Budapest, 1981. (19. évfolyam)

5. szám május - Vörös Károly: Tüzes a bor, tüzes a lány— A Király utca története 2.

Ben kert kávéház üvegablakai néznek az utcára; a nyolcvanas évektől ez lesz a kerületi várospolitikát irányító „törzsfőnökök" kedvelt kávéháza. Odább pedig a Bécsi Sörház, veres abrosszal letakart asztalaival, melyeken porcelán só- és paprikatartók várják a vendégeket és egyfajta speciális osztrák sör (schwechati), amit formás, fedős ibrikekben egész Budapesten csak itt mérnek, és melynek megalapozásául, a helyiség specialitásaként pejslit kínálnak gombóccal vagy bécsi szeletet vagy tányérhúst. A ház tulajdonosa ekkor Muráti úr, előkelő görög kereskedő (gróf Teleki Pál majdani miniszterelnök anyai nagyapja) megbecsüli a pénzt, melyet 6 százalékos kamat mellett kölcsönöz, de ezüstben követel vissza, ami a papírpénz rossz kurzusa mellett 20 százalékot is kitehetett. Egy napon felemeli a sörház bérét, mire a vendéglős elköltözéssel fenyegetőzik. Ez viszont rontaná a háziúr jó hírét; így hát Muráti úr lemond az emelésről, de elégtételként falragaszokat tétet ki az egész utcában, melyen a sörcsarnok tulajdonosa köszönetet mond a nemes lelkű háziúrnak, hogy nem emelte a bérleti díjat. Krúdy Gyula Király utcája „Jó régi vendéglőnek látszott ez a hely, barna fatáblák fedték benne a falakat embermagasságnyira, és a fogasok is fából voltak. Nehéz, bőrrel párnázott székek, pamlagok sorakoztak az asztalok mellett, melyek olyan nagyok voltak, mintha egész családoknak készültek volna. Annak az asztalnak a lábai, amelynél a középkorú úriember társaságával helyet foglalt, a padlóhoz voltak erősítve. Ez a vendéglőscsalád asztala mellett volt, ahonnan könnyűszerrel figyelni lehetett a söröshordója mellett állongó csaposlegényt..." — írja le a sörcsarnokot Krúdy Gyula. A XX. század 20-as éveinek Király utcája, melyre Krúdy Gyula visszaemlékezik, még mindig nagy forgalmú, eleven kereskedőutca, de annak, aki az író társaságában a Budáról jövő omnibuszon végigdöcög kövezetén, fel kell hogy tűnjék: ez az utca „megszelídült." És ez nem is meglepő: a Sugárút fokozatos kiépülése és a nagyváros terjeszkedése az utca rossz hírű kávéházait, „termeit" látogató lumpen elemeket a perifériákra szorította ki. A Király utcának és környékének jellegét a szórakoztató iparban is egyre inkább a mai Operettszínház elődje, a Fővárosi Orfeum, az utca külső szakaszán pedig a Király Színház kezdi megadni. Az ittmaradtak, az utca és a környék törzslakói egyre kevésbé nyújtottak elégséges és alkalmas bázist a rosszhírű szórakoztató ipar fenntartásához. A Király utca arculatán ekkor már saját társadalmának és nem látogatóinak vonásai tükröződnek meghatározó erővel: a polgárságé és a kispolgárságé. Ezen az utcán utaznak végig tehát Krúdy Gyula Boldogult úrfikoromban című könyvének éppen a Bécsi sörcsarnok felé tartó hősei. Szemük előtt filmként pereg a Király utca mindennapjainak képe: „Temérdek kocsi volt ebben a szűk utcában; mindenféle kocsi volt, amely a város területén feltalálható. Nagy málhásszekerek mentek vagy jöttek, mintha itt keresnék azokat a raktárakat, ahol szállítmányuktól megszabadulhatnak. Minden bolt előtt kézikocsik voltak felállítva, amelyekre reggeltől estig pakoltak, mintha egyetlen nap alatt akarna elköltözni az egész utca helyéről. Postakocsik állongtak, amelyek kifogyhatatlanul ontották belsejükből a csomagokat, amelyek talán a földkerekség minden portékáját ideszállították... Megszakítás nélkül következett egyik boltajtó a másik után, mindegyikben más portékát árultak, csak a boltosok voltak egyformák, okik ernyős puha sapkáikban itt jöttek a világra, és itt öregedtek meg. És az omnibusz úgy haladt ebben a zűrzavaros, látszólag fejvesztett utcában, mintha nem is törődne az emberekkel, akik keresztül-kasul mászkáltak az úton, átbeszélgettek egyik oldalról a másikra, terheket cipeltek, kocsikat igazgattak, gyerekeket vezettek, kirakatokat nézegettek, tettek-vettek, serénykedtek, mintha ez a nap volna az utolsó, amikor a Király utcában vásárolnak. De most döngő döcögések után, megismerkedve ruhásboltok, heringkereskedések, fűszeresek, vászonüzletek, udvarok látványával, amely udvarokra, raktárokra, műhelyekre szinte meggörbedve hajoltak a vasrácsos gangok, az ablakok, mintha úgysem lennének az emeleteken emberek, akiket szolgálni kellene: mindenkinek az utcán, a boltban, a raktárban van a helye: a Király utcai utazás után kifújta magát az omnibusz a terézvárosi templomnál." Ahol különben egyszerre egy más világba csöppen a leszálló utas: „valóságos kolduskióllítós volt itt, mintha Budapest legszánalomraméltóbb emberei találkoztak volna a szabadon álló templom környékén. Valami titkának kellett lenni, hogy a terézvárosi templom környékén volt a legtöbb koldus, szörnyű gyűjtemény a nagyváros nyomorából". Ebből a Király utcából már hiányoznak a züllött, rossz hírű kávéházak, lebujok és mulatók, s a századvégre az utca lassan belesimult Budapest oly sok, már nagyon is belterületi, de még nem belvárosi utcáinak sorába. Nem éppen elegáns, de igen eleven üzletei — kivált ruhakereskedései — most is nagy forgalmat vonzanak ide, ha másfajta közönséget is, mint az alig néhány lépésre húzódó Andrássy út elegáns üzletei. De az utca egyfajta sajátos hangulata megmaradt: „a cipőkereskedés kirakatából ragyogtak a lakkcipők, a kalaposnék, a fűzőkészítőnék háziason, fehér zubbonyokban, de fodrászkéztől alkotott frizurákban állongtak boltjuk küszöbén; jókedvük volt, pedig vevő sem látszott a boltbon. Nem kell félteni őket, ebben az utcában mindent eladnak" — dörmögi az omnibusz utasainak egyike. * * * De az optimizmus ekkor már — Krúdy könyve az 1920-as években íródik — nem elég az utca és üzletei és a belőlük kinövő mégoly szerény (és egyre szerényebb) polgári-kispolgári életvitel fenntartásához. Először az évtized végétől kibontakozó, pusztító gazdasági világválság csap le lakóira, s amikor az 1930-as évek közepén ez lassan oldódni kezdene, az elszürkült, kijózanodott, megkopott Király utca felett megjelenik a halál: mintegy az utca ekkor másfélszázados történetéből nőve ki, e történetnek félelmes, szörnyű epilógusaként. Ez lesz majd a Király utca történetének utolsó fejezete. A lovag kötelessége egész éjjel talpon lenni hölgye mellett, szolgálni neki, táncolni vele A Singer-kávéházban 41