Budapest, 1981. (19. évfolyam)

6. szám június - Horánszky Nándor: A Schwartzer

A Schwartzer A férfiak számára „sétahelyül a kertté alakított s virágokkal dúsan ékesített téres udvar szolgál, mellynek nagy gonddal ápolt árnyas fái alatt kényelmes padokon a beteg tetszése szerint nyugodhatik, vagy naponként tisztára sepert s kőmorzsával behintett utain sétálhat, a nőbetegek osztálya, hol egyszersmind a segédorvos is lakik, egy keskeny utcza által elválasztott szomszéd épületben van, mellynek csinosan bebútorzott kényelmes szobái, árnyas lugasokkal és szép virágokkal gazdagon díszített sétakertje, valamint a lehető legnagyobb tisztaságban tartott s egy dús lombozatú diófa által csaknem egészen beárnyazott udvara a beteg kedélyére kellemes befolyási gyakorol.'''' Vahot Imre (1820—1879) író testvérét, Sándort látogatta gyakran az intézetben. Benyomásairól a Napkelet 1857. évi 2. számában számolt be. Bepillantást nyerhetünk az ott folyó életről — mai szóval élve —, a munkaterápiáról. Ebből a cikkből idézünk most néhány bekezdést, melyből következtethetünk Schwartzer Ferenc egyéniségére is. A betegek „a nappalt mindig künn a kertben töltik az intézet tulajdonosával, segédorvosával és felvigyázóival. Itt vagy sétálnak beszélgetve, vagy játszanak és olvasgatnak. Épen ilyen alkalommal látogattam meg az intézetet. Meglepő volt előttem — írja Vahot Imre — a betegeknek csendes, szelíd viseletük, mi csak szelíd és czélszerű bánásmód mellett gondolható. Ez a kertben lét, sétálás, játszás: egyike a tébolyodottak gyógyítása legszükségesebb elemeinek. Nincsenek bezárva, nincsenek négy fal közé szorítva, mi a sötét búskomoly gondolkokozást mindig növeli, és a gondolkodás rendes folyambajutását nehezíti.'''' Mai szemmel már elképzelhetetlen Vahot következő észrevétele is. „Ezen kívül az ebédet és vacsorát sem végzik külön, hanem mindig a közebédlőben Dr. Schwartzer és a segéd orvos úr jelenlétében, mindig a család szokott ételeiből." Átadva a szót ismét Bolyó Károlynak, megismerkedhetünk — a pihenésen túlmenően — a különféle foglalkozásokkal, szórakoztatással és a gyógyulást elősegítő egyéb tényezőkkel. „A betegek nagyobb része foglalkozik: kedvező idő jártával leginkább kerti munkával, a műveltebbek történelem — továbbá szépirodalmi lapok, újságok olvasása, földleirat tanulmányozása és kisebb vagy nagyobb föladatok kidolgozásával. A teke, kártya, ostábla, labdázás, karikajáték és dominó többeknek mulatságul szolgál. Munkaválasztási szabadságot engedve, még az előkelőbbeknél is előbbi viszonyokhoz mért minden szükséges megkülönböztetéssel a háziasságot megelégedést előidézni — fenntartani és őket azon körnek visszaadni törekszünk. Nőknél a varrást, gombolyítást, kötést — szobák és bútorok tisztogatását ajánljuk, saját tetszésük szerinti választást engedvén — minden kényszerítést mellőzve." Vahot Imre a látottak és tapasztaltak alapján megállapítja, hogy „a közönség tehát biztos lehet arról, hogy legelső tébolydánk nemcsak igen czélszerűen van ellátva, hanem műértő, és különben e szakmában kiképzett s dús tapasztalattal bíró orvos kezelése alatt áll." Befejezésül ezt írja: „Ajánljuk tehát őt, a derék férfit (Schwartzer Ferencet), ajánljuk üdvös intézetét hazánkfiai és az illetők figyelmébe.'''' Az alapító, Schwartzer Ferenc egyik méltatója azt írja, „amit ő tett, az már erény számba megy." Villantsunk fel néhány epizódot életéből, cselekedeteiből. 1854-ben két alapítványt hozott létre intézetében. Egyet egy Buda városi, egyet pedig a cs. kir. katonaságból való betegek számára. Hajós Mihály cikkében a Buda és Vidéke 1893. évi 48. számának 4. lapján ezeket olvassuk: „A szenvedők jóakaró édesatyja, a gyerekek őrző angyala, a gyengébbek támasza, a szerencsétlenek vigasztalója és polgártársainak tanácsadó jó barátja volt. De ő még holta után is támogatója akart lermi a szegény gyermekeknek, kiket ő úgy szeretett. Alapítványt tett ruhátlanok részére! 1000 frtot adott e czélra, oly meghagyással, hogy annak kamataiból évente felruházandó néhány gyermek." Tudomásom szerint a Mayer Ferenc fiúárvaházban minden karácsonykor került sor erre az eseményre. Dr. Schwartzer Ferenc az 1870-es évek végén — gyengülő egészsége miatt — fiára, dr. Babarczi Schwartzer Ottóra bízta az intézet vezetését, ki apja halála után egyedüli igazgatóként új lendületet adott a szanatórium fejlődésének. A Budapesti Magán Elme- és Ideggyógyintézet 1894. évi, fényképekkel illusztrált értesítőjében a rugalmas napirend jelent számunkra érdekességet. Miután minden beteg állapotához kívánnak alkalmazkodni, ezért a napirend csak az „általános időbeosztásra vonatkozik." Schwartzer Ottó unokájával, a szerző édesapjával „A betegek 7—8 óra között kelnek fel, és reggeli után 12 óráig sétára mennek, mely idő alatt egyúttal elvégzik a kúrát, fürdenek, újságot olvasnak, leveleket írnak, társasjátékban vesznek részt, vagy más szórakoztató foglalatosságokat végeznek stb." Az ebéd 12 és 2 között van, utána pihenés és 3-tól 7-ig orvosi rendelésre pihenés, szórakozás vagy kúra. 7—8 között vacsora és 9 órakor „a lakosztályukba vonulnak vissza" a betegek. „A reggeli és a délutáni ozsorma, szép idő 14 a téres udvar gonddal ápolt árnyas fái alatt a beteg tetszése szerint nyugodhatik'