Budapest, 1980. (18. évfolyam)

2. szám február - László Gyula: Énekek éneke. Borsos Miklós szobrairól

Leány báránnyal, Vörösréz, 1948 Mosoly. Márvány, 1933 Győr városa állandó kiállítást nyitott neves szülöttjének, Borsos Miklós szobrászművésznek műveiből a Szent László herma szomszédságában levő egyik műemléki házban. A megnyitót valóságos zarándoklat, tömegmegmozdulás avatta ünneppé. Való igaz: Borsos Miklós művészetét szeretik az emberek, mert világos, egyszerű, harmonikus. Fokozhatnók is a jelzőket, de ezek végül is egyetlen szóban tömörödnek: emberi. Megkíséreljük e páratlan siker titkát meglesni. Kezdjük azon, hogy kemény, nemes kövekből farag. Minden alkotása a kő ellenállását leküzdő művész győzelmének bizonyítéka. Ám ez a győzelem nem semmisíti meg az anyag természetét, inkábbhogy felszínre hozza. Figyeljük Borsos köveit! Vannak közöttük tökéletesre csiszoltak, mint amilyenné évezredek alatt válnak a patak hengergette kövek. Vannak köztük töredezettek, mint a sziklák vihar döntötte, eső marta, fagy mállasztotta, hőség repesztette felületei. Vannak köztük olyanok is, amelyeknek finom domborzatai az emberi test felületeinek árapályát igézik a kőbe. Nála mindez a szobrászi mondanivalót szolgálja. A küszködő jellem (Szabó Lőrinc) felületei töredezettek, a forma tiszteletében munkálkodóé (Barcsay Jenő) simák. A női alakok és arcok szeplőtelen kőanyagával szemben a gond terhelte férfiaké barázdált. A nőalakok és arcok enyhe gömbölydedségével szemben a férfiak határozott síkokból ékelődnek egybe. Az „Énekek énekében" érvényesül legtisztábban ez az elv. Festőnek indult Borsos, s ez a mai napig meglátszik szobrainak finom árnyaltságán. Aztán a kővel folytatott kemény küzdelme — í .íerthogy minden szobrát maga faragta — megteremtette azt az egyszerűséget, amely mindenkihez közel hozza szobrait. Új területtel gazdagította a szobrászatot. A nagy elődöktől örökölt ember- és állatábrázolás mellé bevonta a rügyek, bimbók, sarjadó növények formáit. Százszorosan felnagyítva ezeknek a formáknak parányi szépségeit, új, kőtömbökben megvalósuló természetet teremtett. Borsos Miklós él a XX. század szobrászatának valamennyi kifejező eszközével, de soha nem szakadt el a természeti élménytől. Aprólékosan megmunkált szobraiban éppúgy, mint a hatalmas térgörbék mentén kibontakozó formáiban a természet ihletését érezzük. Ez teszi rokonainkká ezeket a szobrokat, ezért érezzük otthon magunkat Borsos művei között. Páratlan emberábrázoló, jellemábrázoló művész. Portré- és éremsorozataiban emlékezetes Női fej. Bazalt, 1942