Budapest, 1979. (17. évfolyam)

3. szám március - Csenki Imre: Így láttam Bartókot

BARTÓKOT (Siklós Péter reprodukciói) Bartók,tanítványával, Balogh Ernő zongoraművésszel 1941, New York bemutatkoztam, ö felém nyújtó";-, kezét, és szerényen mondta: „Bar tók Béla". Kézfogása puha volt, éppen csak érintette a kezemet. (Hirtelen átvillant az agyamon emberi nagysága és szerénysége. O, aki már világhírű, elismert művész volt ekkor, betartja az udvariasság szabályait, és bemutatkozik egy fiatal diáknak.) Gondolataimból Bartók szava rázott fel: — Mit tanult eddig? Mit akar játszani? Felsoroltam a műveket. —• Kérem, játssza a Bach c-moll praeludiumot. Ez a Wohltemperiertes Klavier I. füzetének darabja. Körülbelül a közepén megállított: ^— Játssza a fúgát. Ezt végig meghallgatta, de nem tett semmi megjegyzést, hanem Beethoven, op. 26. Asz-dúr variációs szonátáját kérte. Ebből a témát, az első variációt félig és a gyászinduló egy részét hallgatta meg. Szerettem volna technikai képességeimet csillogtatni és ajánlottam Verdi—Liszt: Rigoletto parafrázisát, amely zeneiskolai koncertdarabom volt. Bartók így szólt: — Azt nem kérem. Ezután ő ült a zongorához, akkordokat ütött le és dallamokat játszott, melyeket fel kellett bontani, illetve el kellett énekelni. A dallamok főleg modálisak vagy pentatonikusak voltak. Ezt meg is mondtam. — Maga nagyon tehetséges muzsikus, de sajnos én nem vehetem fel növendékeim közé, mert ezen a fokon az idén nem tanítok az Akadémián. Csak III. és IV. akadémista növendékeim lesznek. l)e ez ne vegye el a kedvét. Szeresse nagyon a zenét. Ismét kezét nyújtotta búcsúzásra. Előre engedtem volna az ajtóban, de ő olyan határozott volt, hogy kénytelen voltam elöl menni. Előbb azonban a zongorára tettem — tanárnőm javaslatára — a borítékba helyezett száz pengőt a meghallgatásért. Kicsit lehangoltan számoltam be Imre bátyámnak az eseményről. Ez a meghallgatás ugyanis egész további zenei pályámat meghatározta. Nem lettem zongorista, noha egy évig mée Stefániái Imre növendékeként folytattam tanulmányaimat, majd a középiskolai énektanárképzőn s később a tanítóképző intézeti ének-zenetanárképzőn, az Apponyi Kollégiumban szereztem oklevelet. Egy alkalommal — talán 1937-ben — a Kőbányai Polgári Iskolába voltam beosztva gyakorlati tanításra mint tanárképzős. Ekkor itt Perényi (Preisinger) László, a csellóművész Perényi Miklós édesapja volt az énektanár, és az énekkar éppen Bartók egynemű karainak ősbemutatójára készült. A Ne menj elt, a Bolyongást és a Resteknek nótáját tanította, és ha jól emlékszem, a Jószágigézőt. Nagy izgalommal vártuk Bartókot a próbára. Meg is érkezett Kertész Gyula és Kerényi György társaságában. Meghallgatta a műveket. Néhány utasítást adott Perényinek.Hogy mit mondott, mi nem hallottuk, mert távolabb álltunk. Mikor elmentek, Perényi örömmel újságolta, hogy Bartók meg volt elégedve. Még egy emlékem van Bartók zongorajátékáról, amikor a Mikrokozmosz ujabb darabjait mutatta be a Zeneakadémián. Kéziratból játszott. A darabok nem sorrendben lehettek leírva, mert Bartók a zongora kottatartójára tett jegyzetlapról olvasta. A Mese a kis légyről című darab után nem találta a következő darabot. Hosszú ideig nézte a papírt. Felvette, letette. Ismét felvette. Keresgélt a kéziratban. Végre megtalálta a következő darabot. Másodpercek telhettek el, de mi perceknek éreztük. A halálos csendben váró közönség boldogan fellélegzett, amikor játszani kezdte a Tört hangzatok váltakozva című darabot. Főiskolás koromban gyakran láttam a folyosón. Egy alkalommal ismét kértem tőle autogramot, de nem névjegyre, hanem a Magyar parasztdalok partitúrájára. Több szerencsém volt, mint Debrecenben. Az aláírt partitúrát ma is őrzöm. Ha nem lehettem is növendéke, az ő szellemében igyekeztem dolgozni mint tanár, népdalgyűjtő és karmester. Szinte valamennyi vokális művét vezényeltem itthon és külföldön — az egynemű férfikaroktól a Cantata Profanaig — a debreceni Református Kollégium kórusával, a Magyar Állami Népi Együttes kórusával vagy a Rádió Énekkarával. Ennek bizonyítékául álljon itt egy idézet Kodály leveléből: „Csenki Imre hosszú karvezető pályáján számos emlékezetes előadással írta be nevét évkönyveinkbe. Bartók rendkívül nehéz népdalfeldolgozásait ő mutatta be először meggyőző erővel . . ." 21