Budapest, 1979. (17. évfolyam)

11. szám november - Dr. Buza Péter: Az erdőn vett korona

Magyarországon is a „Taxisposta" vitte-hozta elsőként a magánosok leveleit és küldeményeit. 1527—1558 között Taxis Mátyás, majd fia, Gariszko élvezte Ferdinánd kegyelméből a kiváltságot. A család Győrött élt, az első hazai postai útvonal is átvezetett a városon, összekötve Bécset Budával. Mégsem ők a „magyar Taxisok". Taxis Egon, osztrák katonatiszt hercegi méltóságát 1885-ben terjesztették ki „a Magyar Korona országaira", miután 1871-ben elvette az écskai illetékességű Lázár Zsigmond tábornok özvegyét. Fia, Miksa a főrendi ház tagja volt, s egyben a baltavári, nagy- és kistilaji és endesi birtokok ura. Császári és királyi kamarás, a német lovagrend tagja. S az unokák egyike Taxis Emil, a nyalka huszártiszt, akinek egyetlen foglalkozása volt valamikor az 1920-as évek derekán, hogy feleségül vette Groedel Dórát. De van a Taxis családnak egy, a magyar történelem szempontjából sokkal érdekesebb figurája is. Emerich Thurn-Taxis herceg, a prágai ág „alapítója", aki fiatalon, 28 évesen részt vett a magyar szabadságharcban Haynau katonájaként. Emlékiratai 1901-ben jelentek meg. Egyetlen feldolgozás sem hivatkozik erre a munkára. A szabadságharc néhány rendkívül érdekes mozzanata, amelyeket a Schlick hadosztály egyik tisztjeként harcoló herceg átélt, hiányzik történetírásunkból .. . „Július 2-án csapataink Komárom térségébe vonultak, ahol az oroszokkal együtt (Panjutin 12 ezer fős, az osztrákokhoz csatlakozott segédcsapatáról van szó!) állástfoglaltunk. Erősen lőttek ránk az erődítésből. A szőnyi szőlőskertekből huszárcsapat tört ránk. Mielőtt felfejlődhettek volna, sikerült őket megfutamítanunk. Üldözésük közben váltakozó sikerű kézi tusába keveredtünk. Várni lehetett, hogy Komáromból Görgey egy lovas hadtesttel esetleg kitör. Magam is világosan láttam az ellenség megszállta térségen egy lovast piros atillában, nagy fehér toll forgóval kerek kalapján; minden bizonnyal Görgey volt. Végül is a kézitusa a mi sikerünkkel végződött, a huszárok szélvészként visszavonultak... Július 3-án hajnalban felvirradván, Haynauval végiglovagoltam a csatamezőn, és megmutattam neki a halottakat. Maga és kísérete a legnagyobb mértékig megdöbbent azon, hogy mindez Csémpusztához oly közel esett, ahol őfelsége is táborozott. Ha Görgeyt itt meg nem verjük, vagy a csata másként fordul, a huszárok könnyen Csém-pusztára jutottak volna, ahol őfelsége békésen sziesztázott ebéd után . . . .. . Hírt kaptunk, hogy Görgey elhagyta Komáromot. Új parancsot kaptunk: vonuljunk Budára, foglaljuk el, mivel azt a felkelők elhagyták. Elérvén Budát, a híd részben le volt rombolva, az őrszemek sem tudtak Pestre átmenni. Parancsnokságunk és Paskievics egyszerre jelentették uralkodóiknak, hogy elfoglalták á lázadók fővárosát. Ez még inkább állandósította a kettejük közötti személyes ellentétet. Haynaurtak szokásává vált emlegetni 'azt a kutya Paskievicset\ s mint megtudtam, az orosz Haynaut több ízben 'csatornapatkánynak' nevezte. Mindkét hadsereg benyomult hát Budára. Az oroszok jó benyomást tettek rám. Nem fosztogattak, csak élelmiszert rekviráltak . . . Pestről az előőrsök parancsnokaként elvezényelve a felkelők nyomában, Szeged felé vonultunk. A város előtt néhány száz aggódó, fegyvertelen paraszt várt. Kardom eltettem, pipámra gyújtandó tüzet kértem. Levették kalapjukat, néhány ''éljen' hangzott el.. . Belovagoltunk a főtérre, fegyveres ellenállásba nem ütköztünk. Idős férfiak deputációja kérte, hogy kíméljük a várost. Megnyugtattam őket, s követeltem, hogy húzzák fel a házakra a feketesárga zászlót, s gyűjtsenek élelmiszert, mert a nap folyamán 20 ezer katonánk érkezik . . . Hajnalban egy rosszul felfegyverzett gyaloghorda támadt ránk, de gyorsan lefegyvereztük őket. A foglyok magukat a lengyel légió tagjainak vallották. Máig őrzök egy dorongot, mely sokuknak egyetlen fegyveréül szolgált. . . . . . Szőreg felé vonultunk. Itt állt ellen utoljára komolyan a felkelők serege. A csata során egy ellenséges lovasezred támadott meg. A lengyel légióhoz tartoztak, vezetőjük egy szép fiatffl herceg, Woroniecki volt. Elfogtuk, s mint megtudtam, halálra ítélték. Nem sokkal később elfogtam egy másik tisztet is, aki Dembinszky adjutánsának mondta magát, Abancourt volt a neve . . ." A félszáz oldalas emlékirat mindezekről az eseményekről — s másokról is — részletes képet fest. A júniustól augusztusig