Budapest, 1981. (19. évfolyam)

3. szám március - Preisich Gábor: Az „általános rendezési terv” a kiegyezéstől a tanácsköztársaságig

ül a Tanácsköztársaságig Podmaniczky Frigyes báró városrendezői gondjai. „Szent Rend, jöjjön el a te országod Pesten is!" Jankó János rajza 1873-ból. Csigó László reprodukciói munkáknak, hogy híven tükrözik koruk társadalmi kötöttségeit és eszményeit, politikai, gazdasági, műszaki és esztétikai felfogását. A kiegyezést követő évek mámora még nem múlt el, a gazdasági fellendülést még nem rázkódtatta meg válság. így a tervek nagy része optimizmust sugároz, egyenletesen bekövetkező, nagyarányú fejlődést feltételez, nem számol sem technikai, sem gazdasági nehézségekkel. A kor szellemének, a közfelfogásnak megfelelően a legtöbb tervező társadalmi osztályok szerint tagolja a várost, s csak a „jómódú" osztályok számára biztosít kényelmet, bár tapasztalható bizonyos leereszkedő gondoskodás a szegény néprétegekről is. A zsűri a merészebb, nagyvonalúbb elgondolásokat — új útvonalakat, hatalmas parkokat, a királyi palotára irányuló tengelyeket — javasoló pályamunkák helyett, Lechner Lajos viszonylag szerény tervét jutalmazta első díjjal. Értéke ennek a tervnek, hogy felvázolja a Közmunkák Tanácsa által a pályázatot megelőzően kijelölt pesti Nagykörútnak a budai kiegészítését és a mai Hungária körút nyomvonalát, s ezzel megalapozza Budapest körútrendszerét. A legfontosabb középületek elhelyezésére a mai V. kerület északi részét javasolja. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa Reitter Ferencnek, a műszaki osztály vezetőjének irányításával, a pályatervek alapján, egy éven belül, 1872-re elkészíti a pesti, 1876-ra a budai oldal „általános szabályozási tervét". Lényegében ez a terv marad közel száz éven át Budapest fejlesztésének alapdokumentuma. A körút- és sugárútrendszer kijelölése mellett úgyszólván valamennyi jelentős útvonal, tér, Duna-híd középület helyét rögzíti, és megtervezi a Duna-partok szabályozási vonalát. Ez az első olyan terv, amely nemcsak részszabályozásokkal foglalkozik, hanem a város egészének fejlesztését szem előtt tartja. A főváros fejlődése a terv állandó módosítását, kiegészítését követeli meg, újabb területek szabályozása válik szükségessé. A gazdasági nehézségek számos kompromisszumra kényszerítik az akkori városépítőket is. A 19. század utolsó éveiben nyilvánvalóvá válik, hogy az általános szabályozási terv többé már nem korszerűsíthető kis módosításokkal, gyökeres revízióra szorul. Elsőként, 1894-ben, Palóczi Antal, a Fővárosi Iparrajziskola építésztanára mutat rá egy cikkében az 1870-es években készült terv fogyatékosságaira és a gyorsan fejlődő várossal kapcsolatos prognózis fontosságára. (Budapest lakosságának száma ekkor már több mint kétszerese a kiegyezéskorinak.) Palóczi új, a követelményeknek megfelelő, a szabályozási feladatok megoldásánál többet tartalmazó általános rendezési terv elkészítését sürgeti. Ennek érdekében számos cikket ír. Új tervpályázat programját dolgozza ki. Javaslatainak egyike sem valósult meg a hivatalos körök érdektelensége vagy ellenállása miatt. Palóczi 1919-ben hetvenéves korában fordul utoljára a közvéleményhez az általános rendezési terv érdekében. Összefoglalja a korábbi ez irányú erőfeszítéseket, amelyeknek egyike sem járt sikerrel. Keserűen állapítja meg, hogy korszerű rendezési terv híján számos torzulás támadt a főváros fejlődésében. „A beépítés módja nem alkalmazkodik a terep sajátosságaihoz, a tervek gyakran csupán közömbös sémák, nem kielégítő az úthálózat, kevés a Duna-híd, a pályaudvarok bővítésére nincs lehetőség, tűzfalak kellemetlen látványa rontja a városképet, a külterületeken a túl magas beépítés szórványos külterjes beépítéssel váltakozik ötletszerűen, hiányzik a várost körülvenni hivatott erdősáv. A középületek elhelyezése is sok kívánnivalót hagy maga után." Ezzel a szomorú akkorddal zárulnak a főváros általános rendezési tervének megalkotására irányuló erőfeszítések az első világháború végén. 33