Budapest, 1981. (19. évfolyam)

6. szám június - Bernáth László: A gramofon-karmestertől a Meseautóig

BERNÁTH LÁSZLÓ A GRAMOFONKARMESTERTŐL A MESEAUTÓIG ötven esztendővel ezelőtt, 1931-ben készült az első magyar hangosfilm. Szeptember 25-én tartották az ünnepélyes bemutatót. Alig múlt el két hónap, s máris új bemutatóra gyülekezett a közönség. Ennek nézőserege nem volt annyira előkelő, mint az elsőé, de a siker, ami itt született, továbbgyűrűzik az időben, egészen napjainkig. Az első film a Kék bálvány volt, a második a Hyppolit, a lakáj. Tehát ötven éve... Azazhogy várjunk csak. Hiába született szinte velünk együtt a filmművészet, történetének kezdete máris majd olyan homályba vész, mint a sok ezer éves irodalomé vagy sok tízezer éves képzőművészeté. Némi túlzással a filmtörténet múltjának kútját is megmérhetetlenül mélynek tarthatjuk. Ha a hangosfilm születését vizsgálgatjuk, se szeri, se száma az „első kiséileteknek". Mivel itt a magyar hangosfilmről van szó, elég, ha megemlékezünk az első igazán fix pontról, Edison úttörő szerepéről, aki már rögtön szinkronhangos „művet" készített. Mikroszkopikus kicsiségű képeket kopírozott egy hengerre, amit az egyszemélyes moziban nagyítóval nézhetett az igazán nagyérdemű néző. A henger azonos tengelyen mozgott egy másikkal, amire hangokat lehetett felvenni. 1889-ben megjelent a nagyító alatt egy ember, levette a kalapját, és hangosan ezt mondta: „Jó reggelt, Edison úr! Hogy tetszik Önnek a kinematograf?" Edison kezdeti sikerei ellenére is csak a húszas években született meg — egyszerre több technikai variációban — a hangosfilm mai formája: a filmszalag szélére lefényképezett hangrezgés, amit fotocellás berendezéssel alakít vissza hanggá a vetítőgép. A húszas évek első fele azonban a némafilmek nagy gazdasági konjunktúrájának és művészi fellendülésének kora volt. (Eizenstein, a szovjet és a német némafilm időszaka ez.) Csak a fenyegető világválság kényszeritette rá az egyik amerikai világcéget , a Warnert, hogy megpróbálkozzon az új technikával. Elkészítették az Éneklő bolondot — és a világsiker eldöntötte a hangosfilm sorsát. Igaz, egy ideig még öldöklő küzdelem folyt, hogy melyik világszabadalom legyen az egyeduralkodó, melyik fölözze le a várható óriási hasznot. A két nagy rivális, az amerikai Western Electric és az európai Tobis-Klang mögött jelentős bankérdekeltségek álltak. A filmszakmában „párizsi békének" nevezett megegyezést 1930-ban kötötték, s ennek nyomán az elektromos konszernek felosztották egymás között a világot. Így jutott egyeduralomhoz a Tobis-Klang felvevő-és leadóberendezés Németországon kívül Ausztriában, Magyarországon, Svédországban, Norvégiában, Finnországban, Dániában, Csehszlovákiában, Hollandiában, Holland-Indiában, Jugoszláviában, Bulgáriában és Romániában. Magyarországon a felszabadulásig, tehát i945-'g minden film címfeliratában ott szerepelt a Tobis-Klang cég emblémája is. A Hunnia Filmgyárban csak 1931 áprilisában helyezték el a Tobis-Klang felszerelését, hogy elkezdhessék a Kék bálvány felvételeit. (A gyár nem sokkal azelőtt került állami tulajdonba: a Korda Sándor alapította egykori Corvin Filmgyárat, mivel csődbe ment, a Filmipari Alap vette át.) De hát a múltnak kútja... A Hunnia udvarába már két évvel korábban begördült egy úgynevezett hangos autó. Igaz, ez az angol Fox filmvállalaté volt, egy politikai interjú készítésére küldték a munkatársakat Budapestre. Akkoriban kezdték játszani a magyar fővárosban az Éneklő bolondot. Ennek bemutatója után kezdték el forgatni a Hunniában a Csak egy kislány... című filmet. Művészeti vezetője, Gaál Béla már tisztes hírnevet szerzett magának magyar némafilmek rendezésével. A Csak egy kislány... is némafilmnek készült. Tulajdonképpen az is maradt. Csak hát, a rendező és a producer éberen figyelte, mi történik a szakmában. Látták az első hangosfilm sikerét, ezért bérbe vették a Fox hangos autóját és beállították a Hunnia udvarába. Kábeleket vezettek a hangszigeteléssel még el nem látott műterembe, ahol Bura Sándor és cigányzenekara húzta a nótát egy mulatni tudó fiatal színész fülébe. Ez a 27 éves művész Pesten végezte a Színiakadémiát, játszott is már pesti színházakban, de aztán néhány évre vidékre szerződött. 