tartó osztrák diadalmenet itt Szőreg alatt véget ért Emerich Thum und Taxis számára. Bal szemét gránátszilánk ütötte át, s mire felépült minden véget ért. Akiket elfogott — Abancourt Károlyt, Dembinszky adjutánsát és Mieczyslaw Woroniecki herceget, a két nagyszerű lengyel katonát — október 20-án az Üjépület falánál akasztatta fel Haynau, Ferenc József akaratának hű végrehajtója. * 1938-ban eladják a Lendvay utcai palotát Palandsian Nishannak, egy gazdag iráni-örmény bőrkereskedőnek. Groedelék, ahogy erről már szó esett, a Váci utcába költöznek, Groedel Dóra az ötvenes évek végén itt hal meg. Néhány évvel később férje újra megházasodik, egy kassai aszszonyt vesz feleségül. Korbuly Lajos is ebben a lakásban halt meg, a lakónyilvántartó könyv adatai szerint: 1967 nyarán. * —- Hogy mit tudok Palandsianékról? Hát nem sokat. Inkább csak Nishan lányáról, Rebekáról, őt ismertem jól. No igen, 1945 volt, akkor kerültem a Budapesti Orvostudományi Egyetemre. Rengetegen voltunk. Tíztizenötös bandákba verődtünk, egy megbízottunk hajnalban bement az előadóba, végigfeküdt a padon, úgy foglalta nekünk a helyet. Szegények és rongyosak voltunk. Nekem a negyvenes lábamra negyvenhármas cipő jutott ... És tudja, mindjárt az első napokban feltűnt nekünk egy egzotikus kinézésű fiatal lány, elegáns öltözékben, nem szólt senkihez — izgatta a fantáziánkat. Szép is volt, és valahogy meghökkentően más, mint mi. Egyszer aztán felajánlottam, hogy beviszem az indexét aláíratni. Acélkék kabát volt rajta. Fantasztikus. No, szóval nem álltam meg, kinyitottam az indexét, és abban állt, hogy örmény katolikus vallású, született Teheránban, összebarátkoztunk. Néhányszor meghívott minket a Lendvay utcai házukba. Nem is ház volt az, hanem palota. És — ez volt a legmeglepőbb — minden ablak beüvegezve. 1945-ben! Pesten! Déligyümölcsöt is kaptunk. Déligyümölcsöt — 1945-ben! — Azután persze megtudtuk, hogy az apja bőrkereskedő, sok országban volt üzlete. Szerény, szimpatikus ember volt. A lánya azt is mesélte, hogy ott volt a hegyen, tudja a Musa Daghnál. Nem tudom. * Dr. Cziffer György tüdőgyógyász így emlékszik a régi történetekre. A ház utolsó tulajdonosának és családjának életéről nála sokkal hivatottabb pontos adatokkal szolgálni Palandsian Agabab, Rebeka bátyja, az ARTEX külkereskedelmi vállalat állandó üzletfele, aki Bécsben él, és évente fél tucatszor is felkeresi Budapestet, hogy „lakberendezési képeket" vásároljon. — Apám 1928-ban jött Magyarországra. Tifliszben élt a család, aztán rövid néhány hónapig Németországban, míg Budapesten élő nagynéném biztatására — aki sok szépet és jót irt leveleiben az itteni lehetőségekről — átköltöztünk. Pontosabban átköltöztek — apám, anyám és nővérem —, mert én már itt születtem. — Apám és testvére nyersbőrkereskedők voltak, igaz, itt Budapesten két évig szőnyegekkel is foglalkoztak. Azután 1938-ban — ha jól emlékszem, egy svájci bank közvetítésével, 200 ezer svájci frankért — megvettük Groedelék két házát a Lendvay utcában. Nagyon szép két palota volt, igen jó állapotban. A Groedel család akkorra már teljesen tönkrement, eladósodtak, vagyonuk szétforgácsolódott. — Igen, így volt. Apám ott volt Musa Daghnál. Szovjet-Örményország felé sikerült kimenekülnie a gyűrűből, nem hajóval, ahogy Werfel regényében a maroknyi menekülőről olvasható. — Iskolába ? Természetesen itt jártam. A Cukor utcába, aztán egy német nyelvűbe — már nem is emlékszem, hol volt, majd a kereskedelmibe. Most Ausztriában élek. A nővérem New Yorkban él, orvos. Azelőtt én is New Yorkban laktam. Még korábban Dél-Amerikában. A leghosszabb ideig Argentínában. Nyomdász voltam ott. Szedő. Igen jól fizettek. Ezt a szakmát folytattam aztán az USA-ban is. Véletlenül lettem képkereskedő. — Ne mondja ?! Azt mesélték magának, hogy a perzsa sahé volt a Groedel-ház? Hát annyi igaz belőle, hogy a mi családunk perzsa állampolgárságú. Perzsák vagyunk „hivatalosan", örmények a valóságban, és persze kereskedők. No, nem mondom, megéltünk, megélünk belőle. De nem úgy ám, mint a sah. Bár mostanában rosszul áll a szénája. Én meg igazán nem panaszkodhatom .. . * A mai Lendvay utcában nem kevesen hiszik azt, hogy a szépséges kis városi palota a századforduló táján uralkodó perzsa sah — Muzaffer Eddin — pesti rezidenciája volt. A legendák örök sajátja: a valóság és a mese szövődik csillogó varázsszőnyeggé bennük. S a homlokzat felső traktusát díszítő három puttó mosolyog és hallgat. .. 22