Budapest, 1979. (17. évfolyam)

10. szám október - Nemeskürty István: Tűnt idők mozijai

NEMESKÜRTY ISTVÁN TŰNT IDŐK MOZIJAI Mikor Gyárfás Gyula a mai Bartók Béla út és a Ménesi út sarkán szerénykedő kis mozijából 1934 augusztusában átköltözött az ország első vasbeton épületének hirdetett, káprázatosan modern körtéri lakóházba: az első vetítésre a környék gyerekeit hívta meg a Simplonba, kakaóval vendégelve meg a premier közönségét, s arra kért bennünket, hogy ezentúl is ide járjunk, mert ez a mi mozink, a gyerekeké. Azóta is, valahányszor más moziba megyek (és legtöbbször ez a helyzet) úgy érzem: hűtlen lettem Gyárfás bácsihoz és a Simplonhoz. Mert a Simplonnak egyénisége volt. De a maga kopottabb módján a Gárdonyi-szobornál meghúzódó Napnak is, és egyáltalán minden pesti mozinak. Budapest régen jeles moziváros volt. Az emberek szerettek moziba járni. Ez nem egészen ugyanaz, mint filmet nézni. Volt, aki csak bizonyos moziba járt, s ott bármit megnézett, ellenszenves moziba viszont jó filmért se ment be. A moziknak külön világuk, hangulatuk, egyéniségük volt. A budapesti írók, művészek a század eleje óta rendszeresen jártak moziba: „A New York kávéház író-festő-muzsikus törzsasztalának mozi-kirándulásain is részt vettem, amikor még csak két mozi volt az egész Körúton, s úgy illett, hogy egy este végignézzük mind a két mozit" — írja Pásztor Árpád ,,A huszonötéves mozi" című kiadványban (1920). Nem véletlen, hogy a mozi szót is író találta ki: Heltai Jenő. A felszabadulás előtt a mai Nagy-Budapest területén 129 mozi működött. Háborús károkat csak alig néhány szenvedett, így 1946-ban is 111 mozi játszott. És ebben a számban nincsenek benne a csak alkalmilag, hétvégeken, nyáron, szabadtéren vetítő vagy zártkörű filmszínházak! Ma viszont Budapesten mindössze 71 mozi játszik. A pesti mozik érdekesen települtek. Nem elszórtan, hanem közel egymáshoz. Az egyik mozi bemutató filmszínház volt, a másik pedig utánjátszó. Hónapok múlva is meg lehetett találni egy-egy filmet. A pesti mozik két, egymást keresztező főtengely köré csoportosultak. Az egyik: a Kossuth Lajos utca és folytatása, a Rákóczi út, a hídtól a Keleti pályaudvarig. Itt összesen 13 mozi működött (ma 8). Amint leléptünk a régi Erzsébet-hídról, mindjárt jobbra az első mozi a Casino. Ez volt a legdrágább, a legelőkelőbb, a legkényelmesebb. 1945-ben bomba söpörte el a föld színéről. Ma az 5-ös és 8-as autóbusz végállomása van a helyén. Továbbhaladva, a bal oldalon, közel a Semmelweis utca sarkához állt a Fórum. Azaz ma is áll: ez a Puskin. Meghitt hatást keltő, igényes közönségnek játszó mozi volt, itt adták az első hangosfilmet 1930 őszén. A Tanács körút és a Rákóczi út sarkához közel a mai Filmmúzeum eredetileg Broadway néven hivalkodott. Úgy épült a harmincas évek végén, hogy óvóhelynek is használható legyen. Ezért a Broadwayból nem kellett kimenni légiriadó esetén, az előadás nem szakadt félbe, mindenki tovább ülhetett a helyén. Emiatt mindig tele volt. Kis séta után következett az Uránia. Egyike a két belterületi mozinak, melyek megtartották eredeti nevüket. (A másik a Corvin.) Az Uránia a legrégibb mozik egyike, korábban ismeretterjesztő előadásokat tartottak itt. Cifra keleties pompájával, hivalkodó aranyfüstös előkelőségével — eredetileg mulatónak épült — menynyire elütött a Fórum meghittségétől, a Casino d rága kényei métől, a Broadway lármás izgatottságától! Már 1897-ben tartottak itt mozgóképvetítést, s ettől kezdve egyre rendszeresebben, de csak 1929-től alakult át kizárólag mozivá. Az Urániával szemben, a Rákóczi út 22. szám alatt szerénykedett a kis Fortuna. Réges-régi filmeket vetített, melyek már kikoptak a nagy Rozikból. Nefri sokkal a Fortuna mögött, a Dohány utcában (42. szám) a Kamara hívogatta a nézőt. Pár lépést kellett csak tenni odáig a Rókus-kórház környékéről. A Kamara bemutató mozi volt, de olcsóbb, mint az Uránia. Szecessziós mozaikok díszítették, a belépő a sarkon felejthette gondjait, úgy érezhette, elegáns szállodába csöppent. A Kamarához közel volt — és van — a Studio, keveseket érdeklő ,,művészfiimek ", csemegék mozija. Mai neve: Gorkij. És máris a Nagykörúthoz érkeztünk. Jobbra, a Népszínház utca sarkához közel a Pátria csalogatta a drágább mozikba nem jutó, kispénzű közönséget, mely a villamos-végállomásból kiáradva, mindig fennakadt a rikító reklámok hálójában. Mai neve: Csokonai. Balra pedig a legnagyobb közönséget vonzó, szinte éjjel-nappal játszó Palace (ma: Bástya) több méteres plakátjai hívogatták vásári kikiáltóként a közönséget. Volt film, ami nyolctíz hétig ment itt! A Palace-ba bejutni: minden filmkölcsönző álma volt. És most már át se menjünk a Rákóczi út túloldalára. Innen kezdve a Baross térig mindegyik mozi a bal oldalon van, egymáshoz sűrűn közel. Áhítattal közeledjünk hozzájuk: ezek a legrégibb magyar mozik. Itt van mindjárt a mai Tisza, régebben Phönix. Mándy Iván novellái remekül leírták hangulatát. Itt, a Rákóczi út 68. számú ház Mercur, majd 1901-től Velence nevű kávéházában folytak először rendszeres vetítések 1899 decemberétől kezdve néhány éven át. Emléktáblát kéne ide tenni! Most is szépen karbantartják, régimódi, a tízes évek végét idéző páholysora is megvan, orfeumra emlékeztető karzatával; réges-régi filmek kívánkoznak ide, régi plakátok kiállítása, » berendezésében is érdemes lenne az egykorú hangulatot felidézni. A Phönix közvetlen szomszédságában dacolt a konkurrenciával a Rialto (régen: Fővárosi)-, ezt bombakár érte, lebontották. Aztán, szintén közel, a Roxy. (Most: Honvéd.) A Phönix, a Rialto, a Roxy versenyezve halászta el egymás elől a publiku-20