Budapest, 1979. (17. évfolyam)

11. szám november - Feuer Mária: Muzsikusok — pódium nélkül

Kocsis Zoltán és Ránki Dezső koncertje a Zeneakadémia nagytermében Kocsis Zoltán zongoraművész: — Csak ismételni, és kiegészíteni tudom Láng István gondolatait. Azzal mindenekelőtt egyetértek, hogy a pódiumnak akkorának kell lennie, hogy R. Strauss, Mahler, Schönberg, Berg zenéje is megszólalhasson rajta, de ezenkívül az is fontos, hogy mérete, alakja változtatható legyen. Ez elképzelhető úgy, ahogyan Drezdában van, ahol mozgatható elemek segítségével nagyobbítható, illetve kisebbíthető, emelhető, illetve süllyeszthető a színpad, de elképzelhető a Berlini Filharmonikusok koncerttermében levő pódium mintájára is: a széksorokkal körülvett színpad egy része hidraulikával mozgatható, adott esetben szolgálhat a kórus vagy a szólisták felemelésére is. Igen jó megoldásnak találom a drezdaiak kerekeken guruló mechanikus orgonáját. Természetes, hogy a pódium alatt hangszerraktárat kell elhelyezni. — A terem nagyságát illetően én is a 3000-es befogadóképességet tartom ideálisnak. És Láng István érveléséhez hozzáteszem: nemcsak heti három-négy zenekari koncertet lehetne itt tartani, hanem világhírű előadóművészek szólóestjeit is ekkora teremben kellene megrendezni. — A hely kiválasztásánál célszerűnek gondolnám, ha valahol a pesti oldalon, esetleg a Duna partján keresgélnénk: ne felejtsük el, hogy a lakosság többsége itt él! — Vitába kell szállnom viszont Láng Istvánnal a tekintetben, hogy a koncerttermet kongresszusi teremként is használják, akár másodsorban is. Szerintem ezt a két funkciót lehetetlen összebékíteni. Például a • kongresszusi célokhoz szükséges írólapok — bármennyire találékony is elhelyezésük — feleslegesen megbolygatnák a székek helyzetét és ezáltal rontanák az akusztikát. — Úgy gondolom továbbá, hogy a teremlicenccel együtt a kiszolgáló helyiségek tervét is meg kellene vásárolni, hiszen mint mindegyik pódiumművész, én is nagy fontosságot tulajdonitok a kiszolgáló helyiségeknek: a fellépő művészek kényelme a koncert színvonalát befolyásolja! Mindezeknek tudatában két eset lehetséges: vagy megvásároljuk a legjobb licencet vagy nemzetközi tervpályázatot kell kiírnunk. Ha fontos nálunk — és fontos! — a kultúrpolitika, akkor áldozni kell a lehető legtökéletesebb hangversenyteremre. Lehel György, a Rádiózenekar vezető karmestere: — Tisztában vagyok azzal, hogy nem ez a pillanat a legalkalmasabb egy ilyen költséges kulturális beruházás számára. De azt gondolom, hogy ésszerű sorrend esetén a koncerttermet elsőség illetné meg. Éppen ezért nem hallgathatom el, hogy az eddig tudomásomra jutott néhány, a hangversenyteremmel kapcsolatos elképzelés ellenérzéseket váltott ki belőlem. — A leghatározottabban tiltakoztam például az ellen, hogy az új hangversenyterem mindössze kétezer-egynéhány személy befogadását tegye lehetővé. A nemzetközi tapasztalatok alapján és a hazai igények ismeretében — a 2800—3200-as férőhelyszámot tartom ideálisnak, akkor is, ha ezzel esetleg „magam alatt vágom a fát", mert a pódiumművésznek nyilván kellemesebb, ha kisebb, de zsúfolásig telt teremben muzsikálhat, mintha üres széksorok is akadnak a nézőtéren. Rossznak tartom a hangversenyterem helyének kijelölését is. Amennyire ideális a Vár környezete múzeumok számára, annyira alkalmatlan koncertek tartására, főként azért, mert nehezen megközelíthető. Autóbusz azon a tájékon nem közlekedik, s nem hiszem, hogy bölcs dolog lenne pusztán az autósok számára építkezni (mellesleg: mivel nincs parkolóhely, az autósok bosszantására). S végül, de nem utolsósorban a szóban forgó kis méretű telekre lehetetlenség volna felépíteni a kellő nagyságú pódiumot és a szükséges kiszolgáló helyiségeket. — Arról is szólnom kell, hogy miközben évről évre halasztották a pesti terem felépítésének égetően fontos és sürgős ügyét, azonközben tervpályázatot írtak ki a vidéki nagyvárosokban építendő, 2000 (!) személyt befogadó koncerttermekre. Elképesztőnek tartom a tervezés effajta irrealitását: a több mint kétmilliós, jelentős zenei múlttal rendelkező főváros hallgatósága akkora terembe kényszerüljön, mint amekkorára vidéki városainknak ötven év múlva sem lesz szükségük? — Hasonlóképpen elkeserítő a kulturális beruházások sorrendjének átgondolatlansága: az elsőnek rangsorolt Vigadó terme ugyanis még a Zeneakadémia nagyterménél is sokkal kisebb, tehát ha el is készül valahára, nem old meg semmit. m — Nyilvánvaló képtelenség hangversenytermet kongresszusi célokra is használni, minden hasonló példa ezt bizonyítja. A Kreml kongresszusi palotájának nagytermében is csak balettesteket vagy esztrádműsorokat rendeznek, Helsinki építészeti remekművében, az eredetileg nem hangversenyteremnek szánt Finlandiában sem lehet tisztességesen zenét hallgatni, pedig azt korunk egyik legnagyobb építésze, Alvar Aalto tervezte. S hogy milyen nehéz feladat kiváló akusztikájú termet építeni, bizonyítja, hogy a Berlini Filharmóniát és a londoni Queen Elisabeth Hallt is évekig alakítgatták elkészülte után. Ha választhatnék, én a rotterdami Doelent állítanám követendő példának. — Hol lenne ideális helye a hangversenyteremnek ? Szerintem a Dózsa György úti felvonulási térségben, mintegy a múzeumok folytatásaként. Elférne itt a koncertterem mellett a Nemzeti Színház is, így vonzó kulturális centruma alakulhatna ki a fővárosnak. íme, három művész különböző, mégis sok mindenben azonos elképzelése. Végkicsengése: nem köthetünk kompromisszumot, nem fogadhatunk el félmegoldásokat, mert az ily módon épített hangversenyterem — ki tudja mennyi ideig — elodázhatná a zenehallgatás ideális színhelyének megvalósítását. 33