Budapest, 1979. (17. évfolyam)

2. szám február - Pongrdcz Kálmán: Egy vasmunkás életútja

ván, hogy 8 nap múlva visszajön. így is lett. És felettesei szemet hunytak a történtek fölött! Később az olasz frontra kerültek, Amíg jött hazulról csomag, érkeztek levelek meg a „Népszava", addig viszonylag könnyű volt elviselni a katonaéletet. Aztán teljes hírzárlatot rendeltek el. Nem tudtak a külvilágról, az otthoniakról semmit. Amikor pedig 40 napon át az első vonalban hagyták őket, a szokásos 10 nap helyett — az már fölöttébb gyanús volt! Az ezredparancsnokság fél 8-kor elesett, de ő még fél 11-kor is tüzelt a géppuskájából ... Kilőtték mellőle az őrvezetőjét meg egy jóbarátját — akkor megadta magát. 1918. október 27-én esett angol fogságba a Piavénái. A legtöbbjük a fogolytáborban ivott életében először kakaót, evett vajat. Gyapjúzoknit, jégeralsót sem hordtak azelőtt. De bármilyen „úri dolguk" volt az angoloknál, a honvágyukon ez mitsem enyhített. És otthonról semmi hír! 1919. december 19-én, 14 havi fogság után végre hazatérhettek. „A főváros addigra túl volt már mindenen ..." Micsoda keserves civil-valóságra ébredt! Az édesanyja már halálhírét vette valamelyik katonatársától; azt hitte, kísértetet lát, amikor betoppant. A szeretett lány sem győzte kivárni: férjhezment. A barátait hiába kereste: lecsukták vagy internálták őket. Voltak, akik emigráltak. Kedveszegetten tért vissza esztergapadjához, a Liftgyárba. 1920—1944 A gyár és a vasasok Thököly úti székháza lett élete két szilárd pontja. De a Liftgyárat később bezárták, mert a liberális tulajdonos áldozatául esett az,, Ébredő Magyarok" bombamerényletének. Fölvették a Ganz Villanygyárba, ahol 6 éven át dolgozott. Itt választották meg bizalminak. A szakszervezetek egész tevékenysége—a felvilágosítás, a szervezés, a jobb munkafeltételekért és a munkások jogaiért folytatott harc— a bizalmi-rendszerre épült. A vasasoké volt a legnagyobb, legerősebb szakszervezet. ,,Megvolt ennek az oka. A vasesztergályos például önállóan dolgozott — a többiek csoportrendszerben —, kénytelen volt folyton számolni, gondolkodni, s ez kihatott a magatartására, az egész életvitelére. Nem lehetett véletlen, hogy a KMP első, 17 tagú Központi Bizottságában három vasesztergályos volt! És közülük az egyik lett Budapest városparancsnoka a Tanácsköztársaság alatt!" Az esztergályosok jobban is kerestek, mint a többi gépmunkás; persze, ezért is meg kellett küzdeniök. A bérvitákban a főkalkuláns gyakran alulmaradt, hiszen minden munkadarab elkészítési idejét — a forgási sebességet, a vágási mélységet, az előtolást stb. — pontosan ki tudták számítani maguk is. ,,Minket nem lehetett átverni." A szakszervezetben rendezett menetszámítási s más továbbképző tanfolyamokon a trigonometriától kezdve minden szükséges ismeretet elsajátítottak. És nemcsak a bérért verekedtek. Ma is büszke haraggal emlékszik rá vissza: a Ganz Villanygyárban Move-A 32-es gyalogezred géppuskása, nővérével (1916) Feleségének lánykori arcképe (1930) egyensapkában dolgoztak a legöntudatosabb munkások. Mindazok, akik a „fajvédőkkel" bátran összecsaptak, és győztek. A gyűlöletes ellenfél sapkája volt a skalp . . . 1928-ban felépült a vasasok új székháza a Magdolna utcában (ma: Koltói Anna út). Édesanyja időközben újra férjhezment, akkor átköltöztek a Drégely utcába. De az ő igazi otthona már jóideje a szakszervezetben volt. A Ganz Villanygyárból kitettékí vagy 9 hétig Csepelen dolgozott, 12 órás munkaidőben — miközben igen sokan álltak munka nélkül. Sztrájkkal tiltakoztak a tűrhetetlen viszonyok ellen; akkor aztán onnan is kidobták. Három éven át, 1929-től 1932-ig volt feketelistán. Minden energiáját a mozgalomnak szentelte. És rendszeres tanulásba kezdett. A Magdolna utcai székházban folyamatosan szerveztek oktatási tanfolyamokat. Ő négy félévet végzett Braun Soma szemináriumán; helyesírást, fogalmazást tanultak, általános műveltségük megalapozását a görög-római kultúránál kezdték . . . 1930-ban beválasztották a vasasszakszervezet Központi Vezetőségébe, s ő lett a felügyelő bizottság elnöke. Tisztsége nagy felelősséggel: a költségvetés, az összes pénzügyek felügyeletével járt. 1931-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba. Egyre szélesedő látóköre a balszárnyra sodorta. 1932-ben, a gazdasági válság enyhültével, a szakszervezet kiközvetítette a Ganz Vagongyárba. (A vasasok ezt a jogukat is kiverekedték: a munkáltató csak a szakszervezet közvetítésével alkalmazhatott szakmunkást. Ha mégis megszegték az egyezséget, azt munkáltató és munkavállaló egyaránt bánta: a szervezetlen szakmunkás általában képzetlenebb, gyönge munkaerő volt — munkatársai pedig kiközösítették maguk közül.) Ugyanebben az évben, immár 34 évesen, megházasodott; ekkor Kispestre költözött, felesége szüleihez. A mozgalomban már neve volt; a vagongyáriak a nagytekintélyű vasesztergályost főbizalminak választották. A gyár kitűnő műszaki gárdával rendelkezett, akik szintén megbecsülték a kiváló szakmunkásokat. A főbizalminak általában nem is a műszakiakkal gyűlt meg a baja; ,,az okos embereket mindig kedveltem, s ha lehetett, igyekeztem tanulni tőlük". A munka folyamatos volt, a kereset tűrhető. „Amikor havi 200 pengő fixszel az ember könnyen viccelt — a legjobb vasesztergályosok keresete meghaladta a kupiéban emlegetett kétszázat." Ennek a vasasszakszervezet is nagy hasznát látta, sőt tudtak támogatni más szakmabelieket is. De a politikai harc egyre élesedett. A gyár katonai ellenőrzés alá került; az ország hadbalépése után pedig a baloldali munkásokat a harctérre küldték. A gyárnak nagy szüksége volt minden kiváló szakmunkására, afőbizalmi mégsem tudhatta soha, őrá mikor kerül sor. . . Aztán ebben is szerencséje volt. 1944 őszén, amikor minden főbizalmit letartóztattak — s akiket akkor megtaláltak és elhurcoltak, azok soha többé nem kerültek elő! —, őt kispesti lakásán keresték, de benn volt a gyárban. Egyik derék szomszédja gyorsan „leadta a drótot". Elköszönt munkatársaitól, s mire a fogdmegek beértek az üzembe, ö az igazgatósági kapun át angolosan távozott. A főbizalmit a portás is respektálta . . . Hat hétig a felesége sem hallott róla, bujkált a megadott címeken; aztán a címek elfogytak, az emberek egyre jobban féltek a megtorlástól, maradt a végső menedék: édesanyjához ment, a Drégely utcába. Természetesen a pincében nem mutatkozhatott, fenn rejtőzött el a lakásban. A házat bombatalálat érte, de ő épségben megúszta. !de, a Drégely utcába üzentek érte: jöjjön le gyorsan a Mester utcába! Akkor ért oda az első orosz gépkocsi-menetoszlop. 1945—1958 Azonnal hazaindult Kispestre, a feleségéhez. A vagongyáriak már keresték: jöjjön, nagy szükség van a jelenlétére. „Csak egy napot hagyjatok pihennem!" Másnap bement a gyárba. „Mi nem vártuk meg az államosítást, nyomban átvettem a hatalmat, mint főbizalmi." Megválasztották a Ganz gyárak Üzemi Bizottságát; s bár a szociáldemokraták eggyel több tagot delegáltak, őt, az akkor már kommunista párttagot egyhangúlag megválasztották üb-elnöknek. „Az übé akkor nagyhatalom volt!" Izgalmas, feszült napok, hónapok következtek. Az üzemekben is akadtak jócskán volt nyilasok, akik szabotálták a munkát, lázítottak a kiéhezett emberek között. A kezdet kezdetén megtanulta, mekkora teher a hatalom. A Ganz gyárak a Hitelbank érdekeltségébe tartoztak. Ullmann báró, meg Perényi báró, a bankvezérek tárgyalóasztalhoz invitálták az üb-elnököket. Neki cégvezetői fizetést ajánlottak föl, amit persze elutasított. Ezekkel a pénzemberekkel szemben a formákra sem sokat adott. A kasszákat hegesztőpisztollyal nyittatta ki, hogy lássa, miből lehet elkezdeni az életet. De ezek megelőzték! A kasszák üresen tátongtak, mindössze egyben talált vagy 300 ezer pengőt. Más volt a helyzet a szakemberekkel. „Becsületes partner vagyok" — az üb-elnök erről igyekezett meggyőzni a nagytudású, nélkülözhetetlen műszaki gárdát. A mérnök-feltaláló Jendrassik György megmaradt a vezérigazgatói székben. A műszakitechnikai haladásért is küzdő vasesztergályos váltig mondogatta mozgalmi feletteseinek: „Jendrassiknak kell adni a legszebb villát, a legszebb autót, a legszebb nőt. . ." Alaposan megdorgál-7