Budapest, 1980. (18. évfolyam)

11. szám november - Barkoczi Péter: Barangolás régi vendéglőkben

Az étel az akkor szokásos ételsort, mai kifejezéssel a men- t jelentette. Ennek egyik érdekessége volt, hogy a tészta után pecsenye következett. A levest nemigen szerették, hiszen a leginkább kedvelt tehénhús is lével, levesesen készült. A burgonyát, paradicsomot, paprikát még alig ismerték. Az 1804-ben megjelent Hungaria in Parabolisban Szirmay Antal ír ugyan a gulyásról, fűszeréül azonban csak a hagymát, a borsot és az ánizst a város urai - akiknek majd mindegyikéről utcát neveztek el később —, így a három Károly: Rath, Gerlóczi és Kammermayer, valamint barátaik, köztük a pirospozsgás arcáról Lord Bifszteknek becézett Wekerle Sándor, a régi Magyarország utolsó miniszterelnöke. Itt alakult meg a városi politika később vezető pártja, a Saskör, melynek tagjait minden kedden más-más vezető ember látta vendégül. íme, egyik versbe szedett meghívójuk: hivatásos és műkedvelő artisták léptek fel, néha meg erre vetődött német vándorszínészek. Mindennapos törzsvendégnek számított a Palóc dalok szerzője, Lisznyai Kálmán és Vachot Imre, Petőfi első szerkesztője, aki néhány forinttal, de főleg „szállással és jó magyaros táplával" fizetett a költőnek. A Komlókertben a mulatozáson, az ivászaton volt a hangsúly. Igazán mulatni csak cigányzenére lehetett. Amikor neves említi. Vele csaknem egy időben a hazánkat beutazó Hoffmannsegg gróf Szabadkára érve viszont azt jegyzi fel: „... itt legkellemesebb volt előttem egy magyar nemzeti étel: a hús paprikásan". A paprikáról mint póri Ízesítőről a szakácskönyvek évtizedekig nem akartak tudomást venni. Ma már tudjuk, hogy a drága gyarmati fűszer, a bors pótlására került hozzánk, először csak durván-darabosan törve, később malomban finomra őrölve. A szabadtűzű bográcsból végül is eljutott az „urak" asztalára. Az Aranysas vendégei között nemcsak vidékről érkező földesurak voltak, hanem neves írók is. Ide járt például Vas Gereben, Sárosi Gyula és Bajza József, aki a szomszédban lakott, a Szép utca sarkán. Innen hordta az ebédet Petőfi Sándorék kis cselédje a Dohány utcába, s itt szállt meg az öreg Jókainé, aki nagy sebbel-lobbal érkezett abban a reményben, hogy fia házasságát talán még meg tudja akadályozni. A második emeletre pedig ötven éven át vitte szobapincér a mindennapi kosztját, a meleg burgonyasalátát és a linzertortát a szobájába zárkózott Aldássi Ignácnak. Fantasztikus rémtörténeteket költöttek róla, pedig csak hóbortos volt szegény. A kiegyezés után megjelentek Rád fényes vacsora várakozik oh Sas, Am, hogy élvezhesd, kell jó gyomor és has. Talán kérdezed, ki ki légyen a gazda ? Ha olvasni tudsz, a vers feje megmondja: Kár oly soká fejed törni rajta. Az épületet 1892-ben lebontották. Ziegler Győző építész a fogadó emlékezetére egy aranyozott sas emblémát helyezett el a helyére emelt Országos Kaszinó kupolájára. Ez is eltűnt 1945-ben. AKomlókert a mai Semmelweis utca 19. számú átjáróház helyén állott. A hatszáz személy befogadására is alkalmas vendéglő igen népszerű volt, nagy mulatozások színhelye. Az 1850-es években Hart leben útikönyve így propagálja: „Vacsoránkat a Komlókertben költendjük el, hol a szabadban lehetünk és barna hangászainktól különféle, igen jelesen előadott zenedarabokat hallhatunk.'''' Fénykora a szabadságharc bukása utáni sírva vigadás éveire esik. Parragh bácsi, a tulajdonos, nagy kerek asztal körül vendégelte meg az írókat, művészeket. Utóda, a