Budapest, 1980. (18. évfolyam)

12. szám december - Kertész Péter: Teljes gőzzel — egy helyben

KERTÉSZ PÉTER Teljes gőzzel — egy helyben Közlekedéstörténeti skanzenünk: a Keleti pályaudvar „A pont, ahol az indóház áll, már a belvárosból, a Hatvani utcából látható, végig a Kerepesi úton. A sugárúton kívül ez a legszebb távlati útja a fővárosnak." Szükség volna aluljáróra Eifert János felvételei A Vasárnapi Újság előfizetői olvashatták e lel­kendező sorokat csaknem száz esztendeje, közvet­lenül azután, hogy 1884. augusztus 1ó-án — mai szó­használattal élve — átadták rendeltetésének a mindössze három év alatt elkészült Magyar Királyi Államvasutak Központi Személypályaudvarát, a szépségéből, méltóságából időközben mit sem ve­szített Keletit. Az első vonat pontosan 6 óra 00 perckor érkezett Zimonyból, s rá tíz percre me­nesztették a Ruttkára induló szerelvényt. Az építési hirdetményben az volt az első kikötés, hogy csakis hazai vállalkozó kaphat megbízást, s csak hazai munkásokat alkalmazhat. E mai érte­lemben importmegtakarításnak hangzó intézkedés valójában a nemzeti érzés erősödését jelentette, annál is inkább, mert az idősebb testvér, a Nyugati osztrák alkotás volt. Nem véletlenül summázta a már idézett lap: „Semmi sem teljesült a rossz jóslatok­ból, amelyek Bécsből hangzottak, amikor a magyar­országi vasutakon az ügykezelés magyarra változta­tását rendelte el a kormány." A terveket az 1825-ben született Rochlitz Gyula készítette, s a kivitelezés irányítása, lebonyolítása is az ő nevéhez fűződik. Iskoláit az eperjesi kollé­giumban, a politechnikumot Bécsben végezte. A szabadságharcot két testvérével egészen a vilá­gosi fegyverletételig honvéd századosként harcolta végig Görgey hadtestében. 1886-ban bekövetke­zett haláláig főfelügyelő volt a vasútnál, s valameny­nyi számottevő létesítmény az ő tervei és út­mutatásai alapján valósult meg: köztük a dunai vasúti összekötő híd és a jelenlegi MÁV Vezérigaz­gatóság a Népköztársaság útján. Főműve vitat­hatatlanul a Keleti pályaudvar, amely különösen villanyvilágításával és korszerű biztosító berende­zésével avatta eseménnyé a megérkezést a század­forduló közeledtével magára mind többet adó magyar fővárosba. A vasút legtehetségesebb és legmunkásabb főtisztviselője, Rochlitz Gyula azon­ban nem csak nagy és otthonos pályaudvart akart létrehozni. ,,Tervében az volt a kiindulópont, hogy ha már a nagy útvonal elzáratik, ne legyen szemrontó, hanem művészi. Akármilyen díszes palota azon a helyen nem lett volna egyéb, mint a legközönsége­sebb gát a szemre nézve." * A tisztes korú Keleti — nem ám mint a több plasztikai műtéten átesett primadonna — mit sem változott. Ami jó is, meg nem is. Jó a filmeseknek, akik minden változtatás nélkül idézhetik fel itt a felejthetetlen XIX. századot. Gondjuk legfeljebb az időközben kitiltott gőzmozdony bebocsátásá­nak kierőszakolása. Elvégre Karenina Anna nem Az „ablakos" vetheti magát egy V 43-as villanymozdony elé. Ugyanakkor az utas, még ha mozirajongó is, pon­tosan és kényelmesen akar utazni. Joga van hozzá, hiszen a menetjegy afféle szerződés közte és a vasút között, de utóbbi a pályaudvar „kortalan­sága" következtében egyre keservesebben tudja csak vállalt kötelességét teljesíteni. Késésért vagy kényelmetlen utazásért pedig ez ideig még senki nem kapott kártérítést e hazában. Mindehhez persze tudni kell, hogy a Keleti a félig-meddig szanált KGST-börze szomszédságában, a Baross téren a nepperek, csövesek állandó be­repülése közepette az ország legnagyobb nemzetkö­zi személypályaudvara. 1938-ban a pályaudvar napi utasforgalma nem érte el a 40 ezret, 1970-ben pedig már 80 ezer kö­rül mozgott. Jelenleg még a gyengébb napokon is 100—110 ezer, csúcsidőszakban a 140 ezer utas sem számít meglepetésnek huszonnégy óra alatt. Ami nemzetközi összehasonlításban is tekintélyes szám. Naponta átlagosan 100 vonat érkezik és 100—120 indul, köztük 32 pár nemzetközi gyors vagy exp­ressz. A Magyarországon áthaladó nemzetközi já­ratok jelentős része megfordul itt. Hasonlóan a Keletiből indul más országok fővárosába a leg­több vonat. A pályaudvar teljesítménye ily módon 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom