Budapest, 1979. (17. évfolyam)
6. szám június - Keresztury Dezső: Otthonaim, szülőföldjeim, műhelyeim
Cserepező" az Eötvös Collégium tetején, 1945 Fotókarikatúia. Berlin, 1931 Gyula, aki akkor még inkább csak hitelbe kapta meg Gragger Róbert berlini tanszékét és Magyar Intézetét, hívott meg a weimari köztársaság székhelyére a Humboldt Egyetem lektorának s a Magyar Intézet könyvtárosának. Úttörő, nehéz vállalkozás volt, bár az akkori haza nyomorult kilátásai közt fényes is. Elődömtől négy tanítványt s egy teljesen újrarendezendő, katalogizálandó roppant könyvhalmazt vettem át. Négy évre (1928—32) a kis rokokó palotából frissen átalakított Intézet könyvtára lett otthonom és műhelyem; persze a körülötte örvénylő világváros is. Rendkívül sokat tanultam ott. Egy akkor mintegy 60 000 darabból álló magyarság tudományi könyvtárat kellett áttekintenem és elrendeznem; kicsit az Eötvös Collégium könyvtárának mintájára formáltam: de ki kellett dolgoznom az értelmes magyartanítás módszerét is (40 hallgatót adtam át utódomnak); s közben ott tajtékzott, ragyogott körülöttem Berlin szellemi, tudományos, művészi s egyre jobban elvaduló politikai élete. Persze hogy nem volt egyetlen szabad pillanatom. 1932-ben mégis megházasodtam, s hosszú keresgélés után, csodával határos módon találtunk is egy nekünk igen alkalmas műteremlakást Berlin tetői fölött; nagy ferde tetőablakát percenként hússzor is végigpásztázták a Rádiótorony forgó fényszórói. A műhely s a baráti találkozások helye, ez a levegős, modern, csőbútoros egyszerűséggel berendezett lakás lett lassanként egyik kis központja Berlin magyar szellemi életének (akkor kb. 6000 magyar élt ott, s ennek legalább negyedrésze művész, író, tudós, szellemi ember). Abban a padlás lakásban nagyon boldogok voltunk, fiatalok, teli munkakedvvel. Ott már sok tanulmányt, bírálatot, könyvszemlét írtam, könyvek vázlatait dolgoztam ki. Sportoltunk is sokat, utaztunk, kirándultunk, megismertük Berlin tavakkal, csatornákkal, szigetekkel, fenyőerdőkkel gazdagon tarkázott, sajátságos melankóliájú vidékét; összerakható gumicsónakunkat és felverhető sátrunkat ott tettük vízre, ahol éppen tetszett. A légkör azonban egyre szorongat óbb lett: átéltük a „hatalom átvételét" megelőző gazdasági válságot; a fasizmus mind radikálisabb előretörését, a ki-kirobbanó pártharcok körüli dermedtséget, a „kristályéj" meg a sárga csillag iszonyatát, a német humanizmus behódolását a barbár „harmadik humanizmus" erőinek: elhatároztuk hát, hogy hazajövünk, bár itthon is csak baljós szorongás, szekértáborok és félelmes árnyékok vártak: nem a legkisebb volt az, amelyet a Berlinben jól megismert hódító kelet-európai tervek vetettek ránk. Berlinben azóta egyszer voltam csak: hazatérésem után a Rádió kérésére készítettem egy keresztmetszet-riportot az ottani magyarokról. Régi lakásunkban íróasztalom helyén bölcső állt; egyébként kispolgári rendetlenség. A többi: idegenség, növekvő aggodalom. Azóta sem merem újra felkeresni ó várost, ahol életem legfogékonyabb s talán legboldogabb éveit töltöttem, ahol — ha igaz — európai látkörű emberré születtem újra. 6. Az Eötvös Collégium éléről a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának élére kerültem: egy újjáépített romhalmazból egy elrendezendő csődtömeg felelősének. Előírás és hagyomány azt kívánta, hogy bent lakjunk az éppen hogy nagyjából „állagmegóvott" épületben, melyre egyébként csak néhány bentlakó hivatalsegéd vigyázott- A rég kinőtt s a puritánnál is szegényesebb olvasótermeket kellett először munkahellyé átalakítani; a kézirattár felbecsülhetetlen értékei, a pincéből visszamenekítve, szabad polcokon porosodtak; a raktárban mozdulni is alig lehetett a halomba rakott, feldolgozatlanul beömlesztett könyvektől; a Goethe-gyűjtemény szerencsére még ládákban pihent, s az elégetésre szánt akták közt egyebek közt Arany hivatali iratai, a Vigyázó könyvtár ősnyomtatványai és könyvritkaságai por és maltertörmelék alatt hevertek, épp csak hogy egy könnyen nyitható ajtóval elzárva az egykori Vörösmarty-szobában. A lakást rendbe kellett hozatni. Valamikor Arany János lakott bent, s már ő is sokat panaszkodott szobájának huzatossága, átfűthetetlensége miatt. A palota reprezentatív helyiségeire méretezett szobákat rendbe hozattuk ugyan, és berendeztük, de otthonossá alig lehetett őket tenni, őszintén szólva, nagyon terhemre volt ez a ránk kényszerített „reprezentatív" lakás, amelyben télen vacogtunk, nyáron lézengtünk. De az újjáépítés munkáját mégis segítette, hogy ott laktunk a palotában: a nagy lakás egy részét irodának lehetett felhasználni, s reggeltől estig a helyszínen voltam: otthonom újra csak műhelyem, hivatalom lett. Az egységgé lelkesített munkatársak segítségével szépen haladtunk; a könyvtár újra működött, a fő értékek páncélszekrénybe kerültek, a raktárak megnagyobbodtak. Az átszervezett Akadémiából azonban kifelejtet-