Budapest, 1979. (17. évfolyam)

3. szám március - Kende János: Vörös március

munkáslakások építésével kívánták meg­oldani, de addig is mintegy 100 000 buda­pesti proletárt költöztettek be az arisztok­raták és tőkések villáiba, nagy lakásaiba, sőt vettek igénybe itt-ott lezárt, üres üzlethelyiségeket, kocsmákat, nyilvános­házakat is lakások céljaira. A kultúrpolitika 1919-es irányítói csodálatra méltóan optimisták voltak. 133 nap alatt — amelyből a békés időszak négy hetet se tett ki —, szinte egyetlen lélegzet­vételre akarták leküzdeni a kulturális el­maradottságot, és nagyvonalú fejlesztési koncepciókat dolgoztak ki. A nagyarányú reformmunka csak az értelmiség széles rétegeinek támogatásá­val volt biztosítható. Az értelmiség csatla­kozását megkönnyítette, hogy a forradalom vezérkarában számos ismert „lateiner" fog­lalt helyet. A kommunisták „hozták" Lukács Györgyöt, Fogarasi Bélát, Rudas Lászlót, a marxista gondolat kiválóságait. A KMP tagja volt Hevesi Gyula és Kelen József nép­biztos, kitűnő műszaki szakemberek. Az irodalmárok közül Balázs Béla, Komját Ala­dár, Lengyel József, Szabó Ervin és Révai József. A KMP-hoz szoros szálak fűzték Kassák Lajost és körét. A szociáldemokrácia balszárnya és centruma is számos kitűnősé­get „hozott". így Ágoston Pétert és Rónai Zoltánt, a kiváló jogtudósokat, Kunfi Zsig­mondot és Pogány Józsefet, a marxista elmé­leti publicisztika rangos képviselőit, és Varga Jenőt, a már akkor nemzetközi hírű közgazdászt. Ez az „agytröszt" mágnesként vonzotta magához a haladó értelmiség kü­löböző rétegeit. Igent mondtak a márciusi forradalomra — és elhatározásukat megkönnyítette a forradalom békés győzelme — a polgári progresszió táborának alkotói, gondolko­dói, akik 1918 következetes folytatóját, továbbfejlesztőjét látták 1919-ben. Igent mondtak azok a konzervatívabb felfogású értelmiségi, államhivatalnoki, katonatiszti rétegek is, amelyek az antanthatalmak per­fid követeléseivel szemben az ellenállás bá­zisát a proletariátusban, a kommunisták­ban látták. Itt talán elég, ha Tombor Jenő vezérkari ezredesre utalunk (Stromfeld munkatársa; az ellenforradalomban eltávo­lították a hadseregből, a felszabadulás után honvédelmi miniszter volt), aki március előtt „hazafias" fölháborodástól égő me­morandumot dolgozott ki, s követendő például az orosz bolsevisták hazafiságát állí­totta, mely „meg fogja menteni Orosz­országot az entente rabló imperializmu­sával szemben". Tombor — ezt nyomaté­kosan hangsúlyozni kívánjuk — típus volt, nem kivétel, ő és a hozzá hasonlók, inga­dozásokkal ugyan, de kb. a felvidéki vissza­vonulás elrendeléséig kitartottak a prole­tárdiktatúra mellett. Ide kívánkozik példá­nak Arnóthy-Jungerth Mihály, a Horthy-rend­szer későbbi vezető diplomatája is, aki 1919-es naplójának tanúsága szerint a Vörös Hadseregbe kívánt belépni. A Tanácsköztársaság rá is szolgált kul­túrpolitikai intézkedéseivel az értelmiség rokonszenvére. A művészeti élet irányítását a prole­tárdiktatúra magukra az alkotókra bízta. Az írói direktórium tagja volt többek között Babits Mihály, Balázs Béla, Déry Tibor, Kassák Lajos, Lukács György, Móricz Zsig­mond, Osvát Ernő. A képzőművészetet olyan alkotók irányítottálk, mint Ferenczy Béni, Kernstok Károly, Vedres Márk; a színészet irányítói között találkozhatunk Beregi Osz­kár, Ódry Árpád, Rátkai Márton, Törzs Jenő nevével; a zenei direktórium tagja volt Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Kodály Zoltán, Reinitz Béla. A kiállás nemcsak funkciók vállalásában, hanem alkotásokban is megmutatkozott. Babits Mihály, Oláh Gábor, Somlyó Zoltán, Tóth Árpád — akik addig nem voltak poli­tikai témákat megéneklő lírikusok — him­nikus hangvételű versekkel üdvözölték a Tanácsköztársaságot, sőt agitációs füzete­ket is írtak. Krúdy, Móricz, Nagy Lajos prózája is egyre elkötelezettebbé vált. Bródy Sándor, Barta Lajos, Karinthy Fri­gyes, Lengyel Menyhért, Mikes Lajos ezekben a napokban forradalmi szellemű színpadi művekkel jelentkezett. A Tanácsköztársaság harca és a munkás­osztály államalkotó képességének nagy­szerű megnyilatkozásai adtak ihletet a pro­letárdiktatúrához legközelebb álló köl­tőknek: Kassák Lajosnak, Komját Aladár­nak és a megszállt Szegeden élő Juhász Gyulának. A forradalmat támogató írók között találjuk Márai Sándort és Zilahy Lajost is, sőt, a kifejezetten konzervatív Kozma Andor is talál üdvözölni valót a Tanácsköztársaság vívmányai között, ha mást nem, a házasságon kívül született gyermekek „törvénytelen" jelzővel történő megbélyegzésének eltörlését. Ebbe a „tavaszi zsongásba" dördültek bele 1919. április 16-án az intervenciósok ágyúi. Élet-halál harc kezdődött, amelyben végül a felülkerekedő túlerő eltiporta 1919 tavaszának kibomlott virágait. 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom