Budapest, 1978. (16. évfolyam)

12. szám december - Zolnay László: A budai képfaragók kisebb emlékei II.

nézővel szembefordul. így talál reá a holló, amely — a legenda betűjéhez híven — egy csőrében tartott kenyérdarabkát visz a szentnek. A szemben ülő, glóriás, csuklyás szent jobbjában botot tart. Ezen az oldalán kisebb, stilizált fa; ezen ül az elemózsiát hozó holló, a pálosrend címerállata. A szent balján sziklák. Rajtuk fa. Magát a zárókövet utóbb — oldalt és hátul — erősen lefaragták. A leletet — amint erről Virág Antal, a Budapesti Történeti Múzeum legidősebb nyugdíjasa tájékoztatott —, a budai Fény utcából, egy kőmívesnek lebontott házából hozták be a múzeumba. Noha társtalan darab, csakis a budaszentlőrinci pálos kolostorhoz kapcsolhatjuk. Másodlagos vízivárosi elhelyezése mit sem bizonyít egy — várostörténeti irodalmunkban visszatérő fikció, az állítólagos — vízivárosi középkori páloskolostor felől. Ilyen kolostor soha nem volt. Reneszánsz-kori főpapi sírkő töredéke Budai domborműves ábrázolásainkhoz csatlakozik egy főpapi sírkő töredéke is. A budavári Tárnok utcában, a hajdani Esterházy-palota területén végzett ásatási munkáim során, az 1960-as években akadtam rá. Falazóként ágyazták azt bele az Esterházy-féle komplexusnak abba az épületébe, a 11. sz. házba, amelynek tóbb alapfalait is elbontották. Sírkövünk vörösmárványból készült. A díszes, itáliai brokátból készített kazulát viselő egyháznagy balkezét mellére helyezett díszes misekönyvön pihenteti. A misekönyv fedőlapján bronz könyvsarkokat imitáló faragás: a könyvfedőlap közepén talpas, hármas levélkaréjban végződő, díszes kereszt. Az alak aránylag lapos, inkább ruha, mint test. Ezt az esztétikai hátrányt a miseruha virágdíszes elemeinek aprólékos kidolgozásával ellensúlyozta mestere. A sírkő — sajnos — teljességgel torzó. Hiányzik feliratos szegélye, a főpapi alaknak a feje, jobb karja, a testének csípő alatti egésze. Faragása idejét a XVI. század elejére tenném. Részletformái emlékeztetnek az esztergomi bazilika altemplomának kőtárában őrzött, a XV—XVI. századfordulóra datált sírkövek plasztikájára. Elsősorban Gosztonyi András (f 1499) és Garázda Péter prépost (f 1507) sírkövére. Magam hosszabban kutattam a — XIV. század harmincas éveiben, a budai Nagyboldogasszony egyház temetőjében állt, Ulvingus kamaraispán alapította — Szent László-kápolna maradványai után. (így és ezért is kísértem különös figyelemmel az Esterházy-palotacsoport bontását.) Meglehet, hogy főpapi sírkő-torzónk ennek az eltűnt kápolnának hírmondója. De az is lehet, hogy valamelyik nagyobb templomból — a domonkosok Szent Miklós egyházából vagy a közelibb Nagyboldogasszony (Mátyás-templomból — való. Csekély számú budai reneszánsz sírköveink számát gazdagítja. E nemben a főpap kazulájának virágmotívumai Bernardino Monelli óbudai várnagy 1496-ból való sírfedő lapjával, annak kerete virágaival mutatnak hasonlatosságot. Bernardo Monelli, óbudai és diósgyőri várnagy sírköve, XV. század vége (Schopper Tibor felvétele) Főpapi sírkő töredéke a Tárnok utcai ásatásból, XVI. század eleje (Molnár János felvétele)