Budapest, 1980. (18. évfolyam)

4. szám április - Sívó Tibor: Új szállodasor a Duna-parton

melyik másik szállodánk. Senkivel sem osztozkodunk sem a bevételen, sem a nyereségen, hanem — érdekeinknek és a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően — a szerződő magyar fél jutalékot fizet a szállodahálózat forgalmát szervező cégnek. Az osztrák hitelt pedig a szokásos pénzpiaci feltételeknél kedvezőbb, az építkezéshez kapcsolódó feltételek mellett vesszük igénybe. Az osztrák építőipar szabad kapacitással rendelkezik, munkával való ellátásáért az osztrák kormányzat pénzügyi áldozatot is hajlandó hozni. Ugyanakkor a megállapodás kettős konstrukciója — pénzügy, építés — számunkra is elfogadható és kedvező. Egyébként osztrák idegenforgalmi körökben is hallani olyan hangokat, hogy tulajdonképpen a velük konkurráló magyar idegenforgalmat segítette kormányzatuk. Felzúdult a pesti lokálpatrióták tiszteletre méltó csoportja is, amikor híre ment, hogy Eötvös József szobrát kiemelték a helyéről és máshová telepítik. Utaltam a megfelelő információk hiányára. Annak idején a Hétfői Hírek közölte, hogy helyproblémák miatt és a szobor védelme érdekében az építés idejére raktárba helyezik a szobrot, majd a szálloda megnyitására újból visszaállítják eredeti helyére. Felmerült a Duna-korzó sorsa és jövője. Emlékeztetek Finta József tervező megfontolásaira a szállodasort illetően: a sétány a Lánchídtól az Erzsébet-hídig megmarad, természetesen nagyobb forgalommal. Van Finta József rajzasztaláról származó olyan kiérlelt koncepció is, amely szerint a két híd között duplájára szélesítenék a korzót a rakpart egy részének befedésével. Visszatérő aggály, hogy ezek a létesítmények nem szolgálják a budapestieket, szélesebb értelmezésben a magyarokat. A Duna Intercontinental és a Hilton működése, kínálata mutatja a valódi helyzetet. Ezek a szállodák elsősorban a nemzetközi idegenforgalom számára épülnek. Ugyanakkor természetes dolog, hogy minden szolgáltatását mindenki — pesti és békéscsabai egyaránt — igénybe veheti. Az is magától értetődő, hogy ezekben a szállodákban az árak szintén a nemzetközi árszínvonalnak felelnek meg. Mindenki szívesen látott vendég az Intercontinental Intermezzójában, ahol a kávé 12, a Hilton Margarétájában, ahol 15, míg a Vörösmarty cukrászdában 10 forint. Ugyanakkor Budapesten több száz helyen lehet kávét inni négy és öt forint közötti áron. Többen felvetik e kérdéscsoport kapcsán, miért nem érvényesítjük az ún. kettős árrendszer lehetőségeit, ami — mondják — megoldaná a problémát. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a szállodai szobát a belföldiek — igazolás mellett — a külföldiek részére megállapított árhoz képest kedvezményesen kapnák. Több szocialista országbari bevezették ezt a rendszert, és sok a negatív tapasztalat. Nálunk kezdettől fogva olyan álláspont alakult ki, hogy a kettős árrendszer nem felel meg a mi árpolitikánknak és árrendszerünknek, helyette maximális rugalmassággal és hajlékonysággal kell az árakat kialakítani. (A kettős árrendszer az éttermi és cukrászdái árakon, például az említett kávéáron, egyébként sem segítene.) Olyan felvetés is volt, hogy fölöslegesek ezek a beruházások, hiszen sem az Intercontinental, sem a Hilton nincs kihasználva. Ez sem felel meg a tényeknek, hiszen az Intercontinental tízéves átlagkihasználása csaknem elérte a 80, a Hiltoné, két és fél éves működését figyelembe véve, máris túllépte a 70%-ot. A szállodaipar nemzetközi világában a 60 és 70 százalék közötti kihasználást tekintik az optimálisnak és — maximálisnak. Az ezen felüli kihasználtságot olyan terhelésnek tartják, amely óhatatlanul a színvonal csökkenéséhez vezet, és az állagkopás a bevételekkel összevetve aránytalan és pótolhatatlan. A Duna Intercontinental Szálloda mellett létesített üzletsor megítélésében is megoszlanak a vélemények. Egyesek helypazarlásnak minősítik, az üzletsor építészeti jellege — mondják — nincs összhangban az épülettel. Humorosan úgy mondják, hogy „galambdúc" kinézete van. Igaz, lehetne jobb és szebb kivitelű. Az elhelyezése azonban nem rossz, mert a parkolótérben alakították ki, és az épület alatt is betölt ilyen funkciót. Olyan megfontolás is szerepelt a tervezésnél, hogy a főbejárat védelmében a gyakori, erős északnyugati szél erejét ily módon csökkentsék. A Duna-part közlekedésével kapcsolatos problémák a legöszszetettebbek. Az a körülmény, hogy a Forumnak 130, a MALÉV—Pannónia-szállónak pedig 120 kocsit befogadó föld alatti garázsa lesz, valamelyest könynyít a helyzeten. A szállodasor létesítése kapcsán elvégzett közlekedési szakvizsgálat megállapítása szerint a jelenleg is előforduló „dugókat" csak minimális mértékben növeli a vendégforgalom. Egyébként a Magyar Építőművészek Szövetségén belül külön bizottság foglalkozik a Duna-part komplex problémáival (környezetváltozás, közlekedés, a környék tatarozása, szállítás-kereskedelem stb.). Ezt a munkát társadalmiszakmai ellenőrzésnek kell tekinteni, amely hatékony és nagy segítség. Sok honfitársammal és külföldi vendéggel gyönyörködtem már az elénk táruló panorámában a Duna Intercontinental elnöki lakosztályának teraszáról vagy a Csillagfény bár ablakaiból. Egyöntetű volt a vélemény, hogy a világ egyik legszebb pontján állunk, jogos tehát az a figyelem, féltés, ahogy a Duna-parti szállodaépítkezéseket a főváros lakossága, társadalma kíséri. És ennek tudata minden közreműködőt sokszorosan kötelez. Ez a felelősség és kötelezettség érződik ki Finta József már említett könyvéből: „Keveset jártam azóta ebben a házban — ti. a Duna Intercontinentalban —, kívülről azonban szinte mindennap látom, nehéz nem észrevenni, elég nagyra sikeredett. S bár átadott, útjukra bocsátott terveim sikerén vagy sikertelenségén, jó és rossz tulajdonságain nem szoktam sokat meditálni (mindig a jövő érdekel inkább, az új tervek sorsa, születése), a Duna-szálló históriáját képtelen voltam magamban véglegesen, feltárhatatlanul elásni. Máig sem tudom, hogy etikus volt-e akkori merészségem: — Alig harmincéves fejjel harcba szállni egy ilyen volumenű s egy városkép jövőjét meghatározó tervezésért?" 7