Budapest, 1979. (17. évfolyam)

7. szám július - Dr. Buza Péter: Három császár Lőrincre tart

I. Ferenc — Alig egy éve, hogy idejöttünk a plébános úrral, de azért nem késtünk le semmiről. Éppen tegnap este találkoztam a plébános úr elődjével, aki hosszú évekig dolgozott itt, de egyszer sem járt ebben a kis kápolnában. Mondtam is, megelőzöm . . . Próbáljuk csak. Ezek a kulcsok. Még ilyet! — Hadd próbáljam, káplán úr! — Nem sikerül . . . Rossz kapukulcsot tettek a kápolnakulcs mellé. — Beugrunk? — Remélem, senki sem veszi észre . . . — Nem is volt olyan nehéz. — Roppant röstellem a dolgot. De most már itt vagyunk. Ez a nagyobb kulcs kell, hogy nyissa a kápolnát. Hát ez fantasztikus! Ez se jó. Elnézést kérek, hogy hiába jöttünk. Még nem vagyunk itthon ezen a vidéken. Szentül meg voltam győződve róla, hogy jó kulcsokat hozók. így még nemigen sültem fel. * Barátságosan egyszerű kis kápolna Pestlörincen, egy éppencsak dombocskán, amely alatt Soroksárra fordul a KISZ lakótelep mellett futó széles betonút. Egykor Szent Lőrinc tiszteletére emelték, de akik ismerik, Szemere kápolnaként emlegetik. Utolsó tanúja az egykori Szentlőrinc-pusztai birtokközpontnak, amelynek története a Grassalkovichokkal kezdődik, és valamikor 1946-ban ér véget. — Azt itt mindenki tudja, aki csak egy kicsit is foglalkozott a régi dolgokkal, hogy ez a föld Grassalkovich birodalmi hercegé volt, és hogy itt, ezen a vidéken az élet — a török idők után — az ő vezényszavára szerveződött újjá. Amikor a „fekete-fehér" vetélkedőre készült a kerület, ki is adtunk itt, a közművelődési csoportnál egy kis kézikönyvet — mondja Váradiné, Lőcsei Anna — s abban foglalkoztunk ezzel a főúri családdal, no meg a hires eseménnyel, a három császár szentlőrinci randevújával. Állítólag ennek szervezésében főszerepet játszott a család utolsó férfisarja. III. Grassalkovich Antal. Híres név. Történelmi név. De hogy miért lett az? Aligha a lőrinci birtokszervezés miatt . . . * Az első Grassalkovich Antal vagyonszerző akciói szorosan összekapcsolódtak a hirhedt neoacquistica comissió — új szerzeményi bizottság —birtokpereivel. A töröktől visszaszerzett földek tulajdonosainak igazolni kellett a birtokukhoz való jogukat; esetenként nem is jelentéktelen összeggel meg kellett váltan iok ezt a jogot, ha nem akarták, hogy javaik a kincstárra szálljanak. Sok magyar földbirtokos családnak ez a fizetési kényszer adta meg a kegyelemdöfést: soha többé nem tudtak talpraállni. A fiatal Grassalkovich Antal — akinek apja közember, beckói tiszttartó — egyszerű írnokból a perek III. Frigyes Vilmos fő mozgatója és irányítója, később Mária Terézia bizalmasa lesz, akit szinte minden kérdésben meghallgat a királynő. Miközben a kincstár gyarapodott az elkobzott birtokokkal — hogy-hogy nem — Grassalkovich Antal is nagybirtokos lett, s „birodalma" az 1740-es évek közepére Pesttől—Hatvanig ért, közel járt a kétszázezer magyar holdhoz. Egy 1764-ben írott paszkvillus ismeretlen szerzője nem talál — persze nem is keres — mentséget, amikor az újgazdag birtokos bűneit verssorokba foglalja, melyek között a legenyhébb fordulat: „sok nemes vér zsírját, te átkozott, nyalod!" Hatalmas birtokán — amelynek centruma Gödöllő, az ottani Grassalkovich kastély volt — telepítésekkel, gazdasági intézkedésekkel tehetséges szervezőként teremtett gazdagon áradó jövedelemforrást a semmiből, a többi között Soroksár létrehozásával, amelyet a környező puszták — köztük Szentlőrinc — igazgatási bázisának szánt. Fia, II. Antal alig több mint 10 esztendeig élvezhette a teljhatalmú gazda hálás szerepét. Apjának özvegye a haláláig, 1782-ig maga irányította a birtok gazdasági ügyeit, jó okkal nem bízván II. Antal képességeiben, akinek így majd 50 éves koráig kellett várnia a „nagykorúságra". Sietett is kihasználni minden lehetőséget, így aztán 1794-ben, amikor