Budapest, 1981. (19. évfolyam)

4. szám április - Tverdota György—Kovács György: Attila Bécsben

ATTILA BÉCSBEN PRÖHLE HENRIK Két emlékezés Kbből n kön>vből készült 100 számozott és a szer/ő altul aláirt példány piros cimnyonimtsal merített papíron. I — \XV. es 26—100-ig. amelyek könyvárusi forgalomba nem kerültek — Mi indította arra, hogy József Attilával kapcsolatos emlékeimről érdeklődjék ? — kérdezte tőlem Pröhle Henrik. — Elsősorban az, hogy tanácstalan vagyok a költő bécsi tartózkodása során tanúsított magatartásának értelmezését, értékelését illetően — válaszoltam neki. — Nevével a József Attila Kéziratkatalógus lektorálása során találkoztam. Megtudtam, hogy az ön birtokában van egy Nem én kiáltok kötet az alábbi szövegű dedikációval: „Pröhle Henrik barátomnak, sok szeretettel, hogy minden további kikötésem elé piros lámpással lengessen a találkozási partokon. Bécs, 1926. máj. József Attila". Hosszabb ideje foglalkozom József Attila életművével és életpályájával, de nincs számomra megfoghatatlanabb jelenség, mint a költő viselkedése 1925 ősze és 1926 nyara között. Most alkalom adódott — mondtam a dedikáció címzettjének —, hogy kielégítsem kíváncsiságomat: elbeszélgessek valakivel, akit a költő barátjának nevezett, és akinek emlékei vannak életének erről a fejezetéről. Pröhle Henrik a következőket mondta el kapcsolatukról: „Pozsonyban születtem 1907-ben, tehát két évvel fiatalabb voltam József Attilánál. Én is 1925 őszén kerültem Bécsbe. Közgazdasági egyetemre iratkoztam be. Attilával az ottani magyar diákegyesületben ismerkedtem meg, amely a Bécsi Magyar Akadémikusok Egyesülete nevet viselte, s amely abban az időben a Collegium Hungaricum épületében volt. — Attila ekkoriban sokat nyomorgott. Gyufát, újságot árult. Kopott, kinőtt kék öltönyt hordott, amelynek zakóját szivarral kiégették. Egyéniségének szembetűnő vonása magabiztossága, abszolút, kikezdhetetlen fölénye volt. Mindig meg volt győződve arról, hogy neki van igaza. De egyébként csendesen, szerényen viselkedett. A Horgerügy, úgy látszik, mély nyomot hagyott benne, mert nekem is elmesélte. Bécsi útját azonban nem ezzel indokolta. Eredetileg — mint mondta — Párizsba akart utazni. A szegedi egyetemről ösztöndíjjal ki lehetett jutni a francia fővárosba, de az ösztöndíjakat nem a tanév végén, hanem ősszel kapták meg az arra érdemesnek tartott hallgatók. Egyik pártfogója a szegedi egyetemen — nevét nem említette — arra biztatta, hogy ejtse útba Bécset, ő elintézi neki az ösztöndíjat, Csigó László felvétele és innen továbbutazhat Franciaországba. A dolog nem sikerült, és ő az osztrák fővárosban ragadt. — December 5-én a Mikulás-estet (ami egyben Horthy Miklós névnapja volt) kultúrprogrammal ünnepeltük meg a Collegium Hungaricumban, s ezen a költő elszavalta egyik költeményét, egy szabadverset, amit Bécsben írt. A versből ezekre a sorokra emlékszem: ,Amikor a villamos csenget, mikor a kenyeret szelem és a szelet leválik a karéjról, akkor jelen van az isten. Ki vigyáz . . — Talán megvan abban a versekkel teleírt kis kék füzetben, amelyet Attila Lábán Antalnak ajándékozott, akivel ekkor került közelebbi kapcsolatba. A szavalat elhangzása után Dr. Tiefenthaler József pápai kamarás, a Pázmáneum igazgatója, aki szintén jelen volt, megjegyezte: „Érdekes ember a mi kis költőnk. Naiv pantheista — s magyarázatként hozzáfűzte —, olyan, aki a tehéntrágyában is meglátja istent." — Szegedről ekkoriban Attila 12-15 darab Nem én kiáltok kötetet kapott. Egy ilyen kötetet ezen az ünnepi estén amerikai árveréssel adtak el. Az árverés végén 800 schilling jött össze. Ebből az összegből iratkozott be az egyetemre. Én magam is ekkor kerültem bizalmasabb kapcsolatba József Attilával. Hamarosan hazautaztunk karácsonyi szünetre, és amikor visszatértünk, hoztunk neki otthonról ajándékba ezt-azt. — A Bécsi Magyar Akadémikusok klubhelyiségében télen jó meleg volt. Gázzal fűtöttek. Attila gyakran"uldögélt a klubban, mert itt nem fázott. így aztán, amikor januárban háznagyot kellett választani, őt ítéltük a legalkalmasabbnak erre a posztra, hiszen sokkal többet tartózkodott itt, mint közülünk bárki. A háznagy feladata volt, hogy kerítsen valakit, aki 40 schillingért elvállalja a Bécsi Magyar Akadémikusok két egybenyíló helyiségének rendben tartását. ,Majd bolond leszek a pénzt másnak adni, amikor nekem is szükségem van rá' —mondta a költő, és ő maga vállalkozott a munkára. Lábán Antallal jó viszonyban voltak. Az ő segítségével és a követ feleségének közbenjárásával — aki egy nyomorenyhítő akció elnöke volt — jutott az Erzsébet-menzán a rászorulóknak járó ebédhez és a Sensengasse 2/a alatti diákotthonban szálláshoz, ahol főleg orvostanhallgatók laktak, s ahol nagy volt a tömegnyomor." * Amit Pröhle Henrik elmondott, csak részben ismeretes. Több ponton gazdagítja, kiegészíti az eddigi képet a költő bécsi időszakáról. Itt-ott Bokor László, Szabolcsi Miklós írásai és egyéb emlékezések alapján másképp tudom, mint ahogy tőle hallottam. Külön öröm, hogy segít megfejteni a költő egyik 30-as évekbeli, a Brassói Lapokban megjelent nevezetes interjújának ide vonat-10