Budapest, 1979. (17. évfolyam)

10. szám október - Császár Nagy László: Portrék a BHG-ból

Ekkor Hacknauer Józsefre esett a választás. Tíz nap múlva választ adott arra, miért állnak használ hatatlanul a milliós értékű berendezések. Kimutatta, hogy ebben ezer forint erejéig a saját munkáltatója is hibás. A külföldi partner nem tartott igényt kártérítésre, megköszönte a segítségét. Itthon „jutalmul" fegyelmi bizottság elé állították, és ha a szigorú emberek tanácsa egyszer összeül, akkor eredményt illik felmutatnia. Kérdem: igaz-e a történet? Rábólint, de látom arcán, hogy nem szívesen beszél róla. Fizetéséről érdeklődöm, és hallgatom fegyelmezett szavait, hogy erről ne beszéljünk, mert még elégedetlenséget olvashatnának ki belőle. Olyan ember, aki saját magáért még talán egy hangos szót sem ejtett ki soha. Inkább a fiatalokról beszél, akik majd a helyükbe lépnek: — A mi felelősségünk óriási volt, és miközben a feladatunkat végeztük, talán nem jutott elég idő arra, hogy úgy foglalkozzunk a fiatálokkal, ahogy annak idején velünk törődtek. Hozzászoktattuk őket a jóléthez, aztán a szemükre vetjük, hogy ezt természetesnek tartják. Ritkábban szólunk a mi hibánkról. Pedig többet adhatna a szakmunkásképzés is, mert amíg a fiatalok hiányos ismeretekkel kerülnek a gyárba, addig a közösség előtt álló feladatokat is nehezebben értik meg. Célokra van szükségük, csak úgy érezhetik a szerepüket a termelésben, és láthatják megasaját jövőbeli lehetőségeiket. Az indulásnál erősebben kellene megfogni a kezüket, hogy helyes irányba induljanak, A brigádmozgalom, igaz, segít ebben, a felelősség azonban megoszlik. Nekünk kell úgy élnünk, hogy példaképek lehessünk gyerekeink előtt. Beszél a családjáról, két fiáról, akik a gyárban lettek munkások. Fájlalja, hogy egyik fia nem találta meg számítását az üzemben. A másik fiút viszont Afrikába küldte a gyár, és majd ha hazajön, ismét elbeszélgetnek a munkahelyi feladatokról és a gondokról. Felesége négy évig dolgozott a gyárban, egyik menye jelenleg is ott áll alkalmazásban. Nehéz lenne összeszámlálni azokat a falubelieket, akik a hívására jöttek a gyárba; sokan közülük ma is ott keresik a kenyerüket. A vidékre lassan rátelepszik a szürkület. Elkísér a buszmegállóig, és közben mesél. A történetek egyre inkább meggyőznek arról, hogy Hacknauer József példaképpé akart válni a gyerekei előtt. S közben dinasztiát alapított. Csakúgy, mint Aradi Ferenc igazgatóhelyettes is, hiszen rövidebb-hosszabb ideig a gyárban dolgoztak a szülei és az anyósa is. Felesége jelenleg a szociálpolitikai osztály munkatársa, a menye pedig adminisztrátor a gyárban, ifjú Aradi Ferenc 1972-ben a szerszámkészítő műhelyben kezdte a pályafutását. Igaz, tavaly előrelépett, és a szerszámfejlesztésben— szintén a munkapadnál — azoknak a munkáját segíti, akikkel évekig együtt dolgozott, akiktől megtanulta a szakmát. Eletének nem voltak sem látványos fordulatai, sem említésre méltó csalódásai: munkásnak készült. — Iróasztaliszonyom van — mondja —, és amikor az általános iskola befejezése után, a színtévesztésem miatt, nem mehettem a Hungarocamionhoz dolgozni, nem volt kétséges, hol keresek munkát. A satupad mellett is lehet fejlődni, és itt elsősorban csak a saját munkámért vagyok felelős. Önmagam felelősségétől pedig sohasem riadtam vissza, mert a műhelyben ma is naponta bizonyítani kell. És Ifjú Aradi Ferenc bizonyított. A név ugyanis kötelezi az embert, őt pedig különösen, mert egy ideig csak az igazgatóhelyettes fiát látták benne. Mióta azonban a szakma ifjú mestere lett, már őt magát becsülik. Csepelen az emelt szintű szakmunkásképzőben tanulta a szakmát, majd két év alatt elvégezte a szakközépiskolát. Jelenleg a technikusi előkészítőre készül, hogy aztán... ,— Ne "is folytassa — szakít félbe —, nem megyek egyetemre. Az elméleti tárgyakkal nehezen tudok megbékülni. Már a szakmunkásképzőben is zavart, hogy három napot a műhelyben, hármat pedig az oktatóteremben kellett töltenem. Közben se ide, se oda nem tartozott az ember. A tantermekben mindent agyonmagyaráznak, a tanműhelyben pedig addig reszeli az ember a kezébe nyomott vasat, amíg sima nem lesz. Ha elkészül, jön az oktató, és belevág a fűrésszel, aztán reszelheti az ember, amíg el nem tűnik a vágás nyoma. így megy ez, amíg meg nem unja. Csoda-e, ha ezért egyik fiatal sem tud lelkesedni? Meglepi, hogy sokan belefáradnak a szakmába, mire végeznek? Pedig minden foglalkozást csak a műhelyben lehet igazán megtanulni, mégpedig munka közben, az idős szakmunkásoktól. Ott érezheti az ember, hogy fontos, amit csinál, mert az már a termék, amit mások használnak. Hosszan beszélgetünk még a munkáról, bogozzuk az üzemhez kötődés szálait, próbáljuk felmérni a munkásdinasztiák szerepét a gyárban. Újra kiderül, hogy kinek-kinek a legjobb tudása szerint kell dolgoznia, s amit kedvvel csinál az ember, azt fölösleges túlmagyarázni. Szántó Tamás felvételei Hacknauer József művezető 19