görög származású Blana Szilárd, ugyanúgy kedvezett nekik. A dobogón muzsikusunk, Rózsavölgyi Márk —• aki a magyar zenénél talán csak a kártyát szerette jobban — öregségében kikopva a hegedülésből egy kiváló „magyar népzenetársulatot" szeretett volna összehozni, a Velencei-tó partjáról, a jó cigány zenészeiről híres Gárdonyból Pestre hívta a Patikárus fivéreket: Károlyt, a prímást, Jánost, a gordonkást és Imrét, a cimbalmost. Ám mégsem közülük, hanem kisöccsükből, a torz növésű, nyafogó beszédű Ferkóból lett az ország leghíresebb prímása. A banda élén hegedülve ő volt a Komlókertben a legfőbb vonzerő. Népszerűségére jellemző, hogy amikor Erzsébet királynőt a poroszok elől gyermekeivel a Budakeszi úti Kochmeister-villába menekítették, a nyolcéves trónörökös, a „koronaherceg", Rudolf születésnapjára rendezett ünnepségen Patikárus Ferkó hegedült. Élete aztán tragikus véget ért: a Komlókertet 1875-ben bezárták, helyén felépült a Rőserbazár, ő a város egyik legroszszabb hírű fogadójában muzsikálás közben összeesett, és meghalt. Két Pisztolynak hívták azt a fogadót, mely a Kálvin téren, a hajdani szénáspiacon állt, a Múzeum és Baross utca sarkán. Helyére Ybl Miklós épített palotát. Az épület az ostrom alatt romba dőlt, s az egészből csak egy kis, jegenyékkel kerített parkocska maradt napjainkra. A múlt század derekán még csordákat hajtottak az Üllői úton, a Kinizsi utcát Tehén, a Tolbuhin körutat akkor Mészáros utcának nevezték, és 1875-ig a Rákóczi tér Bornyú piac volt, a marhahajcsárok tanyája pedig a Két Pisztoly. Áz elhanyagolt, földszintes épületben a századfordulót követő második-harmadik évben nyílt meg a fogadó, de erre még az 1840-es években is „lompos juhászkutyák támadták a hazafelé igyekvő békés polgárt; de ennél a romantikánál is elviselhetetlenebb volt, mikor kültelki lókötők, szekeresek vagy csibészek: Add a pénzedet! fenyegetéssel verték agyba-főbe a szolid adófizetőt". Lebontásakor, 1892-ben Hevesi Lajos ezt a nekrológot írta: „A Múzeum utca a városnak legsötétebb utcája volt. .. egyetlen pocsolyát képezett... a Két Pisztolyra nézve ez a szomszédság különös furcsasággal bírt, benne minden éjszaka rablások és gyilkosságok szoktak előfordulni. . . Most csáklásan, baltásan porba döntik porlatag falait, keresztülkasul feltúrva talaját, csontvázakat halászva és eldugott kincseket kutatva." AKis Pipa is neves, de jónevű vendéglő volt a Kristóf tér és a Martinelli tér sarkán, talán ott, ahol most a textilüzlet árusít. Vele szemben állt az ódon Fehér Hajó fogadó, ahová egykoron a török császár követét jöttek megcsodálni a pestiek. (A Budapest 1972. októberi számában irtunk erről — A szerk.) Tulajdonosa, Karikás Miska, a „meg nem alkuvó, szilaj könnyfakasztóan paprikás, mondhatni, nyereg alatt puhított magyarságot képviselte a koszt terén". Itt főzték a legjobban a székelykáposztát, amit Erdélyben talán még ma sem ismernek, hiszen receptjének megalkotójáról Székely Józsefről nevezték el. A megyei levéltárnok emellett Petőfi-epigonként is jeleskedett. A Szeszély dalai miatt Sekszpir Jóskának becézték, s barátai úgy tartották, hogy „roppant talentuma van, csak azt nem lehet tudni, hogy mire". A Kis Pipa vendégei nyugodtak lehettek, mert az bizonyos, hogy a vendéglőre nem vonatkozott Müller Károly Pest Wie es leibt und lebt népszerű rigmusainak magyarul a következőképp hangzó kádenciája: . . .tarts vigyázatot, hogy gyomrodra ne legyen káros: kávéház A Két Pisztoly fogadó 33