Budapest, 1979. (17. évfolyam)

8. szám augusztus - Barkoczi Péter: Régi kirándulóhelyek krónikája

A Fenyvss út Csepel csupa meglepetés. Ha elindulunk délkelet felé, eltűnik a gyárbejáró forgataga, elmaradnak a korszerű városnegyed emeletes házai, a Kalamár József utca kis kertjei, családi házai közé érünk. Hangulatos, furcsa városrész ez. A dimbes-dombos terepen alig látunk párhuzamos utcát, az elágazások, csatlakozások szeszélyesek, nem könnyű eligazodni a lejtők között. Festőinek, de tervszerűtlennek is nevezhető utcaképek tárulnak elénk: dombtetején házikó, alatta kert, szőlő, odébb homokfúvás. Elvétve éltes fenyők törnek a magasba, néha csak kettő-három, másutt nagyobb csoport emelkedik a hepehupás terepen. Csepelnek ez a külső része ugyanis a futóhomokra ültetett fenyveserdő közé épült, és nem is olyan régen még az erdő tisztásain nyír meg boróka küzdött a széllel, homokkal. Az erdő fái közül vagy ezer darab maradt meg. Ezeknek a sorsáról próbálok egyet-mást elmondani. Hiszen most, amikor már felépült a korszerű gimnázium, a tágas óvoda, a mintaszerű sportcsarnok, a kultúrotthon és üzletház, na meg a fiatalság kedvence, a Kis-Dunaparti strandfürdő, igen kevesen ismerik a múltat: a fenyőfák, a Királyerdő történetét. A geológiai magyarázatot az Ős-Duna széles, elágazó medrének alakulása adja. Amikor sok ezer éve a folyam szintje az odavitt hordalékba vagy 100 méter mélyre süllyedt, a felül maradt kavicsos alapzatú homokot a szél ereje tovább formálta, buckákat épített, mélyedéseket vájt a sima felszínbe. Az uralkodó északnyugati szél irányát még ma is mutatja a királyerdői terepalakuláshoz alkalmazkodó útvezetés. Ha a közelebbi, csak néhány ezer éves múltra tekintünk viszsza, feltűnik, milyen sokféle nép fordult meg Csepelen. A csepeliek „szakmai" elődei, a kelták, már vasat olvasztottak! A rómaiak uralmát rövidebb ideig tartó hódítások sora követte: a hunoké, a gepidáké, az avaroké, a szlávoké. A kilencedik század végén jelennek meg a magyarok ezen a vadban és halban oly gazdag szigeten. Csepel vagy 500 évig királyi vadászterület. A török hódoltság alatt elmenekül a sziget lakossága, vagy elhurcolja a török. Amikor 1695-ben az egész sziget — a ráckevei uradalom birtoklása révén — Savoyai Jenő herceg kezébe kerül, hiányzik a munkaerő, így németeket és délszlávokat telepítenek a megmaradt kevés magyar mellé. 1770-ben 42 család lakik Csepelen, 1846-ban már A KIRÁLYERDŐI 970 fő a lakosság létszáma. Az 1838-as árvíz elmossa a falut. Az új település már a mostani központjába kerül szabályos úthálózattal. De 1848-ben Csepel még mindig falu, a jobbágysorból kiemelt földmívelő lakossággal. A fejlődés útja töretlen. 1914 előtt a Vasmű elődje már 5000 munkást foglalkoztat. A növekedés új lakótelepek vagy kezdetben inkább lakóhelyek keresésével is járt. Észak felé a kiépülő Szabad ki kötő és a sziget csúcsáig terjeszkedő zöldségtermesztő telepek jelentették az akadályt. Nyugaton a Vasmű, keleten a téglagyárak és a soroksári Duna-ág határolták a területet. így érthető, hogy a terjeszkedés déli irányba indult meg, az első világháború idején még erdészeti kultúrterületnek számító Királyerdő felé. A Királyerdő a régi, a sziget jelentős részét elfoglaló erdő maradványa, mely egyre kisebb területre szorult Csepel terjeszkedésével, a mezőgazdasági kultúra területének a megnagyobbodásával, majd az iparosodással járó helyigény miatt. A mostani Csepel keleti részén azonban mintegy 400 hektárnyi területen sokáig érintetlen maradt. A 19. század végén még érdemesnek látszott az erdősítés. A telepítés alaprajzának terve egyezik a ma is Királyerdőnek nevezett területtel. Budapestnek és környékének 1:75 000-es léptékű térképe, amely az 1914. és 1915. évi nyilvántartás alapján és az erdők 1922. és 1923. évi megújításának figyelembevételével készült, halványzöld színezéssel jelzi a meglevő erdőt. A „Buczka W"-vel jelzett területen 4 hosszanti és 8 keresztvágással, nyiladékkal. Északi részén még szerepel a „Hgh.", az erdészház. Az erdőt a megmaradt fák tanúsága szerint is a múlt század nyolcvanas, kilencvenes éveiben telepítették. Fekete vagy osztrák fenyő (Pinus austriaca) be-34