1929 tavaszán jött fel ismét Pestre, és statisztált Gaál Béla rendező egyik filmjében. Most főszerepet kapott. Egyikük sem sejtette, hogy a következő másfél évtizedben minden harmadik magyar filmnek ő lesz a daliás, mulatós hőse, aki hol tiszti ruhában parádézik, hol dzsentri-eleganciával öltözik, hol sofőrruhába bújik, de mindig szívdöglesztő, nőcsábító. A 27 éves fiatal színész Jávor Pál volt. Nem érdektelen a partnere sem: énekesnőnek készülő 17 éves lány, aki végül férje, Jan Kiepura oldalán lett világhírű. Az ő nevére is sokan emlékeznek még: Eggerth Márta. A Fox hangoskocsija Bura Sándor kíséretével elsősorban az ő hangjukat vette föl: három nótáról készült viaszlemez. 1930 májusában került a Csak egy kislány. . . a magyar mozikba, ahol a lemezkíséret egyáltalán nem volt már újdonság. Másfél évvel később, amikor a Kék bálványt kezdték vetíteni, az ország négyszáznál (!) alig több filmszínházának még mindig csak a fele volt fotocellás hangleadó vetítőgéppel felszerelve. A mozikban alkalmazott zenekarok lassan kikoptak, a hanglemezkíséret azonban már korábban divatba jött. A század első éveiben nálunk is több vállalkozás mutatott be úgynevezett „éneklőkép"-sorozatokat. Operett-, opera- és táncjelenetek voltak ezek, amelyek a kísérő hanglemezekkel együtt érkeztek a moziba, és a „rendes", néma műsorok mellett már akkor nagy sikereket arattak. Amikor külföldön megszületett a hangosfilm, de nálunk a filmszínházak még nem rendelkeztek leadóberendezéssel, néhány filmkölcsönző hanglemezeket mellékelt a tekercsekhez, s ezeken a lemezeken rajta volt a film teljes hanganyaga. A szinkronizálás azonban szinte megoldhatatlan volt. S a néző mosolyoghatott vagy bosszankodhatott, vérmérséklete szerint, amikor például az öngyilkos már ott feküdt kiterítve a földön, pisztolyának füstje is szertefoszlott a levegőben, amire eldörrent a fegyver. A Csak egy kislány... tehát ilyen kísérő hanglemezt kapott, amelyen a három nótán kívül a szereplők négy-öt szót is mondtak még. (A film néhány kockáia látható abban az ötvenperces öszszeállításban, ami a félszázados évforduló alkalmával a MAFILM Híradó- és Dokumentumfilm Osztályán készült, Borsodi Ervin rendezésében, Hangosfilm címmel.) A mozilemezek szülték azt a kifejezést, amit bízvást tekinthetünk a disc-jockey magyar megfelelője, a lemez-lovas ősének. A mozikban ugyanis ebben az átmeneti hanglemezkorszakban működött egy gramofon-karmesternek nevezett úr. Mert, amíg a játékfilmekhez egyre-másra születtek a hangfelvételek, addig a rövidfilmek, amelyeket akkoriban nálunk kultúrfilmeknek neveztek, nem volt ilyen hanganyaguk. A gramofonkarmesternek elnevezett technikusnak volt a dolga, hogy ezekhez a kultúrfilmekhez megfelelő zenei kíséretet keressen össze a hanglemezeken, és az adott pillanatban a megfelelő zenét szolgáltassa. A múltnak kútja tehát mély... Még mindig 1931 szeptembere előtt vagyunk. Egész pontosan április 14-én. A Magyar Filmiroda, amely a filmhíradókat készíti — később önálló játékfilmeket is gyárt —, új híradó-összeállítást mutat be. Előbb azonban egy ünnepélyes arcú színész (Kiss Ferenc) áll egy színházi függöny elé. Kissé dagályos szavakkal közli: mától kezdve hangos a magyar filmhíradó. A világon ez a negyedik híradó, amely az aktuális eseményeket élőszóval és hanghatásokkal kíséri. Hamarosan drámai effektusokra is tudják a hangot használni. Alig két évvel később, 1933-ban a Mátyásföldi repülőtéren fotografálnak a híradósok. (Ügy látszik, a repülőtéri tudósítások együtt születtek a híradóval.) Két pilóta, a magyar óceánrepülő, Endresz György és kísérője, Bittai Gyula Olaszországba indul. Halljuk a bú-Meseautó. Kabos Gyula MÉ^^^^Ht'r1

M á 1°; ^^máit M3táj. Hyppolit, a lakáj. Fenyvesi Éva, Gózon Gyula és Jávor Pál M Meseautó. Perciel Zita fflr és Komlós Vilmos