Budapest, 1980. (18. évfolyam)

8. szám augusztus - Gáspár Tibor: Mire kötelez a panel?

Balla Demeter felvétele A lágymányosi lakótelep két kritikai-értékelő kifejezésforma között felfedezhető talán rokonság, felmerül a kérdés: bizonyára mégis van valami abban, hogy az építészet megfagyott zene. A meglepő azonban az, hogy közönségünk — ez más országokban is így van egyébként — fenntartás nélkül tudomásul veszi, ha a zenetudomány nyilatkozik meg a felhozott példa szerint,fintorgást vált ki viszont, ha az építészetelmélet. Mi ennek az oka? Talán az a bizonyos élőcselekvő kapcsolat, amely az utca emberét, — minden embert — az építészethez, legalábbis látszólag, oly közel hoz. Az építészet annyira a mindennapok ügye és dolga, hogy arról elvontan beszélni társadalmi konvencióink szerint már-már illetlenség. Anélkül, hogy tovább bonyolítanám e dilemmát, csak jelzésként ennyit:' az építészet eszmei és elméleti — akár történeti — háttere legalább olyan mély és titokzatos, mint a zenetudományé. j^^e hogyan közelítsünk akkor az építészethez? Csupán a városrészleteket, épületeket, egy-egy épület formai részleteit bemutató képek ismeretében — mintegy a fényképezőgép optikáján keresztül szemlélve — nem lehet. Az építészet megítélésében és értékelésében, helyesebben már puszta felfogásában is nélkülözhetetlenek az alaprajzi elrendezést feltüntető magyarázó ábrák, a helyszínrajzi diszpozíciók. Ezen túlmenően nem csupán leírnom kellene, hogy a megjelenő épület miért olyan, és mit kell felismerni, vagy megfigyelni a látványban, hanem értékelni, sőt, mérlegelni kellene azt is, hogy alkotója megtalálta-e rendeltetésének lényegét, s — ezen túlmenően — hogy az alkalmazott forma, a szerkezet, a tartalom és a funkció elválaszthatatlan egységében jelenik-e meg. Jellemző-e arra az építményre az a klasszikus szabály, amely a tartalom és a forma egységét a művészi érték egyik fő ismérvévé teszi. A képzőművészetben manapság közismert a kifejezés: anyagszerűség. Esetünkben akkor emelhető ki e tulajdonságként használt jelző, ha úgy látszik, hogy az épületen megjelenő anyagok tulajdonságaiknak megfelelően, jellegzetességeik megőrzésével, eredetiségükkel hatnak. Ilyen értelemben az anyagszerűség esztétikai kritériumával került szembe például a század elejének építészete, mikor is öntöttvas oszlopokkal imitálták a kőből faragottakat. Ezzel a veszéllyel fenyeget napjainkban egyes műanyagok mértéktelen alkalmazása. Magam is láttam habosított műanyagból készült szúette fagerenda-utánzatokat, amelyeket építőanyagtelepen folyóméterben árusítanak, és a sík mennyezetre ragasztva általuk „hamisítatlan" XVI. századi hangulatot idéznek. M I • linden történelmi korszak építészetének voltak jellegzetes eredményei, felismerhető törekvései, attól függően természetesen, hogy az építészet milyen feladattal találta magát szemha Évszázadokon keresztül megfigyelhető volt a térlefedés fejlődésével párhuzamosan az építészeti formálás alakulása. A sík mennyezeteken keresztül az egyszerű boltozatok, majd az egyre bonyolultabb és nagyobb fesztávolság átfedésére, térrendszerek kapcsolására alkalmas boltozatrendszerek alapvető hatást gyakoroltak a román, a gótikus majd a reneszánsz építészet tér-és tömegformálására. Ez a fejlődés jellemezte az egymást követő korszakok által az építészet számára adott programokat is, vagyis a feladatok is a térlefedések fejlődésének irányába hatottak. A nagy építészet — a mai műemlékek, kátéd rálisok, templomok, nagyterű paloták-hajlékok egész sora tanúsítja ezt. Az utóbbiakat imitáló szerényebb polgárházak, kereskedőházak nyomán — a gazdasági termelés fokozatos átalakulásával — csak a legutóbbi századokban jelent meg építészeti feladatként az egyszerűbb lakóépület, a lakás, majd pedig századunk két világháborúja radikális társadalmi és gazdasági átalakulásának nyomában a tömeges lakásépítés. E program lényege, hogy olyan meghatározott méretű és nagy mennyiségű lakás legyen építhető, amely gazdaságossága — olcsósága — mellett gyorsan kivitelezhető. A program lényege — építészeti nyelvre lefordítva — a lakásegységre irányította a figyelmet, a lakássejtek kialakításának, elrendezésének, valamint rendszerekbe foglalásának módjára, egyidejűleg mindezek város-, városrészméretű egységekbe szervezésének megoldására. Tehát: lakás, épület, lakónegyed összefüggéseket kellett áttekinteni A gazdaságilag fejlettebb országokban már a múlt század végén, e század elején és a 30-as években nagy kiterjedésű, kertvárosszerű, egy-két szintes lakóházak tették terjengőssé a városok környékét. Ettől eltérően, szerényebb európai gondolat volt a „nagy lakóház", az önálló nagy lakóépület, a sokszintes, 10—15 vagy még ennél is magasabb épületegységek építésének ötlete, amelyek önállóan, egészséges, zöld környezetben, egymástól nagyobb távolságban, levegősen helyezkednek el, szakítva a nagyvárosok slumös házdzsungel hangulatával. A Franciaországból származó idea már £ második világháború előtt kiváltotta a fiatal építészek lelkesedését, majd amikor a háborús pusztítást követően, 1945-ben Európa magára eszmélt, a romhalmazok eltakarítása után a már kész elképzelés kínálkozott ismét megoldásként. Megszületett a régi város struktúrájától teljesen különböző lakónegyed — a lakótelep —, megszületett a több szintes hasáb-, tömb- vagy pontszerű lakóház gondolata. E közben sokat módosultak a technikai lehetőségek. Az ismétlődő egység az azonos méretek rendjének kialakítását kínálta, ebből lett a „modul" és a legkisebb közös többszörösként felfogható, előállítható, szállítható, kezelhető új építőelem — megszületett a panel. A panel, amely egy csapásra a tégla helyébe lépett. A panel, amely a nagyobb elemek esetében egy tégla térfogatának kilencszázszorosa, és csak egyszeri elhelyezést kíván, éppúgy, mint a kilencszázszor kisebb tégla, amikor 16