Budapest, 1979. (17. évfolyam)

3. szám március - Csenki Imre: Így láttam Bartókot

Bartók Béla. 1941, New York CSENKI IMRE ÍGY LÁTTAM Bartók Béla levele Csenki Imre meghallgatása ügyében Akit életében egyszer is az a sze­rencse ért, hogy találkozott és be­szélt Bartók Bélával, abban felejt­hetetlen emlékeket hagyott a zseni szeméből sugárzó erő. Három alkalommal kerültem köze­lébe, de csak egyszer beszéltem vele. Először, 1931 márciusában Debre­cenben, az Arany Bika hangverseny­termének pódiumán láttam és hal­lottam játékát. A hangversenyen köz­reműködött Orosz Júlia, akit Szabó Emil zeneiskolai tanár kísért zon­gorán. Bartók Marcello, Scarlatti és Chopin műveket játszott, majd Ko­dály: Sírfelirat és Marosszéki táncok című művei következtek. Saját művei­ből a 15 Parasztdal Ballada-tétele, az Angolt Borbála hangzón el. Nagy sikere volt. Ráadásként Este a székelyeknél c. darabját játszotta. Akkor a Református Kollégium Tanítóképzőjének IV. éves növen­déke voltam. Zongorát a Városi Ze­neiskolában Bessenyei Lajosné, Fábry Irmától tanultam, aki Bartókkal egy időben járt a Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskolára, Thomán István volt mindkettőjük zongoratanára. A hangverseny szünetében én is beju­tottam az autogramkérőkkel a mű­vészszobába. Bartók az asztalnál ült és láthatóan kicsit fáradtan, szó nél­kül írta alá az eléje tett autog­ram füzeteket. Fiatalos büszkeséggel tettem elé első névjegyemet. Bar­tók elolvasta: „Csenki Imre IV. éves tanítójelölt" — rám nézett, s ezt mondta: „Vizitkártyára nem adok autogramot." Lesújtva, szomorúan távoztam a művészszobából. Másnap zongoraórám volt, s ép­pen balsikeremet meséltem el ta­nárnőmnek, amikor bejött Ham­merstádt tanár úr. Ö a szomszéd teremben tanított zongorát, s gyak­ran átjött. Ilyenkor németül be­szélgettek a szintén német szárma­zású Fábry Irmával. Ez alkalom­mal magyarul folyt a társalgás: „Mit szól a tegnap esti Bartók koncerthez? — tette fel a kérdést Hammerstädt tanár úr. — „Nekem nagyon tetszett. A billentését kicsit keménynek találom. Különösen a Chopin-müvekben" — felelte Fábry Irma. „Igen — válaszolt Hammer­städt — Nekem Bartók müvei kissé idegenek, szokatlanok ..." — „Ezzel én is így vagyok" — válaszolta Fábry Irma. — Bartók zenéje és zongorázása újszerű, szokatlan. Sokat hallottam öt a Főiskolán is. Nagy művész és zseniális zeneszerző. Teg­nap este a hangverseny utáni banketten mellé ültettek mint volt évfolyamtár­sát. Nagyon kellemetlenül éreztem ma­gam. Bármilyen témát próbáltam kez­deni, nem volt hajlandó társalogni velem, de másokkal sem. Legfeljebb egy igen-t i'agy nem-et mondott. Egész este hallgatott." Ez a beszélgetés annyira megra­gadt bennem, hogy ma, majdiiem ötven év után is pontosan emlék­szem rá. Két év múlva tanárnőm úgy döntött, hogy a budapesti Zeneaka­démián, Bartóknál kell folytatni ta­nulmányaimat. Levelet írt Bartók­nak, melyben kérte, hogy hallgassa meg játékomat. Bartók válaszolt. A levelezőlap ma is megvan, féltve őrzött Bartók-emlékeim egyike. Cím­zés: „Nagys. Vitéz Dr. Bessenyei Lajosné úrnőnek. Balatonmáriafürdő, Pécsi telep. Lajoska-lak. Somogy megye. Budapest, 1933. augusztus II. Csalán u. 37. Igen tisztelt Nagyságos Asszonyom! Sajnos levelére nem tudtam rögtön válaszolni, mert egy külföldről jövő értesítésre kellett várnom: attól füg­gött ugyanis, hogy — éppen 5-től 10-ig — Pesten leszek-e vagy sem. Ma végre megjött a hír, hogy el kell utaznom Strasbourg-ba; 5-én uta­zom, 10-én jövök vissza (esetleg csak 11-én). 12-től kezdve meghallgatom tanítványát. Legjobb, ha itt Pesten telefonon felhívnak (647-56 a szám, nincs bent a könyvben) és úgy be­széljük meg a kijövetel pontos idejét. Sokszor üdvözli igaz híve Bartók Béla" A levelezőlapot — a telefonszám miatt — elküldte nekem tanárnőm. Nagybátyámnál, Budafokon voltam ekkor. Ö telefonált Bartóknak, és megbeszélte vele a találkozást. Az 5-ös autóbuszon mentünk a Pasaréti úti végállomásig. Innen a Csalán utcai kapuig együtt mentünk gyalog. Be már én egyedül, kicsit szorongó érzéssel, noha akkor már Debrecen­ben ismert, jó zongorista voltam. Szobalány nyitott ajtót és mutatta meg az emeletre vezető belső lép­csőt, mely Bartók dolgozószobájába vezetett. A lépcső melletti falon magyar cseréptanyérok voltak. Az aj­tó ki volt párnázva. Bartók még nem voit a szobában. Csupán egy zon­gora (talán IBACH gyártmány), író­asztal és egy kisebb könyvespolc volt a berendezés. Leültem és el­kezdtem skálázni. Rövid idő múlva halkan benyitott Bartók. Felálltam és 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom