Budapest, 1979. (17. évfolyam)

10. szám október - Császár Nagy László: Portrék a BHG-ból

évvel ezelőtt igazgatóhelyettessé nevezték ki. Az idén 50 éves. Vajon mit őrzött meg az egykori munkáséletéből? Gondolkodás nélkül felel: — Úgy érzem, mindent. Ma is a munkások szemével látok, egykori szaktársaim fejével gondolkodom. Haszétnéza lakásunkban — tárja szét kezét a lakótelepi lakás ízléses rendjében —, láthatja, egyszerűen élünk. Attól nem leszek különb, ha tucatnyi öltöny lóg a szekrényemben, és nem leszek több, ha például vadászattal töltöm a szabadidőmet. Miért éppen ezt említem? Mert a munkások sem nézik jó szemmel azokat, akik a tisztséghez, az íróasztalhoz szinte kötelezőnek vélnek bizonyos kedvteléseket. Miért is vennék fel ilyen allűröket, hiszen az ember nem bújhat ki a bőréből. Ha valaki nagyon akarja, hát megpróbálhatja, de ennek nagy ára van, mert aki elszakad azoktól, akik közül kiválasztották, gyökértelenül él. A munkások rögtön megérzik, kihez érdemes őszintének lenni. Az ilyen ember pedig hogyan is ismerhetné meg a munkások véleményét: márpedig erről nem mondhatunk le, mert a termelés a munkapad mellett folyik. Az emberekre nem jelszavakkal, hanem személyes példával lehet hatni, és aki ezt nem veszi tudomásul, az a saját munkáját, ezzel pedig céljaink megvalósítását nehezíti. Hacknauer József hétköznapokon reggel 6 óra 20 perckor kilép törökbálinti háza kapuján. Útja diófák alatt vezet az utca végéig. Immár negyvenhárom esztendeje, hogy naponta végigjárja ezt az utat. Egyik kezén meg tudná számolni, hányszor késett el a több, mint négy évtized alatt. Természetesnek tartja, hogy munkakezdés előtt negyedórával már a műhelyben néz az órájára, és a munkaidő befejezése után fél óra is eltelik, amikor odaköszön a Beloiannisz-gyár ügyeletes portásának. Az autóbusz csendes tájakon robog,gyönyörködhetünk az évszakváltást tükröző hegyvidékben. Hacknauerjózsefszemeelőtt napról napra formálódott a táj, házak és utcasorok nőttek ki a földből. Talán már becsukott szemmel is meg tudná mondani, merre járunk. Nem nézelődik, hiszen már jóval az óracsörgés előtt felébresztik a munkahelyi gondok. Az autóbuszon aztán újból számba veszi a napi tennivalókat. Igy szokta meg az inasévek alatt. A polgári iskola elvégzése után jelentkezett a gyárba, ahová akkoriban alighanem nehezebb volt bekerülni, mint ma néhány felsőoktatási intézménybe. 1936-ot írtak akkor. — Kétszáznegyvenen jelentkeztünk — emlékezik —, és nagyon büszke voltam, hogy tizenhárom társammal általános műszerész tanonc lehettem. Olyan mesterektől lestem e! a szakmai fogásokat, akik munkára, fegyelemre és tisztaságra neveltek. Akkoriban mind szakmailag, mind erkölcsileg többet kellett nyújtaniuk a pályakezdőknek, mint amivel most sokszor kénytelenek vagyunk beérni. De tudomásul kell vennünk, hogy napjainkban csábítóbbak a lehetőségek, és könynyebbek az érvényesülés feltételei. A tanoncot háromévi kemény inaskodás érlelte-formálta munkássá, alakította tudatát, mert igazi munkássá csak a közösségi ember válhatott. Néhány hónapig tartó munkaszolgálat után számára az újjászületés évei következtek: — Éreztük, hogy fontos állomáshoz érkeztünk. Tudtuk, tőlünk is függ, hogy milyen lesz az új társadalom. Gyakran előfordult, hogy a munkaidő befejezése után is még órákig vitatkoztunk, miként tehetnénk jobbá a világot. Beszélnem kell erről, pedig a mai fiataloknak ez már nem mond semmit. Hacknauer József csoportvezető, művezető, osztályvezető lett, majd a vidéki ipartelepítések idején szerelést vezetett, és ezreket tanított ipari munkára. A gyár termékeivel Ázsiába is eljutott, útjáról külföldi kormánykitüntetést őriz. Itthon hat alkalommal ismerték el munkáját Kiváló dolgozó címmel egy ízben pedigaszakszervezeti munkájáért kapott kitüntetést. A lábbal hajtott eszterga korában kezdte a szakmát, és ma, amikor már számítógépek segítik az embert a munkájában, ismét művezető. — Megváltozott a világ, másként élnek az emberek is. Régen elképzelhetetlen volt, hogy valaki a munkaidő befejezése előtt fél órával otthagyja a munkapadot... Nyilván a jólét formálta így az embereket, mert ma mindenki a saját boldogulását helyezi előtérbe, ez pedig nemcsak a munka minőségén, hanem a munkafegyelmen is meglátszik. Egy bizonyos; jobban odafigyelnek az emberek a munkadarabra, amikor erőteljesebben érvényesül az egyéni érdekeltség és az egyéni felelősség. De az is lehet, hogy én látom rosszul. A szálak nem kötik olyan erősen a közösséghez a munkást, mint amikor még alapvető jogaiért s a hatalomért harcolt. A feladatok, ha mások is, de legalább olyan fontosak, mint akkor. A többség azonban nem az elvégzett munkában, hanem a jómódban akar kitűnni. Ez is közrejátszik abban, hogy sok a panasz a fegyelemre. Es ne kisebbítsük a mi felelősségünket sem: az anyaghiány, a rossz munkaszervezés szintén a munkafegyelem lazulásához vezet. Mert színigaz: ha van munka, és az érdekeltség is megfelelő, akkor nincs baj a fegyelemmel sem. így pedig időnként azt érzem, hogy „tűzoltó" munka folyik. Előfordul, hogy szorít a határidő, rövidebb idő alatt kell elvégezni a munkát; ilyenkor előbb becsúszik a hiba. Persze, tévedtem már ér> is. Nemrégiben például azért kapkodtunk, hogy pótoljuk az anyagszállítás késedelméből adódó lemaradást, ezt követeli meg a gyár hírneve. Mindig akad valaki az irodából, aki ezt hozza fel érvként. Aztán kezdhetjük a javítást... Tanulságos eset volt, megérdemeltem az elmarasztalást, bár felletteseim utasítottak erre. Mert az embertől csak annyit szabad követelni, amennyire képes. Amikor szóba kerül egy-egy vidéki gyár létesítése, azadottterületen dolgozó emberek elbizonytalanodnak, és ez nemcsak a termelést veti vissza, hanem a munkafegyelmet is lazítja. Csendben ülünk a jórészt a maga kezével épített törökbálinti ház egyik szobájában. Azon gondolkodom, hogy az arcára vésett barázdák közül hány ered a munkahelyi gondokból. A művezetőt ütközőpontnak tartják a vezetők és a munkások között. Aztán időnként szembe kell nézni egyéb furcsaságokkal is. Hallottam egy régi történetet róla. Az egyik külföldi megrendelő kifogásolta a szállított berendezések minőségét. Két évig jöttek és mentek a küldöttségek, de a hibát csak nem találták. Aradi Ferenc igazgatóhelyettes 18