Budapest, 1979. (17. évfolyam)

8. szám augusztus - Dr. Szaniszló József: „Városom megmaradására szemesen vigyázok”

Hatod rangúság Az a ténymegállapító vizsgálat, amelyet az Államigazgatási J ogi Tanszék megbízásából dr. Nagy Tibor Gyula adjunktus vezetett, az immár harminc éve tanácsigazgatás alatt álló új Nagykőröst állította az érdeklődés reflektorfényébe. A vizsgálat eredményeit összefoglaló kötet a régi várost jellemző „városmegtartó" törekvések helyett a városfejlesztés mechanizmusát, az ennek megvalósítására irányuló döntési struktúra elemzését helyezte a vizsgálat tengelyébe. Az elemzés arra a kérdésre keresett választ, hogy választott képviselete útján milyen mértékben vesz részt a lakosság a városfejlesztési döntések meghozatalában. A szemügyre vett város közigazgatási szerepe a múlthoz viszonyítva az utóbbi időben lényegesen megváltozott. A mezővárosok egykori szürke eminenciása a településhálózat-fejlesztési koncepció szerint ma hatodrangú helyet foglal el az ország településhálózatában, s még ennek a kategóriának sem éri el átlagos nívóját. Megelőzi az országos központ (Budapest), öt kiemelt felsőfokú központ, 7 felsőfokú központ, 11 részleges felsőfokú központ, 64 középfokú központ — közöttük 25 nagyközség! — s csak ezután következik Nagykőrös részleges középfokú központként, 12 hasonló jogállású várostársával és 28 nagyközséggel (!) azonos rangsorolásban. A fejlesztési rangsorban 90 körüli városunk közül megelőzi 64, sőt, a községek közül is 25. E rangsorolásban különösen az tűnhet fel, hogy a várost megelőíő 89 település közül mindössze tíznek nagyobb a területe, mint Nagykőrösé. Nagykőrös 228 km2

