepednek le, ahol a XVIII. század 60-as évei óta, legalábbis a nagy pesti vásárok alkalmával, esetenként 16 napra, meghúzhatták magukat (hiszen állandó lakhatási jogot a városokban ekkor még nem kaphattak), ahol vendéglőjük is volt, s ahol 1787-ben egy szerény imaházat rendezhettek be maguknak. Ez a Hausler-féle majorság ebben a korszakban a Király utca elejét jelenti, ahol a század-39