Budapest, 1981. (19. évfolyam)

1. szám január - Szepesi Attila: Vázlatok egy lakótelepről

SZEPESI ATTILA Vázlatok egy lakótelepről VASGOLYÓ Öregasszonyok laktak a házban. A kertben ecetfák, virágok és macskák. Nőttek, szaporodtak gazdátlanul, már senki nem viselte gondjukat. A fák elszabadultak, egyik-másik ledőlt, a többi ellepte csemetéivel az egykori konyhakertet. A virágok versenyt nőttek a burjánzó gyomokkal. A macskák birtokukba vették a szobákat, majd a folyosók után a padlást, az elhagyott melléképületet, a telek homályos zugait. A lakók kiköltöztetése percek alatt lezajlott. Feldobták a teherautóra a bútorokat, a blondelkeretes képeket, a vaskályhákat és a számtalan limlomot. Az ajtót lakatra zárták. Az ablak mögött égve felejtett lámpa éjszakákon át megvilágította a kopár falat. Egy hónap múlva a házat felrobbantották. Portölcsér szállt fel, a falak megroskadtak és ledőltek. A fákat és virágokat gondosan lecsupálták a földgyaluk. A romokat elhordták. A macskák szétszéledtek. Minden készen állt az új ház alapjainak lerakásához, de az hamar félbeszakadt: az egykori épület alól római villasor maradványai kerültek elő, cserép és kőtörmelék. A gépek leálltak. Néhány hétig régészek sürögtek a telken. Mentették, ami menthető. A kopár földdarabot fölfedezték a búbos pacsirták, és mivel korán köszöntött be a tél, az észak felől érkező varjak is. Ezek a tavasz érkeztével eltakarodtak, csak egy-egy kékesfekete tollat hagyva maguk után, de a pacsirták makacsul kitartottak, amíg tehették. Ez sem tartott sokáig. A régészek futóárkait félig betemette a havas sár, és a telken végképp eluralkodtak az építőgépek. A kontyos madarak még körülöttük okvetetlenkedtek egy darabig, de mikor a sárga emelődaru megjelent a vasgolyóval, zavarba jöttek. A daru kötélzete felhúzta a magasba a golyót, majd elengedte. Újra meg újra megdöndült a fe'd, így folyt ez heteken, hónapokon át. A földet lassan keményre döngölte a különös metronóm. A pacsirták pedig új lakóhely után néztek. Sokáig csak sivító füttyüket hallottam. Kerestem, de nem találtam őket. Véletlenül pillantottam meg egyiküket a szomszédos, tízemeletes blokkház tetején. Magasból jött a hang, ott ült a pacsirta az ereszen. Ide költöztek hát a madarak a kopár telekről. A lapos, elhagyott, kavicsokkal beszórt betontető ideális pacsirtalakóhely. Megtalálták, birtokukba vették. A telken pedig egyhangú ritmusban süllyedt-emelkedett a daru kötélzetén.a vasgolyó. ÖREGEK OLIMPIÁJA A két öregember a betonház előtti lócán ül. Egyiken kopott fekete kalap, a társa görbe botra támaszkodik. Zajos a délutáni utca. Az árkádok közt kusza forgatag: bicikliző gyerekek, zsibongó külföldiek, falat támasztó suhancok, babakocsik, kutyák és táskarádiók. A két öreg összébb húzódik, a kalapos megszólal: — Ez fantasztikus, szomszéd úr. Ekkora teljesítményt két hét után, egészen hihetetlen! A görbebotos bólint, szólni láthatóan nehezére esne. Fantasztikus, hát fantasztikus. A kalapos tovább lelkendezik: — Láttam, mikor elvitte a mentő. Nem hittem volna, hogy Szabóky Zsolt felvétele viszontláthatom. Ekkora lelkierő, ekkora akarat! Társa arcán ekkor megjelenik egy kis huncut mosoly. Igaz ami igaz, a fintortól alig különbözik, de nem telik még különbre. Megszólal: Már járni is tudok, szomszéd úr. Egyedül. Ide nézzen! A másik tölcsért csinál a tenyeréből : — Hogy mondja ? *— Járni! Járni... — a kalapos maga elé néz, forgatja szájában a szót: — Járni, aha, járni. .. Ekkor a görbebotos előreszegezi fejét, háta lassan felpúposodik. Keze remegve szorítja a botot. Csak most sikerüljön! És már áll. Térdét begörbíti, komótosan számítja ki a mozdulatot. Mindent úgy kell tennie, mint régen. Lép egyet bizonytalanul. Majd még egyet. Talpa szinte a földet súrolja. Lassított film. Megáll, piheg, kapkodva szedi a levegőt. Szeme üveges. Szája sarkában habot vet sürü nyála. A kalapos lelkendezve, szinte önmaga visszhangjaként fújja: — Szomszéd úr, ez hihetetlen, ez egészen fantasztikus! SZUROK TEMETŐ A verebek nem válogatósak. A blokktömb szélén, a vékony földsávon futkostak napra nap. Ha körül akartak nézni, felröppentek a kis, fekete szurokdombra, mely az útépítők után visszamaradt. Ebből támadt a baj. A nyári hőség megolvasztotta a szurkot. A kis domb szétfolyt, de a madarak nem feledték el a régi szokásukat és odaszálltak. Egyenként-e vagy rajban, nem tudom. 22