Budapest, 1979. (17. évfolyam)

3. szám március - Szilágyi András: Két ötvösremek

A BUDAI VÁROSKÚT Fent, a Sváb-hegy oldalában egy vastag törzsű, hatalmas ko­ronájú fa tövében kicsiny, kuny­hószerű épület áll, a híres budai Városkút. Hátát a hegyoldalnak támasztja, falai durván faragott kövekből épültek. Homlokza­tában középkori épületkövek. A fogaskerekű vasút „Városkút" állomásától pár száz lépésnyire levő kis épület forrásáról a nép­hagyomány ma is őrzi a legen­dát, hogy vizét Mátyás király felvezettette budavári palotájá­ba és ott hasznosította. E hagyo­mány valóságalapját a régészeti kutatásokon kívül más, írott for­rások is megerősítik. Bonfini is megemlíti, hogy Mátyás király a szurkozott facsöveken át forrás­vizet vezettetett fel a budai hegyekből a Várba, és ez a víz táplálta híres szökőkútjait is. A régészeti kutatások és fel­méréseképítészeti bizonyítékok­kal szolgáltak a kút középkori eredetének bizonyításához. A kútházból — amelynek mérete mindössze 5,70x2,00 m — for­rásfoglaló folyosó vezet a hegy belsejébe, egy másik folyosó mélyebben, a föld alatt, a hegy­lejtő irányába. Mindkettő bolto­zattal fedett, közülük az előbbi csúcsíves. A hegy belsejébe épített fo­lyosó szélessége 1,23, magassága 1,80 cm. E forrásfoglaló folyosó ferdén csatlakozik egy hátsó he­lyiséghez, amelyből kút vagy szellőzőakna nyílik a szabadba. A folyosó és az említett helyiség falain víznyerő nyílások van­nak, amelyekből a víz a folyosó közepén vezetett padlócsator­nába gyűlik össze, és ebben jut el a házikó alá épített kútba. A. padlócsatornát több helyütt iszapfogóval bővítették, illetve mélyítették. A hegy lejtője irányában épí­tett alsó folyosót fél köríves bol­tozat fedi. Ennek falán is találha­tók víznyerő nyílások, végén egy kút van, amelynek felső szintjén túlfolyó helyezkedik el, felette ugyancsak épült kútakna vagy szellőzőnyílás. E forrásfoglalással egybekötött kútrendszer olyan bővizű lehe­tett — még ma is zubog benne a víz —, hogy nemcsak a kör­nyéket, hanem a távolabbi terü­leteket is elláthatta vízzel. Ha figyelembe vesszük, hogy a régi Sváb-hegyen nemcsak ez az egy kútrendszer épült, hanem bizo­nyára több is, megalapozottnak tekinthetjük a szájhagyományt. Marsigli, a budai vár visszafog­lalásakor nálunk járt olasz had­mérnök térképén bejelölte a kutat, és mellé írta egykori ne­vét: „Kászim pasa csurgója" (cseszmeszi), ami azt igazolja, hogy a törökök is ismerték a kutat, illetve a kútrendszert. Kutatóink két Kászim pasát is­mernek. Az egyik a XVI., a má­sik a XVII. században élt és viselt magas hivatalt. Ez utóbbi hozatta rendbe a Vár nyugati oldalán levő ún. Fehérvári-kapu bástyáját, amelynek fennmaradt emléktáblája azt is megemlíti, hogy itt egykor kútház állt. Le­hetséges, hogy ennek kútja is az említett középkori vízvezeték­hálózatból táplálkozott. 1688-ban, két évvel azután, hogy Buda a török hódoltság alól felszabadult, Everling Eber­hardt törzsorvos felismerte a for­rásvíz előnyeit, és javaslatot ké­szített hasznosítására. Az új víz­vezeték építését azonban csak 1717-ben kezdték meg Körschen­steiner Konrád jezsuita szerzetes irányításával. 1718. július 30-án, a jezsuita rend alapítójának, Lo­yolai Szent Ignácnak a nevenap­ján avatták fel a kutat és a vízve­zetéket. A kútházat Szt. Ignác szobrával díszítették, amelyet 1723-ban Hörger Antal készített. Valószínű, hogy Everling Eber­hardt jórészt felhasználta a régi középkori vezetékeket, de a szurkozott főcsöveket kicserélte ólomcsövekre. Ezt igazolják az építéshez tartozó és megmaradt számlák is, amelyekben ólom­csövek szerepelnek. A kutat ak­koriban, felfedezője után, Dok­tor kútnak is nevezték. Ez a név szerepel még a XIX. század kö­zepén készült térképeken is. A vezeték építését és a víz szükséges esésének biztosítását megkönnyítette az a keletre lejtő horpadás, amit ma is Kút­völgynek neveznek. A vezeték nagyjából a mai Istenhegyi út lej­tését felhasználva jutott el a Vérmezőhöz és azon át a Vár­hegy nyugati lábához. De hogyan vezették fel a Várhegyre? Erről csak annyit tudunk, amennyit Müller János városi tisztviselő mond a budai városi vízmű építésével kapcsolatos 1760-ban megjelent tanulmányában, azt, hogy a budai hegyek egész­séges forrásvize 20 ölnyi ólom­csövön át jut fel a Várba. így elképzelhető, hogy a víz gra­vitációs úton jutott fel a hegyre, de az sem lehetetlen, hogy a Várhegy lábánál épített vízgyűj­tőből szivattyúzták fel. Az így szállított vízmennyiség az igények növekedésével ke­vésnek bizonyult. Ezért 1776-ban — az Egyetem Budára he­lyezésekor — a Városkút víz­rendszerébe bekapcsolták az ún. Király kút vizét is, amelynek for­rása a Városkúttól északra, mint­egy 750 méterre fakad. Ez a ma Béla király kútjának nevezett for­rásfoglalás azonos elrendezésű a városkútival, és jórészt ez is középkori eredetű. A bekötési munkálatokat Tümmler Henrik veszprémi kútmester végezte 1770-ben. 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom