Budapest, 1981. (19. évfolyam)

3. szám március - Richard Prazak: Cseh színészek és zenészek Pest-Budán a 18—19. század fordulóján

RICHARD PRAZÁK Cseh színészek és zenészek Pest-Budán a 18-19. század fordulóján Frantisek Xaver Jirík (Girzek) árnyképe. Rézmetszet, 1787. Csigó László reprodukciója A 18. század második felére Pest-Buda a Habsburg-monarchia egyik legjelentősebb színházi központjává vált. 1774-ben a pesti Rondellát, a hajdani erődrendszer egyik körbástyáját alakították át színházi célokra. Az addig különféle helyeken föllépő vándor színtársulatok itt állandó játéklehetőséget kaptak. A Rondellában szereplő német színház igazgatója Karl Wahr, aki korábban Eszterházán, majd Pozsonyban, sőt, Prágában is működött, ahol Kotce, a Stavovské Divadlo (vagyis a cseh rendek színháza, a ma is működő Tyl-színház elődje) és az U Hybernű színház bérlője volt. Ez utóbbit II. József kolostori templomból alakíttatta át — a mai Várszínházhoz hasonlóan —, s az írországi, vagyis hiberniai ferencesek nyomán kapta a nevét. A pesti színigazgatók közé tartozott Frantisek Jindrích Bulla* is, aki 1785-ben a prágai Rendek Színházában (akkori nevén a Nostic-színházban) először tartott cseh nyelvű előadást. Bulla fő érdeme az volt mind Prágában, mind Pest-Budán, hogy a másodrangú szerzők helyett Goethe, Lessing, Schiller és Shakespeare darabjait vette fel a repertoárba. Mindez közrejátszott abban, hogy a magyar írók is érdeklődéssel fordultak a drámairodalom nagyjaihoz; megemlítjük Kazinczy Ferenc Hamletfordítását, amely körülbelül ebből az időből való. Bulla természetesen nemcsak prózai műveket mutatott be, hanem a cseh zeneirodalom akkori jelesei közül Jirí Benda melodrámáit, az Ariadne Naxoszban, valamint a Médea és Jászon című darabot 1786-ban. Az ő nevéhez fűződik az első pesti Mozart-bemutató is: 1788-ban játszották a Szöktetés a szerájból című operát. Ugyan* A cikkünkben szereplő cseh művészek nevét a mai cseh helyesírás szerint közöljük. Az olvasó a róluk szóló szakirodalomban a legkülönfélébb névalakokkal találkozik; nemegyszer ők maguk is többféle formában használták a nevüket. ebben az időben jelent meg Pesten egy vándor operatársulat, Christian Kumpf együttese. Ők mutatták be 1787 nyarán a nápolyi zeneszerző-iskola nagynevű cseh mesterének, Josef Mysliveceknek (akit az olasz kortácsak ,,il divino Boemo" néven emlegettek) Ábrahámról és Izsákról szóló oratóriumát. A pesti német színház egyik következő igazgatója volt Johann Baptist Bergopzoomer, aki korábban cseh földön működött: Prágában, Brünnben, Olmützben. Az ő brünni működése idején játszott az ottani színházi zenekarban Václav Müller, a bécsi Singspiel későbbi népszerű képviselője, akinek A prágai nővérek című darabja a 18. század végén hihetetlen gyorsasággal meghódította a német nyelvű színpadokat, és így került színre Budán és Pesten is. Bergopzoomer egyik utóda, Eugen Busch radikálisan megváltoztatta a színház addigi repertoárját. Ő a bécsi Singspielt és a vígjátékot részesítette előnyben. Ne csodálkozzunk ezen. A klasszicista drámák elvont szimbolikája, élettelen cselekménye helyett sokkal inkább vonzotta a nagyközönséget a „könnyű műfaj". A pesti színpadon akkor jelentek meg a bécsi Hafner, Perinet, Schikaneder és a morvaországi német szerzők, Müller és Kauer darabjai. Busch fölelevenítette a régi commedia dell'arte hagyományait is: pantomimok és harlekiniádák, Hanswurst-tréfák, sőt, kötéltáncos mutatványok is színre kerültek. Különös népszerűségnek örvendtek a zenés tündérjátékok, ezek közül is az egyik legismertebb Pavel Vranicky Oberonja volt. Ez a mű már annak példája, hogy miként jelentkeznek a romantikus áramlatok a késő klasszicista zenében. A II. József halála után újraéledő magyar nemzeti öntudat serkentésére 1790-ben, a korona hazahozatalakor írta Vranicky az opus 2-es szimfóniáját, A magyar nemzet öröme. Egy nagy szimfónia, három darabból álland címmel. (Vranicky egyébként nem tartózkodott Pest-Budán: 1790 és 1800 között Esterházy János gróf „musika-direktora" volt Galántán.) Egy másik cseh származású zeneszerző, Frantisek Tost egyik kantátája 1796-ban keletkezett, ennek szövegét Serkentés a nemes magyarokhoz címmel Csokonai Vitéz Mihály fordította magyarra. Verseghy Ferenc, a Marseillaise fordítója, akit jakobinus tevékenységéért a Brünn fölött emelkedő spielbergi várbörtönbe zártak, Josef Antonín Stépán dalait ültette át. Ezeket a Magyar Múzeumban (1790), a Rövid értekezés a muzsikáról (1791) című műben, valamint a Magyar Aglája (1806) és a Magyar Hárfás (1807) című gyűjteményekben tette közzé. Egyébként a Stépán-versek első magyar adaptációját még 1782-ben írta meg Révai Miklós. A 18—19. század fordulóján jelentkező új magyar zenei stílus, a verbunkos muzsika kibontakozásában szintén szerepet vállaltak a cseh zenészek. Az úgynevezett verbunkos-triász, Bihari János, Lavotta János és Csermák Antal közül a harmadik cseh származású volt; 1796-től különféle magyar városokban élt, a halál Veszprémben érte 1822-ben. Csermák zenei jelentősége elsősorban abban állott, hogy a verbunkos muzsikát ültette át a kor bécsi klasszicizmusának kamarazenei nyelvére. Ilyen a Lavottával közösen kiadott Verbunkosok két hegedűre és bőgőre (Werbungstänze für zwei Violinen und Bass, 1810) vagy az önállóan megjelentetett Új magyar nemzeti dallamok (Neue ungarische National-Melodien, 1799), Magyar románcok zongorára és hegedűre (Romances hongroises pour le Piano-Forte avec un Violin, 1804), Nyolc új magyar verbunkos trio (Acht neue ungarische Verbungs Trios, 1815—1816) stb. Igen érdekes és kevéssé ismert Csermák művészetének későbbi csehországi visszhangja. Jan Neruda, a 19. század egyik legnagyobb cseh költője 1860-ban a Máj (Május) című 34