Budapest, 1978. (16. évfolyam)

2. szám február - Dr. Bartke István: Még egyszer az iparfejlesztésről

Ki spest — Wekerle-telep Dávid János Kísérletek a lakáshelyzet intézményes megoldására (1183-1909) II. A lakástermelés reformja A XIX. században az, hogy a főváros lakásokat építsen, korántsem volt olyan magától értetődő dolog, mint ahogy azt ma gondolnánk. Európa városaiban a községi lakásépítés nem a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének szándékával merült fel először, hanem az 1832-es kolerajárvány kényszerítette rá a városi közigazgatásokat. A kolerajárvány megfékezésére hozott gyors intézkedések után már nem lehetett arra a régebbi á'láspontra helyezkedni, hogy az államnak vagy a községnek semmi köze sincs az egyének lakásmódjához. Amikor 1883-ban Neményi Ambrus megfogalmazta az első lakásreform-tervezetet, a külföldi példák széles köréből választhatott mind a legszegényebb rétegek, mind a középosztály egyes rétegei lakásgondjának megoldására. A társadalom, a magyar kapitalizmus gazdasági rendszere az 1880-as év ben készületlen volt az európai példák adaptálására. Neményi Ambrus tervezete azonban igen jelentős mértékben épített rájuk. Kiindulópontja szerint a lakáskérdés a legáltalánosabbb társadalmi kérdések közé tartozik: ,,Hiszen minden műveltségnek, jólétnek, társadalmi békének és nemzeti erősbödésnek a család, a ház képezi alapját és sarkkövét. Bármennyire is legyen hajlandó valaki az önmegtagadást és igénytelenséget az embereknek legfőbb erényképp hirdetni — a lakásra nézve senki sem fogja e tant alkalmazni. Épp ellenkezőleg, a legnagyobb egyéni bölcsesség, politikai és társadalmi előrelátás abban nyilvánul meg, hogy a szükségleteket fokozzuk, a nemesebb igényeket emeljük, és hogy a társadalom legutolsó rétegeit is a jobb lakás értékének megbecsülésére neveljük." A társadalom és a gazdaság készületlensége okozta, hogy a „szocialisztikus eszmék" vádjának elkerülésére, közegészségügyi érvrendszerbe kellett bújtatnia a társadalmi békességről vallott nézeteit: "...midőn minden rövidlátó elfogultság, de minden érzelgős philantropia nélkül is tekinthetjük azt (ti. a lakáskérdést), egyszerűen a nagyvárosok tapasztalatai, valamint a közigazgatási és közgazdasági tudomány világánál — akkor reméljük — a fővárosban senkisem fogja félreérteni célzatainkat. Senki sem fog hitelt adni azon téves felfogásnak, mintha bizottságunk... a főváros bármely osztályának megkárosítását célozná . .. mondhatná-e bárki is, hogy midőn a legjobb közegészségügyi intézkedéseket keressük, ezt csak egyes osztályoknak érdekében tennénk? Hiszen a túltömött pincékben keletkező anyaga a betegségnek bejárja az egész várost és bizony meg nem áll legfényesebb termeinknek ajtaja előtt sem! Vagy ha csökkenteni akarjuk azok számát, akik tűrhetetlen lakviszonyaink által a bűnnek, a folytonos elégületlenségnek és kicsapongásnak esnek áldozatul, nem merőben konzervatív érdeket tartunk itt szemmel? És lehet-e végre általánosabb érdeke egy városnak annál, mely a társadalmi békének zavartalan fenntartásához fűződik, azon társadalmi békének, melynek rendezetlen nagyvárosi lakviszonyainknál nincsen veszélyesebb ellensége?" Ferenczi Imre 1905-ben a lakáshelyzet és a társadalmi feszültségek összefüggését látván, már nem közegészségügyi, hanem közgazdasági érvrendszert használ: az iparfejlődés megtorpanásának lehetőségét veti fel: „A munkás a régi kedvezőtlen életviszonyok között marad, drága szűkös és egészségtelenül túlzsúfolt lakásban kénytelen lakni, élelmezése és ezzel munkaereje nem javulhat, kultúrszükségleteire továbbra sem jut. Elégedetlen, gonddal terhelt és követelőző továbbra is. Ha pedig a munkásnak nincsen munkakedve, annak az iparos vállalata adja meg árát." Mindez „az ipar békés fejlődésének szüntelen veszélyét rejti magában". Éppen ezért ,,a munkáslakáskérdés elhanyagolása hazánkban tehát nemcsak az osztályok egymáshoz való viszonyában érezteti káros hatását, hanem az iparunk fejlődésének és versenyképességének is rovására megy". „Laisser faire, laisser aller" Neményi Ambrus (1883), Gerlóczy Károly (1893), Ferenczi Imre (1905, 1910) egyöntetűen jól látták a lakásproblémát, s azt is, hogy ez nem szigetelhető el a legfontosabb társadalmi kérdésektől. De különféleképpen értékelték az állam vagy a község szerepét a lakáshelyzet megoldásában. Neményi Ambrus jó néhány motívumot fölismert a lakáspiac működésében. Fölismerte a telekspekuláció és az ebből következő telekdrágaság jelenségeit, amelyek a lakbérek emelkedésére hatottak, valamint az építési szabályzat és az adórendszer ama hibáit, amelyek nagy és szintén drága lakások építé-31