Budapest, 1981. (19. évfolyam)

6. szám június - Horánszky Nándor: A Schwartzer

,A betegszobák mind magosak, csinos festéssel és ízletes elrendezéssel" „Az intézet bejáratát szépen festett csarnok képezi" esetén, rendszerint a kertben szolgáltatik fel." Az 1900-as évek elején „Dr. Babarczi Schwartzer Ottó sanatorium kedély- és ideg­betegek részére" címmelmegjelent, ugyancsak fényképes prospektusból szerezhetünk tudo­mást az intézet fejlődéséről. Ami szembetűnik az. hogy míg Schwart­zer Ferenc idejében mintegy 50—60 beteget ápoltak, addig a szanatórium ekkor már 200 beteg befogadására alkalmas. Elhelyezésük természetesen megkívánta a további fejlő­dést és a szervezeti szabályzat módosítását. Ebben az időben az intézet kilenc kataszt­rális hold területen 19 pavilonból, 11 kertből és két gazdasági udvarból állt. Cholnoky Viktor író (1868—1912) A Hét című, Kiss József által szerkesztett lapban jelentette meg sok remekbe sikerült novellá­ját. A Schwartzer-szanatóriumról is írt egy hangulatos helyzetképet (Séta az intézet­ben. — A Hét, 1907. 662—664 1.), bemu­tatva az elmebetegek szomorú életét is. Ragadjunk ki ebből az írásból néhány lírai ihletettségű részt. „A villamosnak fütyülő, hörgő, üvöltő hang­ja belevész a Vérmező távolába, a kocsikerék a gránit feleselő koczkáiról puha talajra hibban át, a kocsis meg biztatja kissé lovát, mert dombnak megyünk. Fejem fölött sátorrá borul a vadgesztenye barna, vörös... bágyadt szirté, tompult levele, de városi fonnyadtságú tüdőmbe a budai hegyek belehelik a magyar ősz min­den balzsamát. És amikor ez a levegő és ez a csönd beszél velem, nem csodálkozom többé, kiszállva a kocsiból... belépve a kapun, ott vagyok a tizenegy kert városában, a nyuga­lom országában, a legszörnyűbb hajótörések biztos révében... a Kékgolyó utcától választ el, a szőnyegben, neszfogásban, csodálatosan megnyugtató tompító világításban elém táruló portikusz, a Schwartzer-intézet nagy csar­noka." Miután Décsi Imre orvost Cholnoky meg­kereste, visszatérvén a „portikuszba... a szivárvány leglágyabb színeiből összerakott üvegmozaik ajtón keresztül kilépünk a kertbe. Az elsőbe a tizenegy közül. És csodaszép őszi délutánon nyakunkba vesszük a levélhullás városát, amely tizenegy kertben, tizenkét épü­letcsoporttal kúszik fel a Kis-Svábhegy lan­kás oldalára... Kettős kanyarulatú lépcsőhöz érünk, amely a franczia Lajosok korából való nyírt bokrú, stilizált új kertbe vezet fel bennünket... Jobbra fordulunk s keskeny, porondos úton rácsos kapu elé érünk. Az orvos előveszi zse­béből a kulcsot, amely az intézet minden ajtaját nyitja, s belépünk megint egy kertbe, megint csak levelek, megint csak eleven oxigén közé. Előttünk lépcső, mely egyszárnyú, magas­földszintű, napsütötte épületbe vezet. Hát itt is süt a nap? Ez a nyughatatlanok, zajosak, erőszakoskodók osztálya. Folyosó, csarnok, szobák, mind bordóbarna linóleummal fedve, amely alatt vastag pokrócz akasztja meg az önroncsolásnak minden lehetőségét. Balra nyíl­nak a betegszobák, a masszivitásnak, a moz­díthatatlanságnak minden komfortjával ellát­va. Óriás itt minden, enormis és mégsem zor­don, mert a hozzáértés még a roncsolás lehető­ségét is úgy tudja kizárni, hogy a milieu derült, nyugodt maradjon... Kimegyünk megint a kertbe. Harmadfél öles téglafalak veszik körül ezt a kertet, az egyet­len helye az egész nagy intézetnek, ahol vala­melyest a nyomottság fogalma uralkodik Dús, még fiatal fenyvesültetvények mellett haladunk felfelé és a kertváros legmagasabb pontjain, ahonnan a szem csaknem egészen át­tekintheti az irgalomnak ezt a hajlékát, már­ványemlék fogad bennünket... Megyünk lefelé és mindenütt a lélek meg­nyugosztalásának, az ideg elcsillapitásának a milieuje vesz körül bennünket. Balkézre olasz stílű villa... Lekerülünk vissza, kerteken keresztül az el­ső kertbe, a főépület alá a portikuszban bú­csúzom az orvostól, a kitűnő kalauztól. És amikor kiérek az utczára, nem borzalmak em­lékétől zsongnak az idegeim, hanem csodála­tosan nyugodtak. A nyugalom helye ez." S mindez az apai hagyomány folytatójá­nak, Babarczi Schwartzer Ottónak az érde­me, ki egyúttal a Budapesti Orvosok Szövet­ségének elnöke volt. Az ő nevéhez fűződik a Magyar Vöröskereszt felvirágoztatása is. Hadd állítsunk emléket neki is, különösen azért, mert nemrég volt a Magyar Vörös­kereszt alapításának századik évfordulója. Schwartzer Ottó halála alkalmából szinte minden író kitért nyugodt, baráti, oldott egyéniségére. Néhány megemlékezés: „Mint tudós elsőrangú volt a maga szakmá­jában, intézetét európai színvonalra emelte." „Mindig a beteg embert látta maga előtt, nem pedig az érdekes esetet." „Hány éles ellentétet simított el lebilincselő baráti modorával, hány ellenfelet békített ki." Gerlóczy Zsigmond, a neves orvos, higiéni­kus pedig a következőket írja róla. (Egész­ség, 1913. 11. füz.) „Mindenben a pontosság, korrektség mintaképe volt... Csevegése, be­szélgetése, szónoklása csodálatosan vonzó ha­tást gyakorolt hallgatóira... Mesterien tudott bármi az emberekkel és mindenki szerette őt." A szanatórium még Schwartzer Ottó éle­tében részvénytársaság tulajdonába került, majd az 1940-es években a Posta vette meg. Jelenleg az Országos Onkológiai Intézet működik helyén. Az alapító Schwart­zer Ferenc nevét utca őrzi, ahol emléktábla is található. Az egykori „Schwartzer" helyét, működését és vezetőinek emlékét nem jelöli semmi. Befejezésül álljon itt Schwartzer Ottó ma is megszívlelendő — tegyük hozzá, nehezen követhető — jó tanácsa, melyet A Hét című lap számára mondott 1907-ben. „S a gyógyulás reczipéje csupán egy szó: Pihenés. Nyugodj meg, térj vissza őseidhez, akik tétlenül, álmatagon feküdtek..., akik nem tudták mi az idő, s hogy mi a tér, akik fölött észrevétlenül suhantak el évszázadok szellői. Aludj és álmodj bohó képeket, hadd a lelkedet hétköznapi köntösében, ne akarj böl­csebb lenni a szikláknál, medereknél, tölgyek­nél, ne kívánd, hogy mindent megérts, mert semmit se fogsz megérteni..." „Nyugalom, pihenés, szórakozás és egyéni gyógykezelés dr. Schwartzer legszebb princí­piuma. " 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom