Budapest, 1979. (17. évfolyam)
3. szám március - Kende János: Vörös március
munkáslakások építésével kívánták megoldani, de addig is mintegy 100 000 budapesti proletárt költöztettek be az arisztokraták és tőkések villáiba, nagy lakásaiba, sőt vettek igénybe itt-ott lezárt, üres üzlethelyiségeket, kocsmákat, nyilvánosházakat is lakások céljaira. A kultúrpolitika 1919-es irányítói csodálatra méltóan optimisták voltak. 133 nap alatt — amelyből a békés időszak négy hetet se tett ki —, szinte egyetlen lélegzetvételre akarták leküzdeni a kulturális elmaradottságot, és nagyvonalú fejlesztési koncepciókat dolgoztak ki. A nagyarányú reformmunka csak az értelmiség széles rétegeinek támogatásával volt biztosítható. Az értelmiség csatlakozását megkönnyítette, hogy a forradalom vezérkarában számos ismert „lateiner" foglalt helyet. A kommunisták „hozták" Lukács Györgyöt, Fogarasi Bélát, Rudas Lászlót, a marxista gondolat kiválóságait. A KMP tagja volt Hevesi Gyula és Kelen József népbiztos, kitűnő műszaki szakemberek. Az irodalmárok közül Balázs Béla, Komját Aladár, Lengyel József, Szabó Ervin és Révai József. A KMP-hoz szoros szálak fűzték Kassák Lajost és körét. A szociáldemokrácia balszárnya és centruma is számos kitűnőséget „hozott". így Ágoston Pétert és Rónai Zoltánt, a kiváló jogtudósokat, Kunfi Zsigmondot és Pogány Józsefet, a marxista elméleti publicisztika rangos képviselőit, és Varga Jenőt, a már akkor nemzetközi hírű közgazdászt. Ez az „agytröszt" mágnesként vonzotta magához a haladó értelmiség külöböző rétegeit. Igent mondtak a márciusi forradalomra — és elhatározásukat megkönnyítette a forradalom békés győzelme — a polgári progresszió táborának alkotói, gondolkodói, akik 1918 következetes folytatóját, továbbfejlesztőjét látták 1919-ben. Igent mondtak azok a konzervatívabb felfogású értelmiségi, államhivatalnoki, katonatiszti rétegek is, amelyek az antanthatalmak perfid követeléseivel szemben az ellenállás bázisát a proletariátusban, a kommunistákban látták. Itt talán elég, ha Tombor Jenő vezérkari ezredesre utalunk (Stromfeld munkatársa; az ellenforradalomban eltávolították a hadseregből, a felszabadulás után honvédelmi miniszter volt), aki március előtt „hazafias" fölháborodástól égő memorandumot dolgozott ki, s követendő például az orosz bolsevisták hazafiságát állította, mely „meg fogja menteni Oroszországot az entente rabló imperializmusával szemben". Tombor — ezt nyomatékosan hangsúlyozni kívánjuk — típus volt, nem kivétel, ő és a hozzá hasonlók, ingadozásokkal ugyan, de kb. a felvidéki visszavonulás elrendeléséig kitartottak a proletárdiktatúra mellett. Ide kívánkozik példának Arnóthy-Jungerth Mihály, a Horthy-rendszer későbbi vezető diplomatája is, aki 1919-es naplójának tanúsága szerint a Vörös Hadseregbe kívánt belépni. A Tanácsköztársaság rá is szolgált kultúrpolitikai intézkedéseivel az értelmiség rokonszenvére. A művészeti élet irányítását a proletárdiktatúra magukra az alkotókra bízta. Az írói direktórium tagja volt többek között Babits Mihály, Balázs Béla, Déry Tibor, Kassák Lajos, Lukács György, Móricz Zsigmond, Osvát Ernő. A képzőművészetet olyan alkotók irányítottálk, mint Ferenczy Béni, Kernstok Károly, Vedres Márk; a színészet irányítói között találkozhatunk Beregi Oszkár, Ódry Árpád, Rátkai Márton, Törzs Jenő nevével; a zenei direktórium tagja volt Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Kodály Zoltán, Reinitz Béla. A kiállás nemcsak funkciók vállalásában, hanem alkotásokban is megmutatkozott. Babits Mihály, Oláh Gábor, Somlyó Zoltán, Tóth Árpád — akik addig nem voltak politikai témákat megéneklő lírikusok — himnikus hangvételű versekkel üdvözölték a Tanácsköztársaságot, sőt agitációs füzeteket is írtak. Krúdy, Móricz, Nagy Lajos prózája is egyre elkötelezettebbé vált. Bródy Sándor, Barta Lajos, Karinthy Frigyes, Lengyel Menyhért, Mikes Lajos ezekben a napokban forradalmi szellemű színpadi művekkel jelentkezett. A Tanácsköztársaság harca és a munkásosztály államalkotó képességének nagyszerű megnyilatkozásai adtak ihletet a proletárdiktatúrához legközelebb álló költőknek: Kassák Lajosnak, Komját Aladárnak és a megszállt Szegeden élő Juhász Gyulának. A forradalmat támogató írók között találjuk Márai Sándort és Zilahy Lajost is, sőt, a kifejezetten konzervatív Kozma Andor is talál üdvözölni valót a Tanácsköztársaság vívmányai között, ha mást nem, a házasságon kívül született gyermekek „törvénytelen" jelzővel történő megbélyegzésének eltörlését. Ebbe a „tavaszi zsongásba" dördültek bele 1919. április 16-án az intervenciósok ágyúi. Élet-halál harc kezdődött, amelyben végül a felülkerekedő túlerő eltiporta 1919 tavaszának kibomlott virágait. 19