Budapest, 1979. (17. évfolyam)

8. szám augusztus - Dr. Szaniszló József: „Városom megmaradására szemesen vigyázok”

A múzeum fejlesztési módjának kialakításába. A levont és még levonható tanulságok közérdeklődésre tarthatnak számot. Kőrös marad helyén népével együtt A 15. század végén Magyarország mai területén mintegy 300 városi jogállással bíró települést tartottak nyilván. (Nagy) Kőrös az 1368-tól számon tartott városi rangjával közibük tartozott. E 300 település közül azonban a középkorban megszerzett városi jogállást mindössze 29 tudta csak napjainkig folyamatosan megőrizni. A 29 egyike Nagykőrös. Területe a honfoglalás óta a fejedelmi c..ilád birtokállományához tartozott, s az Árpádok kihalása után is királyi birtok maradt. Csak az örökös pénzzavarral küzdő Zsigmond király zálogosította el, valószínűen több részletben és több személy részére. (A török kiűzése után ugyanis több földesúr is igényt tartott a város óriási birtokállományára.) Az elzálogosítás után 1541-ig nem hallat magáról Kőrös. Ekkor török megszállás alá kerül. A királyi hatalom Bécsben székel. Pest megye Füleken vagy más felvidéki várban, csak Kőrös marad helyén népével együtt a török megszállás alatt. S érdekes módon, a történelem paradoxonaként ekkor talált igazán önmagára, s vált népe gondjainak egyetemes, nem vitatott képviselőjévé. Magárahagyottsága hihetetlen energiák felszabadítására késztette. Egyetlen gondolat éltette: megmaradni királytól, megyétől, főuraktól független, szabad városnak. Törekvését siker koronázta. A Habsburg királyság hatalmi szervezete a török megszállás alatt még csak közelébe sem férkőzhetett. 1646-ban (Nagykőrös mégis Habsburg királytól szerzett új szabadalomlevelet régi városi jogainak továbbgyakorlására. Ugyanez évben a török szultántól is kapott hasonló tartalmú menlevelet. Jó viszonyt tartott fenn más „hatalmasságokkal" is. Fizette az adót a várossal semmi hatalmi kapcsolatban nem álló vármegyének, s megküldte a járandóságokat a területére ilyen vagy amolyan címen igényt tartó Zsigmond-féle zálogbirtokos-utódoknak is. Csak maradjanak távol, s hagyják a várost békében. Magistratus fidelissimus Törekvéseinek sikerét kitűnően kiépített közigazgatási szervezetének s bölcsen kormányzó elöljáróságának köszönhette. Sopron a civitas fidelissima, a leghűségesebb város cím viselésére vált méltóvá. (Nagy)Kőrös elöljárósága viszont joggal tarthatott volna igényt a magistratus fidelissimus, a leghűségesebb tanács megnevezésre. Az elöljáróság élén az egy évre választott főbíró állt. Ilyen rövid megbízatással csak a rómaiaknál találkozunk: konzulaikat is egy évre választották. A főbírói tiszt viselése nem tartozott az irigylésre méltó feladatok közé. Elfogadását éppen ezért kötelezővé tették. Aki vonakodott elfogadni, törvényszék elé került. A körösi főbíró ugyanis sohasem tudhatta, hogy másnap helyén marad-e még a feje. De úgy kormányzott, ésszel és szívvel, hogy ott maradt. Vezérlő gondolata csak egy volt: megőrizni a várost. Ezért hivatalba lépésekor így esküdött: ,,városom megmaradására szemesen vigyázok". A történelem a tanú, hogy a körösi főbírák állták esküjüket. A várost nemcsak megtartották, hanem állandóan fejlesztették, szélesítették jogkörét, határát pedig folyamatosan gyarapították. Volt idő, mikor ez a terület meghaladta a 200 000 katasztrális holdat. Csak megyék dicsekedhettek ekkora területtel. A feudális jogrendszer s az abból fakadó közjog kétféle várost ismert: a szabad királyit és a mezővárost. Az előbbit tartották ,,igazi"-nak. A király fennhatósága alá tartozott, lakossága egy személyben nemesnek számított, s ezért polgárai földtulajdon adására,vételére voltak jogosultak. A várost a király meghívhatta az országgyűlésre is. Tanácsát pallosjog illette meg. A mezőváros a „másodrangú" kategóriába tartozott. Területe valamelyik földesúré volt, követe nem lehetett jelen az országgyűlésen, lakói nem rendelkeztek földtulajdon adásvételi joggal, s felettük úriszék — a földesúr bírósága — ítélkezett. A jogrend szerint (Nagy)Kőrös is ebbe a kategóriába tartozott. A város elöljárósága azonban sohasem vette tudomásul ezt a jogrendet. Követe ugyan nem volt az országgyűlésen, de sohasem tűrte meg az úriszéket. Ügyeit — ideértve a bíráskodást is — mindenkitől függetlenül választott elöljárósága útján maga intézte, s polgárai úgy adták-vették a földet, mint a szabad királyi városok polgárai. Bár a jogrend értelmében pallosjoggal nem rendelkezett, mégis, aki felett a körösi főbíró eltörte a pálcát, az ugyanolyan halottnak tekinthette magát, mint ha szabad királyi város bírája mondta volna ki fölötte a halálos ítéletet. Kőrös a történelem folyamán a feudális jogrendszerben szinte példa nélkül álló jogállást vívott ki magának, s vált ezzel — sohasem dicsekedve és csak kevesek által ismerten — a magyar mezővárosok szürke eminenciásává. A reformáció már fellépése első pillanatában gyökeret vert területén, s egybefonódott a város vezetésével. Ez egyúttal különleges szerepet is biztosított számára a művelődésben. A reformációval együtt virágzásnak indult a városban az iskolai élet. Ez idő tájt alapított gimnáziuma már az ötödik évszázadot tapossa. Tanárai, református papjai többnyire külföldön végeztek, onnan hoztak magukkal haladó eszméket. Nem csoda, hogy közülük egyidőben hat is a Tudományos Akadémia tagja volt. „A fél Akadémia Nagykőrösön lakik" — állapítja meg nem kis büszkeséggel Arany János, aki kilenc éven át maga is ehhez a kitűnő tanári karhoz tartozott. A lakosság értő szívvel karolta fel az iskola, a református egyház s velük együtt városa ügyét. Tanúskodik erről az a sok alapítvány, amelyekkel a város polgárai iskoláikat, művelődési intézményeiket, tanulóikat, tantestületüket támogatták. Nincs a kulturális életnek olyan területe, amelyet a körösi nép alapítványokkal ne támogatott volna. Alapítványai számának, rendeltetésének felsorolása egész kötetre rúgna. Jellemzésül csak annyit, hogy ezeknek az alapítványoknak az értéke a századforduló aranyforintjában számítva is milliós összeg körül forgott. A tatárjáráskori Kőröst — a Géza fejedelem korában alakult települést — erdős, mocsaras világa mentette meg a végleges megsemmisüléstől. A magyar városok születésének történelmi korszakában az egyetemes érvényű társadalmi, történelmi és gazdasági erők szerencsés ötvöződése érlelte várossá. A folyton változó gazdasági és történelmi viszonyok közt mindenkor széttekinteni, eligazodni és alkalmazkodni képes vezetői őrizték meg folyamatosan városi rangját s fejlesztették városi jogállásának ker . . arcs mi valtának szükségszerűségére, kiteljesedésére pedig népe hite, városába vetett bizalma s ahhoz való tettre kész ragaszkodása tette fel a koronát. 29