Budapest, 1978. (16. évfolyam)

6. szám június - Vargha Balázs: Tatay Sándor pesti pasziánszaII

Csigó László felvétele Irodalmi városképek Vargha Balázs Tatay Sándor pesti pasziánsza II. Lupovics Iván Az írók többnyire nagy gonddal választják, sőt komponálják meg szereplőik nevét; tudják, hogy a névtipológia komolyan veendő tudomány, ha katedrája nincs is még. Az elképzelt jellemnek meg nem felelő név megzavarja az olvasot: más alakot vetít belső képernyőjére, mint amit az író elképzelt. Az író-ajándékozta névnek nem szabad nyíltan kimondania a karaktert, legfeljebb szatirikus írásban. Sugallnia kell az alakot. Mint ez a Lupovics Iván név. Minden előzetes latin ismeret nélkül (lupus!) megérezni róla, hogy veszedelmes ember. Azt is, hogy dzsentri. És azt is, hogy snájdig megjelenése mögött gyarló jellem lappang. Körülbelül ennyit mond el a név. A regényből még az is kitűnik, hogy korrupt minisztériumi katonatiszt, őrnagy, és természetesen szoknyapecér. Van Lupovicsnak egy törzsszeretője, Szilvia, az orfeumi énekesnő. Klárát, a hűtlen menyasszonyt Lupovics avatja be az asszonyi életszakaszba. Eszterre is kiveti csábító pillantásait. De csak óvatosan, mert Eszter, aki osztálytársa volt Klárának, Bartához tartozik, aki viszont játszótársa volt Klárának. Lupovicsnak pedig tartania kell Bartától, mert őtőle kap pénzt, hogy zajos életének költségeit állni tudja. (Minden motívum megleli a helyét.) Egy kiválóan megszerkesztett jelenetben Klára és Barta Ármin sétál a Várhegyen. Véletlen volt a találkozásuk a Ferenciek terén. Barta kiszállt a konflisból, s gyalog ment tovább Klárával. Tatay tudja az egykori illemszabályt: „idegen" férfival nem kocsizhat úrilány (akkor sem, ha gyerekkori jóbarátok). ,,/gy mentek ők ketten végig az Eskü úton, át a hídon Budára ..." (Az Eskü út Ferenc József koronázási esküjéről kapta nevét, s habár ezt az olvasók már nemigen tudják, mégis előzetes jelzése a regényben ez az útnév az öreg király közelgő halálának, s a koronázási ceremónia reprízének csaknem hatvan év elmúltával) Mindez csak a környezete egy beszélgetésnek, amelyben mindketten a magukét mondják, egymásra csak kicsit figyelve; s mindketten önszépítő vallomást tesznek, rátapintva mégis a legkényesebb pontokra. „Mire a vár magas támfalaihoz értek, Árminnak meg, kellett tudnia, hogy Klára sohasem szerette a vőlegényét. De a szívére tette a kezét, és valósággal megesküdött ott, hogy hű marad hozzá a sírig. Sőt — és ez a gondolata ebben a pillanatban támadt, amint a könyöklőre támaszkodva nézték, hogyan ontja alattuk a karcsú híd a kocsik, autók sorát, mint valami bőségszaru —, egy hónapon belül megesküszik vele . .." Az autók sora — megint csak burkolt jelentéssel — arra utal, hogy Klára autón viteti majd magát Lupoviccsal Pozsonyba, hogy megkeresse vőlegényét. De nyíltabban is felötlik az őrnagy szelleme: ,,— Milyen szép innen a város — mondta Klára —, és milyen óriási! Mintha nem is lenne vége sehoi: a lila messzeségbe vész. — Bosszankodva vette észre, hogy szóról szóra l»án mondatát ismétli: »Lila messzeség«. De hát valóban lila." 22