Budapest, 1979. (17. évfolyam)
8. szám augusztus - Barkoczi Péter: Régi kirándulóhelyek krónikája
állt rajta néhány épület, mint például a Hild József építette' Valero selyemgyár, amely ma is áll mint a Honvédelmi Minisztérium egyik szárnyépülete. A mező déli végén lőtték agyon Batthyány Lajost, és akasztották fel a 24 éves lengyel szabadságharcost, Woroniecki herceget 1849 októberében. A napszítta mezőség sok helyütt zsombékos volt, de ez nem rettentette meg a kevés pénzűeket, akik kipihenhették itt magukat ünnepnapokon, s utána az estét a mai Vígszínház melletti, Tüköri-féle sörcsarnokban fejezték be. Ez az A Római-fürdő a századfordulón 1853-as Hartleben Útikönyv szerint: „Kivált ünnep és vasárnapokon a mulatni szerető közönség által nagy számmal látogattatik." Innen valamivel távolabb, a Váci országút mellett, a Dózsa György úttól délre fekvő Régi temető is kirándulóhely volt. Az elligetesedett, elhagyott sírkert pompás úticélnak kínálkozott. Vay Sándor, a férfi ruhában járt, férfinevet viselő nőíró így emlékezik róla: „A ledöntött sírkő volt az asztal. Erre rakták a sódart, a palackokat. . . Ha jól laktak, nagyot aludtak, és mikor kigyulladtak a vámsorompó lámpásai, jóllakva, de lelkükben bizonyos komolysággal mentek be a szomszédos kiskocsmákba.'''' Még messzebb volt gróf Károlyi rákospalotai erdeje, amely a már fejlődő Újpesttől egy falusias lóvasúttal, korábban a váci vasúttal volt elérhető. Hatvan hektáros területén fenyves és akácos volt. Zajlott az élet az állomás melletti Park vendéglőben és a Magyar Koronában. Mikor azonban kék-fehér táblás kocsijaival megindult a BUR vasút (Budapest, Újpest, Rákospalota Villamosvasút), azt olvassuk, hogy „korántsem oly eleven az élet, mint a korábbi esztendőkben." Ne felejtsük ki Kőbányát sem, melynek köveiből épült a város nagy része, s a vájatok szolgáltak raktározó helyéül a sörgyáraknak, melyeknek frissen főzött seréért vasárnaponként sok ezren kapaszkodtak fel a Rókus Kórháztól induló, a mostani temető melletti szőlőkig csak vasár- és ünnepnapokon közvetlen járatú gőzvonatra. Az Orczy-kert (a Kun Béla tér, fel a Mező Imre útig) ma már csak kis részleteiben van meg. Eredetileg hatalmas — 281 ezer m2 — területét árverésen vette meg Orczy Lőrinc, Mária Terézia tábornoka 1783-ban mint az Üllői országút mentén fekvő, három hasznavehetetlen telket. Fia létesítette „új módi" szerint a hatalmas parkot, s építtette a mostani statisztikai épület helyén a várkastélyt. A múlt század elejétől a bárói család beengedte a parkba a város közönségét, majd amikor az 1808-as országgyűlés a magyar tisztképző iskola létesítésére gyűjtést indított, Orczyéktól megvették a telket. A kert továbbra is a lakosság rendelkezésére állt, annál is inkább, mert maga az iskolaépület — Pollack Mihály alkotása — pénzhiány miatt csak 1848-ra készült el. A közbenső évtizedek alatt azonban, kellő gondozás hiányában a kert növényállománya mindinkább pusztult, ahogy az akkori főkertész maga is mondta: „Ami itt van, az már sem nem angol, sem nem francia kert." Mikor 1872-ben megkezdték az időközben kórháznak is használt épületben a honvédtisztek kiképzését, a kormány úgy határozott, hogy a „Magyar Katona Intézet" érdekében megszünteti a kert addigi nyilvánosságát. A megmaradt terület egy részéből alakították ki a Pál utcai fiúkból ismert Füvészkertet, de hamarosan az is „grunddá" lett, mert nem gondozták. A terület legnagyobb részén a jelenlegi klinikákat építették fel. A Városliget múltjáról számos ismertetés jelent már meg e lap hasábjain is, úgyhogy történetét inkább csak a teljesség kedvééit elevenítjük fel vázlatosan. József császár erdőtörvényének engedelmeskedve a rákosi homokon és mocsáron Pest Város Tanácsa eper- és akácfákat ültetett, majd 25 évre bérbe adta Batthyány József hercegprímásnak. Ö létesítette a tavat és a (Gorkij) fasort. A múlt század elején a város, különösen a Terézia külváros népe kezdte megkedvelni a mind jobban lomsodó „városerdőt". A József nádor vezetésével működő Szépítő Bizottmány pályázatot írt ki a kiépítésére. Nebbien Henrik gazdasági tanácsos tervét fogadták el, de a költségvetés 650 000 forintot kitevő összegére gyűjtés útján csupán 45 ezret bírtak összehozni. Ennyi pénzből csak a terv egyes részleteit tudták megvalósítani, mint például a sajnos, immár erősen megcsonkult Köröndöt (a mostani felvonulási dísztribün mögött). Schams 1821-i városismertetője így ír a Ligetről: „ . . . bár szemmel láthatóan befejezetlen, mégis nagyon látogatott mulatóhely". 1832-től társaskocsik vitték a látogatókat az egyetlen úton, az akkor még rendkívül forgalmas Király (Majakovszkij) utcán át. A Népköztársaság útja csak később épült ki. Az 1885. évi országos, majd az 1896-os millenniumi kiállítást itt, a Városligetben rendezték meg, s akkor szabták ki nagyjából ma is meglevő útjait és emelték épületeit, melyeknek egy része az 1945-i, itt különös hevességgel folyó harcokban rommá vált. A valaha oly kedvelt kirándulóhelyet a közeli évtizedekben a mindössze tíz napig tartó Nemzetközi Vásárok olyannyira kisajátították, hogy helyette a közönség inkább a Margitszigetre szokott. Ez szintén kedvelt kirándulóhely volt, de története oly ismert, hogy erre nem térünk ki. Nagy Ignác, a reformkor kedvelt írója mondja a kirándulóhelyekről: „Amerre csak tekintünk, amerre csak megyünk, mindenütt kisebb-nagyobb csapatokban sietve tódulnak, s mindezek a zöldbe mennek." Majd így fejezi be írását: „ . . . este ... az orvosok pihenés nélkül haza sietnek, hogy kialhassák magukat, mert jól tudják, hogy másnap legalább száz beteghez kell menniök, kik mindnyájan oly igen-igen jól mulattak a zöldben.'" 33
