Budapest, 1981. (19. évfolyam)
3. szám március - Zolnay László:I szter-parti istenek
• Ha felsorolnánk azt a temérdek népet, amely egykoron a mai Budapest térségét lakta, a névsorolvasás, e kegyes litánia egymaga meghaladná tárcám terjedelmét. Óskori kultúráknak itt élt népeit — írott emlékek híján — nem ismerjük. Nevüket nem tudjuk. Nyelvük emlékei is hiányzanak. Egy-egy csoportjukról csupán anyagi kultúrájuk régészeti emlékeiből tájékozódhatunk. A néma sírok mégis megszólalnak, a leletek beszédesek. Síri rítusaik, temet-ZOLNAY LÁSZLÓ Iszter-parti istenek Brelich Angelo emlékének kezési szokásaik s — amennyiben halottaikat nem égették el — embertani maradványaik elárulják: honnan kerültek ide, merre vándoroltak tovább. Tájunkon az írásbeliség fényébe az i. e. IV—III. századtól fogva csak a kelták, majd az időszámítás kezdetétől a rómaiak lépnek be. Ezután germánok, hunok, longobárdok, avarok, szlávok, végül magyarok veszik birtokukba az Iszter (a Duna görög eredetű ókori neve) két partját. S ahány nép, annyi vallás! Ahány vallás, annyi istenség! (Vagy a többistenhivőknél, politeistáknál több isten. S ahogy az egyes Iszter-parti népek fel-, majd eltűnnek — esetleg beleolvadnak az újabb hódító népekbe — velük pusztulnak isteneik is. Talán csak a rómaiak mitológiája kivétel. Az ő hiedelemvilágukban megesik, hogy az égiek, az olimpusziak egymással is hadrakelnek. És az istenek harcában, ebben az égre projektált tusában egyik istenük detronizálja a másikat. Csakúgy, mint élő istenekké avatott császáraik. Az istenek is alávetettjei a divatnak. A pannóniai kelták mitológiája beleolvad a rómaiakéba. Romanizálódík. Pannónia pogány istenei pedig beszivárognak a kereszténységbe. Krisztianizálódnak. Mert nem csak a kézifegyverek csatáznak. Tusázik egymással a hit, vallás, hiedelem, babona,. Élesek a tudati-lelki fegyverek is. Lássuk hát, mit árul el a föld? Majd pedig: mit árulnak el az írott emlékek? Hiszen a régészeti lelet éppen olyan értékű történeti forrás, mint a betű! Hiedelmek, hitek és régészeti emlékek Igen emlékezetesek azok az emberarcú, maszkszerű dísszel ékesített cserépedények, amelyek a békásmegyeri újkőkori lakótelep feltárása során kerültek elő. A legszebb példányoknak hunyt szemű, zárt szájú orcája csak annyit közöl: vagy maguk ezek az emberarcú edények voltak bizonyos vallásos kultusz tárgyai — affajta cserép-istenek —, vagy valamilyen mágikus szertartás célját szolgálták. Még 1932-ben került felszínre itt, Békásmegyeren egy tengeri csigából — triton nodiferumból — készített ún. csigakürt, néhai Tompa Ferenc, jeles kutatónk emlékezetes lelete. Rétegében a badeni korból — az i. e. XXV—XX. század közötti időszakból — eredő cseréptál feküdt. Ebbe a kürtbe utoljára négyezer-négyezer-ötszáz esztendővel ezelőtt fújhatott bele egy pap. (Hasonló korból származó csigakürtöt talált utóbb Sági Károly régészünk Keszthely mellett. Fenékpusztán, egy őskori, 52x4 méter alapterületű, „közösségi ház" romjai között.) Tompa Ferenc a békásmegyeri tritonkürt ismertetésekor, 1936-ban rámutatott: kürtünknek ikerdarabjai Krétán, Minosz-kori kultúrrétegekből kerültek elő. A Mediterraneum csigakürtjeinek őskori ábrázolásai bizonyítják: áldozati szertartáskor szólaltatták meg őket. Feltételezik: tritonkürtünk az anyajogú őstársadalom termékenység-istennőinek kultuszát szolgálta. Még nevezetesebb budapesti lelet annak a vaskori (i. e. VIII—VII. századi) javasembernek, varázslónak túlvilági útravalója, amelyet ugyancsak a békásmegyeri föld őrzött meg napjainkig. A 60-as években feltárt temető hamvasztásos sírjának egyik urnájában tucatnyi különös cseréptárgy rejtőzött. Mágikus — jósláshoz, javasláshoz használt — tárgyak lehettek: a Nap, Hold, csillagok jelképei, egyes emberi testrészeknek votivszerű ábrázolásai. (Hasonlók Dél-Európa több pontján is előkerültek.) Ugyanitt jellegzetes csizma alakú, bronz pitykékkel ékesített cserépedényeket s egy termékenységkultusz cserépkarikáit is megtalálták. A kor szakkutatói feltételezik: az idő tájt egy kis lélekszámú nép törzseinek fiai lakták Békásmegyert, az Ibériai-félszigetről vándoroltak ide. A nagy Pán A római foglalást megelőző századokban — az V. századtól időszámításunk kezdetéig — egy illír-trák alapetnikumra települt kelta uralkodó réteg lakott e tájon. (A kelta eraviszkuszok egyik városa a Gellérthegy déli oldalán helyezkedett el.) Még ebből az időszakból öröklődik át a római megszállás idejére az Aquincum vallásos kultuszában is jelentős nagy Pánnak, Silvanusnak s az illír-trákság Dionysosának tisztelete. Pannónia — a római kori Dunántúl s az Árpád-kori Magyarország neve — az illírség főistenétől, Pántol — a nagy Pántol — nyerte nevét. Ezekhez az aquincumi bennszülött istenekhez számíthatjuk még a római vadászistennőkkel, Artemisszel, Dianával rokon kelta Artio istennőt. Ulcisia Castra — a mai Szentendre — területén került elő egy ülő medveszobor, Artio kultuszának jelképe. Ugyancsak kelta hagyaték a ló alakjával tisztelt Epona is. (Epos a gallok régi nyelvén: ló.) Aquincum kőemlékei bizonyítják, Nagy-Budapest területén is megjelent a római mitológia, az emberi társadalom égi vetülete. Megtaláljuk az istenek sorában az ősfoglalkozásoknak, a mezőgazdaságnak, vadászat-halászatnak, az ipar ezer ókori ágának égi patrónusait. S mellettük — tömött sorokban — megjelennek az érzések, szenvedélyek, művészetek, no meg a hadak megszemélyesített géniuszai. S mint ahogyan a római társadalomnak, az isteneknek is megvan a maguk hierarchiája. A rómaiság hitében minden ember felett — akárcsak a keresztény őrangyalka — géniusza, jószelleme őrködik. Az istenek éberen vigyázzák az emberek minden lépését, cselekedetét, gondolatát, vágyát: jaj annak, Jupiter és Junó Tihanyi Bence felvételei 39
