Budapest, 1979. (17. évfolyam)

3. szám március - Tamás Ervin: Leninváros

visszatérő asszonyok munkájára az üzemekben, a gyerekeket azonban nincs kire hagyni. Csak a bölcsődékre, az óvodákra számithatnak. Az óvónő kiskunfélegyházi, férje veszprémi. — A pályakezdő város ritka lehetőséget kinál pályakezdő fiataloknak — véli dr. Töll Lászlóné. — Férjem a veszprémi egyetemen tanított, de mint vegyészmérnököt ide vonzotta a gyakorlati munka lehetősége, no meg a lakás .. . Itt ragadtunk. Egy ici-pici, háromcsoportos óvodában kezdtem dolgozni, majd felszereltünk két korszerű óvodát. A vegyi kombinát most már kénytelen munkásszállóból is óvodát kialakítani, mert száz szülő kérelmét el kellett utasítanunk. Idén már a szükségóvodák korát éljük, de azokat is szeretnénk úgy berendezni, hogy a csemeték jól érezzék magukat bennük. Képesítés nélküli óvónő, pedagógus nem dolgozik Leninvárosban. Komolyan veszik a felnövő nemzedék nevelését. — Az ideköltözőknek nem volt se kutyája, se macskája — mondja elgondolkodva az óvónő. — Az új lakó régebbi szomszédjára volt utalva. Amikor hurcolkodtunk, tréningruhában rohantak segíteni az emberek. A fél órán belül kötött barátságok máig is élnek. Manapság már inkább a munkahelyen kerülnek közelebb egymáshoz a leninvárosiak, elmúlt a romantikus korszak, sokan azt sem tudják, hogy rajtuk kívül kik laknak még a házban. Érdekes, hogy a betanított és a segédmunkások zöme bejáró. A képzett szakmunkások többsége leninvárosi, s a korszerű, félautomatizált üzemben a jó szakmunkás olyan, mint a mérnök. Nincs elkülönülés a magánéletben sem: Leninvárosban nincs „káderdűlő", „lordok háza", az emberek az érkezés sorrendjében vették birtokukba az új házakat. Sajnos, az iskolázottsági szintet rontják a mostanában betelepültek, közülük sokan nem végezték el a nyolc általánost. Talán csak a beruházók különülnek el az állandó lakóktól (ideiglenes bejelentővel csaknem hatezren élnek a városban), bár közülük is sokan leninvárosi törzsgárdatagok, hiszen a beruházás folyamatos; a szerelők, építők éveket „húznak" itt le. A legújabb — 1975-ben átadott — 16 tantermes iskolában Hamvas Sándor igazgató fogad. Élete nagy vargabetűt írt le a tanyai iskolától a leninvárosiig. — Tizenkét kilométerre volt a vasúttól, a köves úthoz sem esett közelebb, mégis sok élmény fűz ahhoz az iskolához — mondja. — Onnan minden nevelő rövid idő alatt elment, pártfeladatként kaptam az állást. Maga nagyot tud ugrani — mondták a főnökeim, hát mentem. A tehénistállóban volt villany, az iskolában nem. Bevezettettem, és 1969-ben már audiqvizuálisan oktattam. Hát, onnan jöttem ebbe a szép, üvegfalú intézetbe. Közben elvégeztem az egyetemen a pedagógia szakot. Arról a vidékről, ahol tanítottam, sokan jöttek Leninvárosba. Kézfogásukon még érezni a kapanyél nyomát, tanító uraznak, meghajtják fejüket, gyűrik a sapkájukat, de már esztergákat kezelnek. Nem is olyan régen láttam az egyik tanyai tanítványomat, a kocsiját mosta lakótelepi házuk előtt. * 1970-ben a kereskedelmi egységek száma 36 volt, alapterületük nem érte el a 8 ezer négyzetmétert sem. 1975-ben viszont az 54 kisebb-nagyobb bolt 12 és félezer négyzetméteren fogadta a vásárlókat, akik 329 millió forintot költöttek el bennük. Nemrég adták át az iparcikk-ruházati áruházat, több boltot, az új Gelka szervizt és a Patyolat szalont. Hozzákezdenek a hivatalok falainak felhúzásához is: 1980-ban szebb épületbe költözhet a tanács és a posta. Természetesen a fejlesztési öszszegek jelentős részét ezekben az években is a lakásépítésre fordítják: öt év alatt 1100 lakásba költözhetnek be az otthonra várók — ebből 760 lakás a nehézipari beruházásokhoz kapcsolódik. A két adatból kiderül, hogy Leninvárosban az évek óta számon tartott lakásigénylők gyakran később jutnak otthonhoz, mint azok a betelepülők, akiket a nagyüzemek hívnak ide, mivel szaktudásukra szükségük van. — Gondot okoz még az egészségügyi ellátás — folytatja a tanácselnök. — Bár 1976-ban átadtunk egy korszerű rendelőintézetet, jelenleg is hét orvosi állás betöltetlen. Kórház építésére csak a következő ötéves tervben nyílik lehetőségünk. Bánt minket, hogy Leninvárosban még nem születhetnek gyerekek, mert a legközelebbi kórház vagy szülőotthon Mezőcsáton vagy Miskolcon van. Ha már a szülésnél tartunk — a város az ipar gyermekeként született, de a köldökzsinórt köztük máig sem vágták el. A régi erőmű adja az energiát, a forróvizet és a gőzt a városnak. A TVK munkáslakás-építő akciót kezdeményezett, segíti a gyermekintézmények bővítését, a városi közlekedés fejlesztését. Lábas József tanácselnök csak annyit mond, hogy míg Sárospatak éves pénzforgalma — beleértve az ipari termeléstől a bolti vásárlásokig mindent — 1,2 milliárd forint volt, addig a Tiszai Vegyi Kombinátnak csak az évi nyeresége megközelíti a kétmilliárdot. Szénási Tibor a Borsodi Vegyi Kombinátban dolgozott kilenc évig, onnan jött 1963-ban Leninváros legnagyobb gyárába, a TVK-ba műszaki igazgatóhelyettesnek. — Azt mondják Leninvárosra, hogy alvóváros . . . hát nekem Miskolc az alvóvárosom, ugyanis ott lakom — nevet. — Persze, azzal sem értek egészen egyet, hogy ez a település alvóváros. Már régóta nem az. Karaktert ad Leninvárosnak a sok fiatal diplomás, érettségizett technikus, képzett szakmunkás — a helység máris kinőtte kulturális intézményhálózatát! Minden harmadik családnak autója van, hétvégeken fölkerekednek rokonokat látogatni vagy kirándulni — kiürül a város. Talán ez okozza a téves megítélést. Sokáig a Tiszai"Vegyi Kombinát volt a város gazdája, a település fejlesztését csak 1962 óta intézi önállóan a városi tanács. A másik két nagyüzemmel — a hőerőművel és a kőolajipari vállalattal — a kombinát napjainkban is meghatá-12 Az olefinmű A műtrágyagyár