-nyi területével szemben például Balassagyarmat 23, Dorog 12, Encs 9 km2

-nyi területtel rendelkezik. Hasonló a helyzet a népesség számában is. Kerek 27 ezer főnyi lakosával az őt megelőző települések közül 52-t utasít maga mögé. Népessége a magyar városok népességének 0,5%-a. A rangsorban eléhelyezett 64 város közül 21-ben alacsonyabb ennél az arányszám. Ez — a város történelmi múltjára egyáltalán nem hízelgő — rangsorolás látszatra egyáltalán nem szolgált gátjául a település fejlődésének. Aki 30—40 évvel ezelőtt járt Nagykőrösön, meglepődik mostani arculata láttán. Óriási méretű piacteréről rég eltűntek azok az — egykori jólétének alapjait jelentő — uborka* és dinnyehegyek, amelyekből piaci napokon több tehervonatnyit is útnak indítottak Budapestre vagy Bécsbe. Az effajta körösi termékeket ma a konzervipar dolgozza fel. Régi piacterét befásították, újrarendezték. Öreg középületeit kívül-belül kicsinosították. Ezek bármelyik patinás városunknak díszére válnának. S éppen azon a részén, melynek mocsár- és víztengere valamikor védelmet nyújtott, szép új lakótelep mutatja, hogy a lakásépítés Nagykőrösön is eleven program. Az új víztorony, a csatornázás, a javuló útburkolatok kézzelfogható bizonyítékai a közművesítési törekvéseknek. „Ki fejleszti Nagykőröst és kinek?" A vizsgálat eredményét bemutató kötet vitája nyomán a Rádió ezt a kérdést feszegette: a szépülő város képében, modernizálódó közműellátottságában megtalálható-e a futóhomokot megkötő, dolgos körösi nép régi városszerető tettrekészsége, közreműködése, közös otthonában hallatszik-e még a városért minden áldozatra kész lakosság szívedobbanása, akaratmegnyilvánulása. A kérdés felvetése nem volt alap nélküli. A kötet gondos forgatása bárkit meggyőz arról, hogy ilyenfajta megnyilvánulásnak legfeljebb csak halvány nyomai észlelhetők. A város formálódását célzó alapvető közigazgatási döntésekben ugyanis ,,a lakosság jelentős része nem érzi magát illetékesnek". .. s bár van véleménye: „nem igényli eléggé a véleménynyilvánítás lehetőségét", öszszegezi vizsgálata eredményeit Laky Teréz szociológus. S ez nem a nép és korántsem a tanácstörvény hibája. A népakarat megnyilvánulásának s főleg érvényesülésének tárgyi akadályai vannak. Ezek közül alapos megfontolás után az a tény tekinthető a leglényegesebbnek, hogy a fejlesztést biztosító anyagiakat nem közvetJenül a lakosság adja, hanem Pest megye bocsátja rendelkezésre. A megye sem a magáéval gazdálkodik, hanem az ország közös kasszájából kiutalt összegekkel. Gyakorlatilag a helyi tanács döntése a megyei tanács állásfoglalásának és pénzügyi támogatásának a függvénye — olvassuk a kötet egyik tanulmányában. A Laky Teréz tanulmányában megállapított illetékességhiány érzete alighanem az ismeretlen, a várostól független eredetű pénz felhasználásával hozható összefüggésbe. Tetézi ezt a rideg tényt az is, hogy a városgazdálkodás módja igen bonyolult: a burkául szolgáló hoszszú, közép- és rövid távú költségvetési képlet az átlagember számára annyira idegen, hogy abban a nagy többség akarva sem tud eligazodni. Nemcsak a választópolgárok, de a megválasztott tanácstagok sem. Időszámításunk után a 4. században élt Ammianus Marcellinus római császári százados Nagykőrös területét „a tekervényes folyamok áradásaitól mocsáros, fűzbokrokkal benőtt, úttalan, erdős és — csak igen jártasak által el nem téveszthető"-nek rajzolja. A köznapi ember számára ilyennek tűnhet a fejlesztési tervek hordozójául szolgáló költségvetés is. Áttekintésére csak a szakképzettek, az ilyen ügyekben nagy rutinnal rendelkezők képesek. Ezért a fejlesztési döntésekben a lakosság akarata vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon áttételesen érvényesülhet. A lakosság a tanácstagok személyében megválasztja és megbízza ugyan képviselőit érdekeinek szolgálatával, ők azonban — fel nem róható — szakértelemhiány okából kénytelenek átengedni a városfejlesztési döntések előkészületi munkáit a költségvetési ügyekben jártas, a tervezéshez szükséges információkkal teljes mértékben rendelkező hivatásos tisztviselőknek. A város vezetésének, gazdálkodásának mechanizmusa, nemkülönben a döntéselőkészítés ekként az ő kezükben van, mégpedig a hozzáértés jogán. Tény, hogy a döntéseket végső szinten a tanács testülete hoz2a, de lényegében mindig azt szavazza meg, amit döntésre eléje terjesztenek. Mást csak akkor hozhatna, ha az eléje terjesztettnél jobb vagy legalábbis azzal egyenértékű alternatívát tudna javasolni. Ebben viszont a dolgok természeténél fogva nem versenyképes azokkal, akik hivatásszerűen foglalkoznak az effajta ügyekkel. Ez azonban nemcsak nagykőrösi jelenség. így lehet ez másutt is. A kötetben elmondottak ezért mutatnak jóval túl a még mindig jókora körösi határon. Hozzátartozik ehhez az elgondolkoztató képhez az igazgatási mechanizmus egy újabb terméke is. És ez sem éppen körösi sajátosság. A város lakosságának csak mintegy 80%-a él belterületen, a többi tanyasi lakos. Az utóbbi évtizedben az egykori mezőgazdasági település iparimezőgazdasági struktúrájú várossá fejlődött. Az iparban foglalkoztatottak számaránya ez idő alatt 41%-ról 55%-ra emelkedett, s megközelíti a hétezret. Ennek ellenére jelentős maradt a mezőgazdaság szerepe is, habár az itt foglalkoztatottak aránya 31 %-ról 16,5%-ra esett viszsza. Ez nagyjából megfelel a külterületi lakosság számarányának. Viszont a város lakosságának ez a része még fokozottabban háttérbe szorul a döntési struktúrában. S itt az említett objektív okok mellé már szubjektívek is felsorakoztathatók. Á vizsgálat időpontjában még hét mezőgazdasági termelőszövetkezet működött a városban, s kapcsolatuk a tanáccsal — a kötet tanúságtétele szerint — már ekkor sem volt harmonikusnak nevezhető. A szövetkezetek és a tanács között a városfejlesztés tekintetében szinte teljesen hiányzott a koordináció. Az időközben bekövetkezett összevonások eredményeként ma már csak két mezőgazdasági termelőszövetkezet működik a városban. S ezek sem tartoznak a nagykőrösi tanács felügyelete alá. Két évvel ezelőtt a Ceglédi Járási Hivatal alá rendeltettek, ez év közepétől pedig közvetlenül' a megyei tanács felügyelete alá tartoznak. Személyi, igazgatási, általában minden közvetlen kapcsolatuk elszakadt így a város vezetésétől. Félő, hogy ennek következtében végleg elhalványul bennük a várossal való törődés gondolata is. Messze a szemtől — messze a szívtől — figyelmeztet egy olasz közmondás. Ilyen körülmények közt egyetlen út áll nyitva arra, hogy a lakosság tevőlegesen is kifejezést adjon régi városszeretetének: a társadalmi hozzájárulás a fejlesztéshez. Úgy látszik, hogy a város népe ezen a téren megteszi a magáét. Parkokat, játszótereket épít, fásítja utcáit, csinosítja, segíti óvodáit, iskoláit, művelődési intézményeit. Hozzájárulása számottevő, milliós összegekkel mérhető. Szunnyadnak itt még olyan energiák, amelyek az eljövendő időkben feltárhatók és a városfejlesztés szolgálatába állíthatók. Ez az energiabázis ugyanis olyan történelmi múltból táplálkozik, amilyennel kevés városunk dicsekedhet. A nép bizalmából tevékenykedő tanácsnak, az egykori magistratus fidelissimus történelmi utódának leghálásabb feladata, hogy tovább bővítse a városfejlesztésnek ezt a valaha oly bő energiaforrását. A mai településfejlesztési koncepció keretei közt egyébként is ez az egyetlen járható út a lakosság régi városszeretetének ébren tartására. 10