Budapest, 1979. (17. évfolyam)

1. szám január - Gábor István: A Vörös Sün-ház

ellentmond Isoz Kálmán könyvének (Buda és Pest zenei művelődése, 1686—1873. Budapest, 1926) az az adata, amely szerint többen is kértek ugyan játszási engedélyt, de „Budán ridegebben bántak a vándorló színészekkel, mint Pesten, mert Buda kispolgári tanácsa a színészek pártolásában a könnyelmii költekezés istápolását látta, s ez ellenkezett takarékossági elveivel". 1758-ban például Umvolter János azért nem kapott játszási engedélyt, „mert a polgárságnak adóra sem telik, nem szabad tehát költekezésre alkalmat adni". Később elutasították — Isoz Kálmán szerint — Éder János kérését, majd Menninger Fülöpét is, aki a húsvéti ünnepeken szomorújátékokat kívánt bemutatni. Isoz Kálmán elképzelhetőnek tartja, hogy ennek ellenére lehettek kivételes esetek, amikor megadták az engedélyt, de ennek nyomai nem találhatók a jegyzőkönyvekben. Schams idézett följegyzését megerősítve, Tiszai Andor is úgy vélekedett 1957-ben kiadott, A régi Pest-Buda című kötet egyik tanulmányában, hogy „az első állandó jellegű, német nyelvű színház Budán 1760-ban vetette meg a lábát a Várban, a XI. Incze pápa téri (ma Hess András tér) Vörös Sün-höz címzett épületben ..." A rendszeres színjátszás kezdeteit az 1783-as kiadású Theater-Taschenbuch még későbbre, 1783. április elejére teszi. E színházi zsebkönyv szerint a Mayer-, Dichtelmayer-, Landerer-házaspár és mások ebben az időben kiléptek a pesti német színház kötelékéből, és Budán szerveztek társulatot. Lehetséges azonban, hogy ők nem a Vörös Sünben, hanem a Fehér Kereszt-ben játszottak. További adatokból arra lehet következtetni, hogy 1784-ben Johanna Schmalögger asszony társulata szerepelt itt, nagyrészt német darabokkal, de játszottak magyar műveket is, és a nem magyar színészek nyelvbotlásait nagy nevetéssel nyugtázta a közönség. 1785-ben Bulla Károly színtársulata lépett föl a Vörös Sün-ben, állítólag szép sikerrel. Annyi bizonyos, hogy Bulla Károly társulatának előadásai nagy látogatottságnak örvendtek. Erre utal Perczel budai rendőrigazgatónak 1785. december 26-i rendelete is, amely egyrészt írásban rögzíti Bulla Károly társulatának föllépéseit a Vörös Sün-ben, másrészt az előadások alatt tűzbiztonsági intézkedésekre kötelezi a budavári tanácsot. A nagy látogatottság egyik jeleként a rendelet megszabta: két őrt kell állítani a Vörös Sün elé, hogy megakadályozzák a kocsik torlódását. Előadás után a régi emlékezések szerint a várbeli színészek is szívesen vigadtak a híres kocsma-szállóban. Rövidesen fölépült azonban Kempelen Farkas tervezésében és irányításával az egykori karmelita kolostor helyén a Várszínház, és Kelemen László színtársulata 1790-ben megkezdte benne előadásait. A História című folyóirat 1928-as évfolyamában a Várszínház történetét ismertető tanulmány a Vörös Sün-beli társulatok alacsony színvonalára utal, és e vélemény szerint a Várszínházra azért is szükség volt, „mert a budai «Vörös Síin« . . . elkeseredett vásári Említettük, hogy a XVIII. század derekán — valószínűleg 1760-tól, más forrás szerint esetleg már 1700-tól —• ez a ház vendégfogadó céljait szolgálta, nevében és cégérében is hű maradva a vörös sünhöz. A vendégfogadó — más városok ilyen jellegű épületeihez hasonlóan — a század derekától kezdve városi báloknak, majd színielőadásoknak is helyet adott. A legmegbízhatóbb forrásunk erről Schams Ferenctől, a Magyarországon megtelepedett német származású gyógyszerésztől, szőlésztől és városmonográfustól származik. 1822-ben kiadott könyvében (Vollständige Beschreibung der königl. Freystadt Ofen in Ungarn) ezt írja: „ . . . Thalien's wandernde Kinder beym rothen Igel in der Festung . . . sich hören lassen". (. . . Tália vándorló gyermekei a várbeli Vörös Sün-ben . . . hallattak magukról"). Utalva ezzel arra, hogy az 1760-as évek kezdetén már színielőadásokat tartottak a Vörös Sün-ben. Másutt megemlíti Schams, hogy ezekben az években vándorszínészek rögtönzésekkel és bábjátékkal szórakoztatták a közönséget. De kik voltak vajon ezek a színészek, akik a Várban az első színházi előadásokat tartották ? A források itt meglehetősen ellentmondóak. Pásztor Mihály úgy vélte (Buda és Pest a török uralom után, Budapest, 1935.), már 1753. február 10-én engedélyt kapott Budán Vogt János és Gorscheld János Ádám, hogy két hónapon át Budán színielőadásokat tartson, és ezeknek helye a Vörös Sün-höz címzett fogadó volt az Iskola tér 2. alatt. Egy 1808-ban kiadott színházi almanach szerint is jártak már 1770 előtt Budán vándortársulatok, Bemer, Kurz, Wendinger és Schmidt alkalmi csoportjai. Vogt János és Gorscheld János Ádám nevét és színházengedélyét Schmall Lajos is említi 1890-ben megjelent, A régi pesti városház története című munkájában, igaz, hozzáfűzi, hogy az engedélyezésnek a budai tanácsülések jegyzőkönyveiben nem bukkant a nyomára. A színházi almanachban előforduló KurzráX, aki 1715-ben Bécsben született, érdemes följegyezni, hogy jelentős szerepet játszott a bécsi népies dráma kialakításában, az akkoriban divatos extemporáló irányzat és a bécsi Hanswurst-humor szellemében. Beruer Feli:cnek gyermekszíntársulata volt — erre utalhatott Schams följegyzése, igaz, valamivel korábbi időre téve föllépéseiket —, amely 1768 és 1786 között hétszer szerepelt Magyarországon. A Színházi Kislexikon szerint a társulat „első vendégjátéka a várbeli Vörös Sün fogadóban a budai színjátszás kezdetét jelzi". Bernerék ugyanis nemcsak a Vörös Sün-ben, hanem az akkoriban fölépült Fehér Kereszt vendégfogadóban is játszottak, az azonban bizonyos, hogy Budán minden esetben sikerük volt. Ezt egy bizonyítvány is igazolja, amelyet az igazgató 1769-ben a budai városi tanácstól kapott, és amely szerint hathetes vendégszereplése alatt a társulat „jó magaviseletet tanúsított". Annak, hogy az 1760-as évek előtt is jártak már színtársulatok Budán, Középkori kapukeret az emeleten Kapualjrészlet