fiának, III. Antalnak átadta a „hatalmat", már alig maradt valami elherdálnivaló. A „dinasztiaalapító" unokája 1771-ben született, 23 éves volt, amikor rászállt a hitbizomány, de csak 32 éves, amikor először ellátogatott birtokaira, nevezetesen Gödöllőre, ahol egy hétig vadászni méltóztatott. Fényűző életmódja, sok nagy kártyavesztesége a maradék birtokot is felemésztette. Több zárgondnok is megpróbálta menteni a menthetőt, de sikertelenül. Mária Terézia tagadhatatlanul tehetséges és roppant gazdag bizalmasának unokája, 1841-ben bekövetkezett halálakor, csődtömeget hagyott maga után. A birtok szétforgácsolódott, valójában már 1800-tól kezdve nagybérlők kezére, kezelésébe került. * A század fordulóján a második Grassalkovich a névleges tulajdonos. Az igazi pedig Mayerffy Xavér Ferenc, akinek életútja sok tekintetben modellje lehet a főváros fejlődésével összefüggő egyéni sorsok törvényszerű változásainak. Apja még Bajorországban született, és már meglett férfiként költözött Budára. Serfőző mester. Minden jel szerint hamar beilleszkedett a polgárosodó város életébe, egy-kettőre kivívta a notabilitásoknak kijáró tiszteletet, és azzal, hogy közcélra is adott vagyonából — például ingyen élelmiszert szállított 1789-ben a törökkel hadakozó osztrák-magyar seregeknek — megnyerte az uralkodó jóindulatát, aki a német Mayer név magyarosításával együtt (egyike ez az első DR. BUZA PÉTER HÁRO LÓRIN névmagyarosításoknak) nemesi címet és címert adományozott a családnak. Aligha téved borsodi Hevilaqua Réla, aki a magyar serfózés történetéről szóló kétkötetes monográfiájában a családról szóló fejezetben feltételezi, hogy a Gvadányi nótáriusának szállást adó, nagy házat vivő serfőző mester, az akkori idők legtekintélyesebb e szakmát űző budai polgára: Mayer Ferenc volt. Egy gazdag serfőző Tsászár Fürdő mellett, Mint egy Kastély oly szép házat építtetett, Szép mobiliákkal fel ékesíttetett, Dunán le menőknek ád szép tekintetet. Maga szép, ősz férfi, egyenes állása. Piros, posgás: mert volt mindég jó tartása. Fontos a beszédje, ollyan a járása, A házának okos, bőlts kormónyozáso. (Gvadányi József: Egy falusi nótáriusnak budai utazása c. költeményéből) A nemességet nyert, magyarrá lett bajor serfőzőmesternek öt fia volt. Közülük hárman folytatták apjuk mesterségét, igy az 1776-ban született Xavér Ferenc is, aki tekintélyben és vagyonban túlszárnyalta apját és testvéreit. Különösen azután, hogy 1799-ben több ezer hold bérlője lett Szentlőrinc pusztán. Valóságos gazdasági paradicsomot rendezett itt be. Szőlőt, komlót telepített, óriási állatállományt hizlalt a serfőzés hulladékán. Élénk részvevője kora társadalmi eseményeinek. Széchenyi István legszűkebb baráti köréhez tartozik. Alapítványt tesz a Ludoviceum és a Magyar Tudós Társaság javára. A város és Szentlőrinc között — saját birtokához tartozó területen — létesíti az első magyar ,,gyep"-et, azaz lóversenypályát, melyet 1827-től 37-ig maga Széchenyi István igazgat. Miután elnyerte a legmegtisztelőbb polgári rangot: megválasztották a pesti céllövő egyesület fő lövészmesterévé, kúriájának pompás parkjában céllövőpályát is épít. „Ha az ember az ún. Kőbánya szőlődombjait bal kéz felől hagyja az Üllő felé vezető úton, mintegy negyedórányira a pesti hatórcsárdától, az országúttól jobbra egy eléggé széles, nagyobb részt kanadai nyárfákból álló fasorba ér, amelynek távlatában kis, alacsony tornyú templom és több épület tűnik fel... Ott van' a csodálatosan bájos hely: Szentlőrinc, amely hol számos városi fényes csoportját látja vendégül, hol megint a legkedélyesebb csendélet eszményképét és annak minden báját valósítja meg. Ott lakik ezen hely minden szépségének teremtője is, a tudományos ismeretei révén a gazdaság széles területén, valamint valóban hazafiúi buzgósága folytán kitűnő, általánosan tisztelt Mayerffy Xavéri Ferenc úr... 18