Budapest, 1980. (18. évfolyam)
1. szám január - Juhász Árpád: A 200 millió éves Budapest
Eredeti, vízszintes helyzetükből kibillent eocén mészkőrétegek. Mátyás-hegy, régi kőfejtő. Csigó László felvételei JUHÁSZ ÁRPÁD A 200 millió éves Budapest Pálvölgyi cseppkőbarlang, részlet Lépcsők a föld alatt A 200 millió éves mészkövet és dolomitot — a rájuk rakódott eocén réteggel együtt — összetörték a föld kéregmozgások. A blokkok egyenlőtlenül süllyedtek meg a mai pesti oldal irányába. Óriási lépcsőfokokként helyezkednek el egyre mélyebben a pesti síkság alatt. A Városliget környékén 900—1000 méter, Cinkota, Mátyásföld környékén 1600 méter, Gödöllő közelében már két kilométer körüli mélységben találtak rájuk a kutatófúrások. Az eocén rétegekben egyébként az óriásira nőtt egysejtűeken és mohaállatokon kívül megvannak a mészkiválasztó algák is, de számos — ma már kihalt — kagyló, csiga, tengeri sün és korall bizonyítja az eocén tenger élővilágának gazdagságát. Az eocén legvégén az ún. budai márga rakódott le. Az eocénre következő oligocén időszakban, 35 millió éve, a tenger részben durva, kavicsos homokkövet, részben téglagyártásra kiválóan alkalmas agyagot hagyott hátra. Az előbbi a Hárshegyen gyakori, ezért a hasonló korú homokkőféleségeket mind hárs-hegyi homokkő néven emlegetik. Rücskös felületű, sötét tömbjei annyira különböznek a világos színű triász mészkőtől, hogy első pillantásra megkülönböztethetők. A homokszemcsék között gyakran látunk kisebbnagyobb fehér kvarckavicsokat vagy fekete kovakőzeteket, ún. liditet. A homokkő szemcséit kovasav ragasztja össze, emiatt a kőzet rendkívül kemény, ellenáll a felszíni pusztításnak. Az úttörővasút Ságvári-ligeti állomása közelében könnyen megfigyelhetjük, miként helyezkedik el a mintegy 35 millió éves homokkő a 200 millió éves mészkő felszínén. A fehér mészkő felső része mállott, karsztos, tele van üregekkel. Ez azt bizonyítja, hogy karsztosodása még az oligocén homokkő lerakódása előtt megtörtént. A két kőzet keletkezése között 165 millió év telt el. Az oligocén homokkő néhol vörös színű, mint például az Oroszlán-szikla és a Hűvösvölgy között, a Vadaskert keleti oldalán vagy a Remetekertváros közelében lévő Vöröskővár sziklái. Egy köbcentiméternyi agyagban kétezer egysejtű Nagyjából egyidős a homokkővel az oligocén agyag, amelynek szintén helyi elnevezést adtak, az óbudai, kiscelli téglagyárak környékéről kiscelli agyagnak keresztelve el. Míg a hárs-hegyi homokkő a partok közelében rakódott le, addig a kiscelli agyag a tenger 200—250 méter mély régióiban halmozódott fel. Rendkívül gazdag parányi életmaradványokban. Ha az agyagot egy nagyobb tálba tesszük, vizet töltünk rá és finoman szétdörzsöljük, majd leöntjük az agyagos szuszpenziót, parányi, homokszerű szemcsék maradnak vissza a tál alján. Mikroszkóppal vagy megfelelő nagyítású lupéval tanulmányozva őket csakhamar kiderül, hogy a „homokszemcsék" tulajdonképpen a parányi, foraminifera nevű egysejtűek házacskái. Néhány lelőhelyről olyan mennyiségben kerülnek elő, hogy egyetlenegy mokkacukor nagyságú d^abkában kétezer példányt lehet megszámolni. Az őslénykutatók mintegy 400 különböző díszítésű, egzotikus szépségű foraminifera fajt határoztak meg az oligocén agyagból. Közülük a legjellegzetesebbet Szabó József geológusról, az 1848—49-es szabadságharc puskaporgyártásának megszervezőjéről nevezték el Clavulinoides Szabói-nak. A kiscelli agyag foraminifera-gazdagsága miatt fontos az európai oligocén korú üledékek nemzetközi összehasonlításában. Nemcsak egysejtűek hemzsegnek benne, hanem különböző kagylófajok is, számuk meghaladja a háromszázat. Különleges értékűek az ősi hal- és teknőskövületek. Kisebb növénymaradványok, valamint ősfenyők megkövesedett gyantája, azaz borostyánkő is található benne. Vándorló hegyoldalak Az oligocén agyagot már a rómaiak is használták téglagyártásra, a közelmúltig hatalmas téglagyárak emésztették az óbudai hegyoldal agyagrétegeit. Napjainkban töltik fel az évszázados agyaggödröket, amelyekben nemegyszer hatalmas, átnedvesedett agyagtömegek csúsztak meg. Feljebb, a Tábor-hegy és a Hármashatár-hegy oldalában járva feltűnő, hogy a terep a Duna felé szinte lépcsőzetesen lejt, mint valami monumentális sziklakert teraszai. A lépcsőzetes hegyoldal az oligocén kori agyagrétegek csúszásának, rogyásának következménye. Az agyag ugyan rendkívül tömött kőzet, a vizet gyakorlatilag nem engedi át. A felszíni mállás hatására azonban a benne lévő finom 21
